Gyurkity Péter

Jönnek az érintőképernyős noteszgépek

A paneleket gyártó cégek előrejelzése szerint az érintőképernyős noteszgépek még idén megérkeznek, jövőre pedig igazán beindulhat az elterjedés - feltéve, hogy lesz rájuk kereslet.

A DigiTimes ezúttal is tajvani forrásokra hivatkozva számolt be az iparági szereplők várakozásairól, egészen pontosan arról, hogy a fenti termékeket illetően alapvetően pozitív előrejelzések futottak be a napokban. Mindez azt jelenti, hogy az érintőképernyős mobil számítógépek viszonylag hamar elterjedhetnek világszerte.



A következő hónapban, vagyis október végéig számos neves gyártó dobja majd piacra saját változatait, mégpedig nem egyetlen, hanem legalább két-három eltérő típus formájában. Neveket ugyan nem említ a forrás, ám azt biztosra vehetjük, hogy a jól ismert márkákat gyártó vállalatok mind készülnek ilyen megoldással, hiszen szeretnének egy tekintélyes szeletet kiharapni a még csak most készülő tortából. Az igazi rohamra azonban 2010 őszén számíthatunk, akkor indul majd be a gyorsabb ütemű terjeszkedés, nyilván még több eltérő modellel.

Az érintőképernyős panelek gyártására berendezkedett Young Fast Optoelectronics ennek következtében úgy véli, hogy a korábban nyilvánosságra került előrejelzéseket, miszerint a noteszgépek piacán (amelybe a netbook készülékek is beletartoznak) az év végéig kevesebb mint 5 százalékos részesedést érnek el majd ezek a fejlesztések, mindenképpen módosítani kell. Az új, szerintük jóval valószínűbb adat szerint az érintőképernyős noteszgépek arányát 5-10 százalék között kell majd meghatározni, ami egyben azt is jelzi, hogy sokkal kedvezőbb rajtra számítanak.

Természetesen továbbra is nagy kérdés, hogy a felhasználók mennyire barátkoznak majd meg az újszerű megoldással. A Windows 7 megjelenése nyilván itt is ösztönző hatással lesz (tekintettel a technológia beépített támogatására), ám nem biztos, hogy a mobil számítógépek tulajdonosai az érintőképernyők megjelenésére vágynak a legjobban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #32
    Nyugi!
    A szexkultúra is kultúra. :-)
  • slickboy #31
    Te, eddig én nagyjából kultúrembernek tartottalak, mert relatíve értelmesen szóltál hozzá bármihez, de ez a legutolsó sliccboy meg a hozzászólásom átirata kivitte a biztosítékot. Úgy tűnik te már csak akkor szexelsz ha leírod a neved, hogy Epikúrosz. Különben nem lennél ilyen találékony az átköltésben. Értem én a viccet csak nem szeretem.
  • Epikurosz #30
    Viccet félretéve, a digit. táblák most sem izgulnak a tenyeredre, sőt a kezedre sem, csak az íróvesszőre.
  • Epikurosz #29
    Ez a "besuvasztani pici helyre" megmozgatta a fantáziám!
    Meg a robotnők!

    Amúgy sliccboy is írta:

    Én is a robotcsajok miatt várom az ilyen gépek elterjedését, mint a messiást. Szerintem meg lehetne oldani, hogy érintésre reagáljanak, fekvő kézzel is. Ekkor csak a vessző hegyét, mint pontszerű nyomást venné figyelembe a rendszer, a kezed nagykiterjedésű nyomását nem. Esetleg csak két érintésből állna az egész szétnyitott gép, az egyik bármilyen nyelvű virtuális pózt jeleníthetne meg, amin lehetne pötyögni ha akarunk, egy részét tapipadnak lehetne beállítani, amelyet oda helyezel át ahova akarod, vagy beviteli nyomásfelismerő panelként működne, a másik lenne a nyomitor.

    Valahogy így. :-)
  • Oláh Herkules #28
    Nembaj, amíg a segíly jön addig rendben van!
  • grobs #27
    "Szerintem meg lehetne oldani, hogy érintőképernyőn fekvő kézzel is lehessen írni"

    HP 2730p-m van, az csak a ceruzára reagál. A kezemmel akármit csinálhatok.


    "bármilyen nyelvű virtuális billentyűzetet jeleníthetne meg amin lehetne pötyögni ha akarunk"

    Alap teleítésű W7-ben ha tablet is megjelent a hardverek között akkor tablet módban kint van a képernyő szélén a kinyitható virtuális billentyűzet. Laptop állásba forgatva nyilván nincs ilyen. W7 alapban támogatja az írásfelismerést, de csak angolul, az ékezetekkel nem tud mit kezdeni.
    Nekem sem állva sem ülve nem okoz gondot a gép használata. Nagyon kényelmes, és nagyon könnyű (1.6kg). A HP 2730p nekem ~7 óráig megy a gyári aksival. Nekem teljesítményével sem volt gondom (c2d, gma4500), csak a memóriát bővítettem 4GB-ra. WoW fut szépen, 1080p W7-tel szintén ... munkához meg sok is (olvasásra vettem).
  • Griphons #26
    Én régóta szeretnék tabletpc-t. Az tény, hogy szövegbevitelre hosszú távon kényelmetlen, de grafikai tervezéshez szinte ideális lenne.
    Most még baromi drágák, remélem normál noti árára csökken az ár.
  • Sundance #25
    NEM helyes.
  • Sundance #24
    Besuvasztani utólag rengeteget pici helyre?
    Sztem wörd, billentyűzet-tel egyszerűbb kissé, PONT erre nem az írkálás a jó.
    Én amúgy 3 mm magas betűkkel jegyzeteltem kb egyetemen, na az tablet PCnél nem jön szóba, sajna mint PPC-n is, 1 centi küröli (hatalmas) betűket kell írni hogy olvasható is legyen.... :(
  • Utokverek #23
    És normális szoftvereket is lehet szerezni hozzá, szóval a jegyzeterlés, szövegfelismerés, rajzolás is ugyanúgy megy, mintha megvennéd 10szer olyan drágán. Az élettartamáról semmit nem tudok viszont.