SG.hu·
A brit állam új kihívása az MI által gerjesztett panaszáradat
Az MI-ügynökök pillanatok alatt képesek kifogásokat, fellebbezéseket és kérelmeket tömegesen előállítani, ami az analóg korszakra épült brit bürokráciát olyan terhelésnek teheti ki, amellyel az egyszerűen nem tud megbirkózni.
A brit állam nehézségekkel küzd. Vasútvonalak nem épülnek meg, a kátyúkat nem tömik be. A jóléti kiadások emelkednek, a bolti tolvajokat pedig nem kapják el. Andy Burnham, az új miniszterelnök azt mondja, mozgásba tudja hozni az államgépezetet, de ugyanezt mondta az előző miniszterelnök is. A brit állam működőképessége azonban hamarosan drámai mértékben tovább romolhat, ami minden gazdag demokrácia számára figyelmeztetés. A hatóságoktól kapott gyenge szolgáltatások miatt frusztrált állampolgárok a mesterséges intelligenciához fordulnak, hogy kifogásokat és fellebbezéseket nyújtsanak be, illetve érvényesítsék a nekik járó juttatásokat. Az így keletkező panasz- és követelésáradat el fogja árasztani azokat a bürokratikus rendszereket, amelyeket a postai küldemények és a telefon korára alakítottak ki. Túl kevés történik annak megakadályozására, hogy az állam megfulladjon az áradatban.
Ezt az elárasztást „agentic floodingnak”, vagyis ügynökalapú elárasztásnak nevezik, és a hullámai mindenütt elérik a bürokráciát, az adófellebbezésektől a jóléti juttatások iránti kérelmeken át a parkolási bírságokig. Miközben az MI-vel kapcsolatos aggodalmak elsősorban a biztonságot és a munkahelyeket fenyegető veszélyekre összpontosítanak, a munkaügyi bíróságok ügyeinek hátraléka egy év alatt csendben 55 százalékkal nőtt, nagyrészt az MI által táplált keresetek miatt. A sürgősségi bírósági intézkedések iránti igény százszorosára ugrott. Az MI áradata pedig még csak most kezd beérkezni.
Nagy-Britannia régóta úttörő szerepet tölt be az új politikai modellek kialakításában, az 1940-es évek jóléti államától az 1990-es évek „harmadik útjáig”. Ugyanakkor szokatlanul sebezhető az MI-vel felfegyverzett állampolgárok előretörésével szemben, mert közigazgatási hagyományai előnyben részesítik az írásos beadványokat, amelyek megszövegezésében az MI különösen jó. Az államnak ezért most ismét innoválnia kell. A jó hír az, hogy Burnham kabinetjében vannak olyanok, akik felismerik a kihívás nagyságrendjét. Az, hogy képesek lesznek-e megfelelni neki, megmutatja majd, hogy Nagy-Britannia ismét követendő modellé válhat-e, vagy inkább elrettentő példává.
Az alacsony növekedés, az öregedő népesség és a növekvő védelmi kiadások közepette az állam sok szempontból akadozik, ezért a választók úgy érzik, hogy nem azt kapják, ami nekik jár. Ezek az ismerős költségvetési problémák azonban legalább lassan alakulnak, és előre jelezhetők. Az ügynökalapú elárasztás más. Gyorsan csap le, ráadásul ott, ahol a legkevésbé számítanak rá. Nem csupán az államháztartást károsítja, hanem el fogja tömíteni azokat a fogaskerekeket is, amelyek az állam gépezetét működtetik.
Az MI kiválóan alkalmas a bürokrácia kezelésére. Képes pillanatok alatt átrágni magát az apró betűs részeken, megtalálni a kiskapukat, és megfogalmazni a fellebbezési leveleket. Az autonóm MI-ügynökök felgyorsítják majd ezt a folyamatot, és minimális emberi beavatkozással nyújtanak be adóügyi panaszokat. A hivatalnokokkal szembesülő emberekkel ellentétben az MI-ügynökök soha nem veszítik el a türelmüket, vagy az életkedvüket. A tisztviselők panaszkodnak az MI által generált „szemétre” és a hallucinációkra, de ahogy a technológia fejlődik, az ellenkező problémával fognak szembesülni: olyan kifogásokkal és követelésekkel, amelyeket egy első osztályú ügyvéd is megirigyelhetne.
Első pillantásra ez kiváló eredménynek tűnik a bürokráciából kiábrándult állampolgárok számára. Senki sem szereti a parkolási bírságokat. A szegények ugyanolyan sikeresen érvényesíthetnék törvényes jogaikat, mint ahogy azt ma a határozott fellépésű középosztálybeliek teszik. Ez azonban a közlegelők tragédiájává válással fenyeget. Ha az államot elárasztják a kérelmek, és emiatt képtelenné válik a működésre, mindenki veszít. Amikor a 20. század kormányai széles körű jogokat hoztak létre, az a nemes cél vezette őket, hogy az állampolgárság valódi tartalommal bírjon. A társadalom tagjai részt vehettek a konzultációkban, az átláthatósági törvények alapján információkhoz juthattak, és jogorvoslatot kaphattak a közigazgatási visszaélések miatt az ombudsmanok, törvényszékek, biztosok és bírák egész rendszerén keresztül. Ezek az analóg rendszerek azonban abból indultak ki, hogy csak keveseknek lesz idejük vagy hajlandóságuk arra, hogy jogaikat a végsőkig érvényesítsék, és azok közül is kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ügyvédet fizessenek.
Az MI ezen változtat, gyakorlatilag gyorssá és költségmentessé téve a professzionális színvonalú beadványok elkészítését. Miközben azonban minden kérelmező a saját érdekeit követi, az állam meginog. Nagy-Britannia munkajogi szabályozása egyre kiterjedtebbé válik, ami önmagában is problémát jelent, de a sérelmekkel fellépő munkavállalóknak nem sokat segít, mivel a felpereseknek négy évet kell várniuk a munkaügyi bírósági tárgyalásra. A megterhelő építési és területrendezési szabályozás célja elvileg az, hogy szép települések jöjjenek létre, ám ha az MI által generált kifogások megbénítják a rendszert, végül semmi sem fog megépülni.
A brit állampolgárok évente akár 20 milliárd fonttal, vagyis a GDP 0,7 százalékával kevesebb olyan támogatást és juttatást igényelnek, amelyre törvény szerint jogosultak. Ha viszont mindenki megkapja azt, ami jár neki, az államháztartás összeomolhat. Egy olyan végzetes körforgás képe rajzolódik ki, amelyben a panaszok egyre sokasodnak, a szolgáltatások pedig egyre romlanak. Egyre többen gondolhatják majd úgy, hogy az eredmény elérésének egyetlen módja a kapcsolatok felhasználása vagy a csalás. Az elkerülhetetlen harag és elégedetlenség közepette a populizmus virágozni fog.
A politikusoknak ezért már most foglalkozniuk kell az ügynökalapú elárasztással, mielőtt az ár még magasabbra emelkedik. Az egyik lépés az lehet, hogy nem hoznak létre több olyan jogosultságot, amely alkalmas az MI által támogatott követelések tömeges előállítására. Nagy-Britannia foglalkoztatási jogokról szóló törvénye és bérlői jogokról szóló törvénye új jogi megtámadási lehetőségeket nyit a munkavállalók és a bérlők előtt. Ezek a törvények nemcsak félrevezetőek, hanem a miniszterek arra is kevés figyelmet fordítottak, hogy milyen terhet rónak majd a bíróságokra.
Egy másik lépés az évtizedek alatt felhalmozódott eljárási jogok tömegének megnyirbálása. Ahhoz, hogy az állam kevésbé legyen sebezhető, szigorítani kell a szabályokat, be kell zárni a kiskapukat, és visszatartó ösztönzőket kell létrehozni az MI által támogatott túlkapásokkal szemben. A bonyolult, homályos fellebbezési rendszereket egyszerű, pontos és korlátozott rendszereknek kell felváltaniuk. A pénz is része lehet a megoldásnak. Nagy-Britannia díjat számíthatna fel a közérdekű információkhoz való hozzáférés iránti kérelmekért, ahogy azt más országok is teszik. Ugyanezt meg lehetne tenni a munkaügyi bíróságokon is, amelyeknek emellett nagyobb lehetőséget kellene biztosítani arra, hogy a visszaélésszerű vagy opportunista keresetek költségeit a felperesekre terheljék.
A legfontosabb feladat azonban az, hogy gyorsabban és radikálisabban kezdjék meg az állam MI segítségével történő újjáalakítását. Ez nem csupán a kérelmek, döntések és fellebbezések régi körforgásának felgyorsítását jelenti, hanem annak teljes lecserélését. Az újraformált állam ellenállna az elárasztásnak, emellett hatékonyabb és a polgárok igényeire érzékenyebb lenne. A politikusok radikális változásokat ígérnek, megoldásaik azonban fokozatosak. Ahelyett, hogy egy új, MI által vezérelt építésügyi rendszer egyszerűen kezelné a helyiek kifogásait, maga dönthetné el, hogy egy lakóingatlan-fejlesztés megfelel-e az övezeti szabályoknak. Ahelyett, hogy feldolgozná a támogatási kérelmeket, személyre szabott jóléti intézkedéseket dolgozhatna ki. A közérdekű információkhoz való hozzáférési kérelmeket felválthatná az igény szerinti átláthatóság.
Az államot az ügynökalapú elárasztás működésképtelenné tétellel fenyegeti. Még ha az állam MI-re való gyors átállása aggaszt is egyeseket, az elengedhetetlen.
A brit állam nehézségekkel küzd. Vasútvonalak nem épülnek meg, a kátyúkat nem tömik be. A jóléti kiadások emelkednek, a bolti tolvajokat pedig nem kapják el. Andy Burnham, az új miniszterelnök azt mondja, mozgásba tudja hozni az államgépezetet, de ugyanezt mondta az előző miniszterelnök is. A brit állam működőképessége azonban hamarosan drámai mértékben tovább romolhat, ami minden gazdag demokrácia számára figyelmeztetés. A hatóságoktól kapott gyenge szolgáltatások miatt frusztrált állampolgárok a mesterséges intelligenciához fordulnak, hogy kifogásokat és fellebbezéseket nyújtsanak be, illetve érvényesítsék a nekik járó juttatásokat. Az így keletkező panasz- és követelésáradat el fogja árasztani azokat a bürokratikus rendszereket, amelyeket a postai küldemények és a telefon korára alakítottak ki. Túl kevés történik annak megakadályozására, hogy az állam megfulladjon az áradatban.
Ezt az elárasztást „agentic floodingnak”, vagyis ügynökalapú elárasztásnak nevezik, és a hullámai mindenütt elérik a bürokráciát, az adófellebbezésektől a jóléti juttatások iránti kérelmeken át a parkolási bírságokig. Miközben az MI-vel kapcsolatos aggodalmak elsősorban a biztonságot és a munkahelyeket fenyegető veszélyekre összpontosítanak, a munkaügyi bíróságok ügyeinek hátraléka egy év alatt csendben 55 százalékkal nőtt, nagyrészt az MI által táplált keresetek miatt. A sürgősségi bírósági intézkedések iránti igény százszorosára ugrott. Az MI áradata pedig még csak most kezd beérkezni.
Nagy-Britannia régóta úttörő szerepet tölt be az új politikai modellek kialakításában, az 1940-es évek jóléti államától az 1990-es évek „harmadik útjáig”. Ugyanakkor szokatlanul sebezhető az MI-vel felfegyverzett állampolgárok előretörésével szemben, mert közigazgatási hagyományai előnyben részesítik az írásos beadványokat, amelyek megszövegezésében az MI különösen jó. Az államnak ezért most ismét innoválnia kell. A jó hír az, hogy Burnham kabinetjében vannak olyanok, akik felismerik a kihívás nagyságrendjét. Az, hogy képesek lesznek-e megfelelni neki, megmutatja majd, hogy Nagy-Britannia ismét követendő modellé válhat-e, vagy inkább elrettentő példává.
Az alacsony növekedés, az öregedő népesség és a növekvő védelmi kiadások közepette az állam sok szempontból akadozik, ezért a választók úgy érzik, hogy nem azt kapják, ami nekik jár. Ezek az ismerős költségvetési problémák azonban legalább lassan alakulnak, és előre jelezhetők. Az ügynökalapú elárasztás más. Gyorsan csap le, ráadásul ott, ahol a legkevésbé számítanak rá. Nem csupán az államháztartást károsítja, hanem el fogja tömíteni azokat a fogaskerekeket is, amelyek az állam gépezetét működtetik.
Az MI kiválóan alkalmas a bürokrácia kezelésére. Képes pillanatok alatt átrágni magát az apró betűs részeken, megtalálni a kiskapukat, és megfogalmazni a fellebbezési leveleket. Az autonóm MI-ügynökök felgyorsítják majd ezt a folyamatot, és minimális emberi beavatkozással nyújtanak be adóügyi panaszokat. A hivatalnokokkal szembesülő emberekkel ellentétben az MI-ügynökök soha nem veszítik el a türelmüket, vagy az életkedvüket. A tisztviselők panaszkodnak az MI által generált „szemétre” és a hallucinációkra, de ahogy a technológia fejlődik, az ellenkező problémával fognak szembesülni: olyan kifogásokkal és követelésekkel, amelyeket egy első osztályú ügyvéd is megirigyelhetne.
Első pillantásra ez kiváló eredménynek tűnik a bürokráciából kiábrándult állampolgárok számára. Senki sem szereti a parkolási bírságokat. A szegények ugyanolyan sikeresen érvényesíthetnék törvényes jogaikat, mint ahogy azt ma a határozott fellépésű középosztálybeliek teszik. Ez azonban a közlegelők tragédiájává válással fenyeget. Ha az államot elárasztják a kérelmek, és emiatt képtelenné válik a működésre, mindenki veszít. Amikor a 20. század kormányai széles körű jogokat hoztak létre, az a nemes cél vezette őket, hogy az állampolgárság valódi tartalommal bírjon. A társadalom tagjai részt vehettek a konzultációkban, az átláthatósági törvények alapján információkhoz juthattak, és jogorvoslatot kaphattak a közigazgatási visszaélések miatt az ombudsmanok, törvényszékek, biztosok és bírák egész rendszerén keresztül. Ezek az analóg rendszerek azonban abból indultak ki, hogy csak keveseknek lesz idejük vagy hajlandóságuk arra, hogy jogaikat a végsőkig érvényesítsék, és azok közül is kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ügyvédet fizessenek.
Az MI ezen változtat, gyakorlatilag gyorssá és költségmentessé téve a professzionális színvonalú beadványok elkészítését. Miközben azonban minden kérelmező a saját érdekeit követi, az állam meginog. Nagy-Britannia munkajogi szabályozása egyre kiterjedtebbé válik, ami önmagában is problémát jelent, de a sérelmekkel fellépő munkavállalóknak nem sokat segít, mivel a felpereseknek négy évet kell várniuk a munkaügyi bírósági tárgyalásra. A megterhelő építési és területrendezési szabályozás célja elvileg az, hogy szép települések jöjjenek létre, ám ha az MI által generált kifogások megbénítják a rendszert, végül semmi sem fog megépülni.
A brit állampolgárok évente akár 20 milliárd fonttal, vagyis a GDP 0,7 százalékával kevesebb olyan támogatást és juttatást igényelnek, amelyre törvény szerint jogosultak. Ha viszont mindenki megkapja azt, ami jár neki, az államháztartás összeomolhat. Egy olyan végzetes körforgás képe rajzolódik ki, amelyben a panaszok egyre sokasodnak, a szolgáltatások pedig egyre romlanak. Egyre többen gondolhatják majd úgy, hogy az eredmény elérésének egyetlen módja a kapcsolatok felhasználása vagy a csalás. Az elkerülhetetlen harag és elégedetlenség közepette a populizmus virágozni fog.
A politikusoknak ezért már most foglalkozniuk kell az ügynökalapú elárasztással, mielőtt az ár még magasabbra emelkedik. Az egyik lépés az lehet, hogy nem hoznak létre több olyan jogosultságot, amely alkalmas az MI által támogatott követelések tömeges előállítására. Nagy-Britannia foglalkoztatási jogokról szóló törvénye és bérlői jogokról szóló törvénye új jogi megtámadási lehetőségeket nyit a munkavállalók és a bérlők előtt. Ezek a törvények nemcsak félrevezetőek, hanem a miniszterek arra is kevés figyelmet fordítottak, hogy milyen terhet rónak majd a bíróságokra.
Egy másik lépés az évtizedek alatt felhalmozódott eljárási jogok tömegének megnyirbálása. Ahhoz, hogy az állam kevésbé legyen sebezhető, szigorítani kell a szabályokat, be kell zárni a kiskapukat, és visszatartó ösztönzőket kell létrehozni az MI által támogatott túlkapásokkal szemben. A bonyolult, homályos fellebbezési rendszereket egyszerű, pontos és korlátozott rendszereknek kell felváltaniuk. A pénz is része lehet a megoldásnak. Nagy-Britannia díjat számíthatna fel a közérdekű információkhoz való hozzáférés iránti kérelmekért, ahogy azt más országok is teszik. Ugyanezt meg lehetne tenni a munkaügyi bíróságokon is, amelyeknek emellett nagyobb lehetőséget kellene biztosítani arra, hogy a visszaélésszerű vagy opportunista keresetek költségeit a felperesekre terheljék.
A legfontosabb feladat azonban az, hogy gyorsabban és radikálisabban kezdjék meg az állam MI segítségével történő újjáalakítását. Ez nem csupán a kérelmek, döntések és fellebbezések régi körforgásának felgyorsítását jelenti, hanem annak teljes lecserélését. Az újraformált állam ellenállna az elárasztásnak, emellett hatékonyabb és a polgárok igényeire érzékenyebb lenne. A politikusok radikális változásokat ígérnek, megoldásaik azonban fokozatosak. Ahelyett, hogy egy új, MI által vezérelt építésügyi rendszer egyszerűen kezelné a helyiek kifogásait, maga dönthetné el, hogy egy lakóingatlan-fejlesztés megfelel-e az övezeti szabályoknak. Ahelyett, hogy feldolgozná a támogatási kérelmeket, személyre szabott jóléti intézkedéseket dolgozhatna ki. A közérdekű információkhoz való hozzáférési kérelmeket felválthatná az igény szerinti átláthatóság.
Az államot az ügynökalapú elárasztás működésképtelenné tétellel fenyegeti. Még ha az állam MI-re való gyors átállása aggaszt is egyeseket, az elengedhetetlen.