Gyurkity Péter

Olcsó e-olvasóval készül az Asus

Az Eee-családról jól ismert Asus két eltérő változatban dobná piacra saját olvasóit, azokkal a hagyományos, nyomtatott könyvek külsejét másolva le. Érintőképernyőt, internetelérést és Skype támogatást is kaphatunk.

A Times ezúttal újabb részletekkel szolgált a cég által tervezett készülékekről, amelyek alapján több érdekes következtetést is levonhatunk azok esélyeiről és várható fogadtatásáról. Erős a gyanú, hogy az Asus a még márciusban bemutatott érdekes megoldást használja majd az e-olvasók alapjául, amely körül azóta feltűnően nagy a csend. Mindez azt jelentené, hogy fejlesztésükkel a nyomtatott könyvek formáját követik majd.



A készülék ugyanis két színes kijelzőt tartalmaz, amelyeket szintén egy könyv mintájára nyithatunk szét. Mindkét példány esetében érintőképernyőről van szó, így szinte mindenki megtalálhatja majd számítását, nem lesz oka panaszra a modern megoldásokat, avagy a hagyományos formákat előnyben részesítők táborának sem. Mivel a készülékek esetében az internetelérés is megoldott lesz, az egyik kijelzőt használhatjuk majd böngészésre is, miközben a másikon az éppen kiválasztott művet olvashatjuk, de saját jegyzetek készítése sem okoz majd gondot.

A drágább változat esetében 3G-elérést, beépített böngészőt, valamint kibővíthető tárolókapacitást kaphatunk, ennek áráról még nem érkezett információ. Az olcsóbb példány 150 dollárba kerülne, esetében pedig mindent az alacsony költségek oltárán áldoznának fel, az azonban könnyen elképzelhető, hogy mindkét típus beépített mikrofonnal és hangszórókkal érkezne, illetve hozzáférést biztosítana a Skype programhoz, így akár olcsó telefonhívásokat is lebonyolíthatnánk rajtuk keresztül.

Bár a fenti információkat még nem szabad hivatalos közleményként kezelni, az biztosra vehető, hogy az Asus nagy dobásra készül az e-olvasók piacán - ehhez pedig az Amazonnak és a Sonynak is lesz egy-két szava.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #24
    most látom egyébként, hogy Huf495-ért vettem, tehát ez is ócsó volt, a leve is híg, úgyhogy nem is érdemes reklamálni. meg kell tanulni felhekkelni viszta alá.
  • Epikurosz #23
    Aranyom!
    A tartalomig még el sem jutottam, mert Vista alatt nem települ. Szupport meg nula, de még reménykedem. De, hadd vigasztaljon téged az, hogy Tolnai Világtörténelmét eredetiben olvasgattam, még gyerekkoromban, a 70-es évek elején.
  • gulyasandras #22
    Azok a fránya 'z' betűk.
  • gulyasandras #21
    Bearanyotad a napomat!

    :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))
  • KillerBee #20
    Nem érti, miért kerek, amikor eddig csak szögletes lexikonokat látott a kirakatokban.
  • gulyasandras #19
    "nekem ez megvan CD-n, amúgy, de a miőséggel nem vagyok kibékülve"

    A formával nem vagy megelégedve, vagy a tartalommal?
  • gulyasandras #18
    Természetesen ingyenesen is elérhető (legálisan).

    Bezzeg The Fall of the Roman Empire: A New History of Rome and the Barbarians Peter Heathertől nem ilyen olcsó.

  • Epikurosz #17
    History of the Decline and Fall of the Roman Empire, all six volumes, with active table of contents, improved March 8, 2009 (Kindle Edition)
    by Edward Gibbon (Author)
    186 ft = 6 kötet.

    Buzi olcsó!
    Mikor lesz ennyiért Tolnai Nagy Világtörténelme! (nekem ez megvan CD-n, amúgy, de a miőséggel nem vagyok kibékülve)
  • Robi000001 #16
    Talán azért, mert a szerző már 200 éve meghalt...
    Még az is lehet, máshol ingyen megvan a könyv :)
  • gulyasandras #15
    Ez például nagyon olcsó.