Berta Sándor

Spacebookok Magyarországon is?

Az alaszkai gScreen cég a világ első kétkijelzős notebookján dolgozik, amely hónapok múlva akár hazánkban is elérhető lehet.

Gordon Stewart, a gScreen vezetője szerint a spacebookoknak nevezett készülékek pont a netbookok ellentétei. Az új termékek várhatóan idén decemberben jelenhetnek meg a világpiacon és az asztali számítógépeket felváltó alternatívát jelenthetnek elsősorban a tervezők, a filmkészítők, a mérnökök és a fotósok számára.

Ugyan a Lenovo W700 is két képernyőt tartalmaz majd, de a második kiegészítő kijelző csak 10 colos lesz. A gScreen viszont két hagyományos 15,4 colos, LED-háttérvilágítású képernyővel büszkélkedhet. A későbbi változatokba két 13 colos kijelzőt építenek be. a második az első mögött található és szükség esetén kihúzható.



"Azért alkottuk meg így a készüléket, mert úgy gondoltuk, hogy sokaknak nem lesz szükségük mindig a második kijelzőre. Jelenleg még a saját fejlesztésű képernyőkihúzó mechanizmuson és az áramellátás javításán dolgozunk" - közölte néhány napja Gordon Stewart. A Spacebook lelke egy 2,26 GHz-es Intel Core-2-Duo P8400 processzor, később ezt felválthatja egy mobil Core i7 CPU. Ezt egészíti ki négy gigabájt DDR2-es RAM, valamint az egyaránt 512 megabájt saját memóriával ellátott nVidia Geforce 9800M GT vagy Quadro FX 1700M grafikus kártya.

A merevlemez egy 7200 RPM-es 320 gigabájtos modell. Az akkumulátor pedig hat vagy kilenc cellás lehet. De inkább az utóbbi tűnik valószínűbbnek. A legnagyobb problémát a készülék súlya jelentheti majd. A két kijelző miatt ez ugyanis elérheti az 5 kilogrammot. További kiegészítők a DVD-lejátszó, a Firewire-, a VGA- és a HDMI-portok, az audiocsatlakozók és egy Expresscard-csatlakozó. A gScreen operációs rendszerként a Windows 7-es verzióját részesíti előnyben, de választható lesz Windows XP Professionallal vagy Windows Vistával is.

Az első spacebook ára várhatóan 3000 dollár lesz és idén decembertől az Amazon.com-nál lehet majd őket megvásárolni, de csomagküldő szolgálatok segítségével eljuthatnak Európába, így Magyarországra is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xyl #30
    Ha megnézzük, hogy ki mekkora táskát hord, szerintem kiderül, hogy a laptopoknak igazából a súlyával van baj.
    Ami a képernyőt illeti: Szupervékony OLED TV
    Ezt meg meg kell csinálni kb. olyanra, mint a Mars mentőakció c. filmben, aztán az ember kiterítheti maga körül a 3 A3-nyi méretet.
  • Phace #29
    Szerintem tetszetős megoldás, de ennyit nem ér meg. Én is fejlesztőként dolgozok két monitorral, és egy bivalyerős pc-vel. Nem hiszem, hogy egy 3000 dolláros géppel fogok a szabadban dolgozgatni. :-)
  • Sundance #28
    Nem mondod :D Szerintem is GUIra való :D
    És piszkosul nem "grafikára".... LOLLLL :D :D
  • roliika #27
    "Mármint az UI-t? :D Expression Blendben?" <- Igen, erre való.
  • Sundance #26
    te írtad: "....és Blendben csináld hozzá a grafikát"

    Mármint az UI-t? :D Expression Blendben?
    Mert akkor azt mondjad. "Grafikát" NYIHHHA :D
  • roliika #25
    Najó segítek... http://www.microsoft.com/Expression/products/Blend_Overview.aspx
  • roliika #24
    Nézz utána.
  • Mcsiv #23
    Én pl megvenném, ha nem lenne rohadtdrága:D. Egyébként igen, fejlesztőként én is legalább két monitoron szeretek dolgozni (kód+eredmény/kód+specifikációk stb), egyszerűen képtelenség hatékonyan dolgozni, hogy nem látod azt amit csinálsz. Alt+tab, vagy a virtual desktopok nem megoldás, csupán áthidalása a dolgoknak.
  • kvp #22
    Biztos lesznek azert akik megveszik, de engem zavarna, hogy kozepen van az elvalaszto. Akkor mar inkabb 3 monitor, de ha lehet, akkor inkabb 1 nagy meretu, amin belul oda pakolok ahova akarok. (jelenleg is 1200p-s kozel tv meretu monitorom van) Munkahoz viszont kenytelen vagyok tobb monitort hasznalni, de kulon gepekkel. Az egyiken megy a feljesztes, a masikon a net, a harmadikon a dokumentacio es a negyediken a teszthardver konzolja. Ja es ezek 4 kulonbozo halozatban vannak es csak az egyik latja az internetet... :-)
  • Tetsuo #21
    A legtobb studiomunkahoz tobbmonitoros rendszer illik.. zene, grafika, programozas.. laboratoriumokban jegyzokonyvekhez, tudomanyos munkakhoz gyakran hasznaljak es 1re tobben alkalmazzak pl. jatekhoz is..

    Viszont, 5kg kinyilo-becsuko-f*szom laptop aminek az akksija nem bir 2orat!!
    LOLL, ki az a cimeres okor aki ezt az unpraktikus ganét megveszi??