Gyurkity Péter

Egyre drágábbak lesznek a netbookok

A netbook megoldások kezdetben kifejezetten olcsó és mindössze az alapvető funkciók ellátására alkalmas készülékeknek indultak, mostanra azonban az árak és a támogatott funkciók listája is növekszik.

A Strategy Analytics tanulmánya arra mutat rá, hogy egyre több netbook készülék jelenik meg viszonylag magas áron, emellett pedig az érdekelt gyártók (amelyek között most már olyan nagy neveket is találunk, mint például a Sony) a funkcionalitás kibővítésével igyekeznek még vonzóbbá tenni saját fejlesztéseiket. A trend folytatódni fog, pedig a vásárlók alacsonyabb árakat szeretnének.

A netbook megoldások átlagos eladási ára jelen pillanatban 456 dollár, míg a legnépszerűbb árkategória 350 dollárnál húzható meg. A Linux operációs rendszert használó készülékek jóval olcsóbbak, hiszen átlagosan 322 dollárba kerülnek, míg a Windows XP-re támaszkodó változatok 531 dollárnál tanyáznak. Ez sem segít azonban sokat az alternatív platformon, hiszen a netbookok 55 százalékán a Microsoft operációs rendszere található meg, míg a Linux aránya itt 23 százalék. Legalább ilyen fontos megfigyelés, hogy egyre növekszik a nagyobb, legalább 160 GB-os merevlemezzel felszerelt példányok aránya, amely immár 40 százalék felett van. Néhány gyártó már 250 GB-os háttértárolókat alkalmaz, amelyet a többiek valószínűleg lemásolnak majd.

Teljesen világos, hogy az Atom processzorral és a megfelelő chipkészlettel ellátott, 10-12 hüvelykes kijelzővel kiegészített megoldások számítanak igazán népszerűnek, főleg annak tudatában, hogy ezek közül sok változat a nagy felbontású tartalmak lejátszásával is megbirkózik. Sokaknak azonban csalódást okozhat az Atomok teljesítménye, hiszen ezen chipeket nem a hagyományos számítógépeknél megszokott használatra találták ki, ehhez sokkal jobban jön egy "igazi" noteszgép vagy laptop.

A hagyományos noteszgépek pedig egyre jobban behatolnak az árérzékeny kategóriába, amint azt a Toshiba példája is mutatja. A cég nemrég dobta piacra a tengerentúlon a Satellite L355 laptopokat, amelyek 17 hüvelykes kijelzővel, 3 GB memóriával, Celeron processzorral mindössze 348 dollárt kóstálnak - egy ilyen rendszer nyilván sokkal jobban áll a teljesítmény terén, és ára sem vészes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NullZ3r0 #14
    Oprendszer nélküli.
  • galocza #12
    amikor elindult a netbook-mizéria, lelkes voltam.
    kicsi, olcsó, hosszú akkuidő.
    ebből az utolsó kettőnek annyi.
    most csalódott vagyok.
  • Azorut #11
    az 55% százalék az XP-re vonatkozik csak, tehát a maradék lehetne Vista és Win7 is, de úgy tudom azokat nem szokás netbookokra rakni, vagy már van olyan, amire érdemes?
  • ostroml #10
    MAC OSX :D
  • Rexhawk #9
    "hiszen a netbookok 55 százalékán a Microsoft operációs rendszere található meg, míg a Linux aránya itt 23 százalék."
    és mi az a fenmaradó 22 %?
    mert tudtommal nem szállítanak BSD,Amiga OS, Symbian vagy egyéb rendszereket.
  • tomcsa4 #8
    Ááá majd igény lesz a minél nagyobb kijelzőre is ám. Nem elég a 10 col, 100 kell. :)

    Szóval netbook a süllyesztőbe.
  • torcipepe #7
    naja, mára már inkább csak a méret választja el őket egymástól. bár azt mondják az okosok, hogy a pineview proci megjelenése újra eltávolítja a két tipust, mert az már "nagyon keveset fog enni". reméljük igazuk lesz.
    mondjuk egy legalább 128gb-os ssd sem lenne hátrány, csak az jelenleg többe kerül, mit maga a gép. ugyanígy lehetne beszélni az oled kijelzőkről is, már rég tudnak gyártani 10' körüli méretűt, csak basznak bevezetni. persze erre e kettőre azt mondják, hogy 4-5 év az élettartamuk, csak azt felejtik el, hogyha tényleg olcsó volna, hamarabb cserélnék az emberek.
  • cateran #6
    Csak amulok es bamulok,mennyi okos bacsi van a cegeknel..ahelyett,hogy az aksi elettartamat novelnek meg a vegtelensegig vagy a gep sulyat csokkentenek amennyire meg lehet,inkabb "kifejlesztik" a laptopot beloluk...hat gratula..
  • tomcsa4 #5
    Hát akkor mát nincs értelme a netbook kifejezésnek. (Ugyanis amit csinálnak az pont az ellenkezője annak, mait netbookként kitaláltak.)
  • Lowosan #4
    Addig tuningolják a netbookokat amíg ismételten csak laptop marad a piacon, mert beérik őket minden téren