Gyurkity Péter

Tovább növekszik az Intel fölénye

Sikeresnek mondható a Core 2 Duo sorozattal elkezdődött ellentámadás, az x86 chipeknél ugyanis folyamatosan szorítják vissza a rivális AMD-t. Dobozaikon eközben további információkat tüntetnek fel az egyes termékekről.

A Mercury Research friss adataira támaszkodó beszámolókban azt láthatjuk, hogy az Intel ismét tovább növelte részesedését az x86 processzorok szegmensében, elejét véve ezzel az AMD álmainak. A nagyobbik gyártó ezzel immár 80 százalék felett birtokolja a piacot, miközben a rivális nem sokat tehet a folyamat megfordítása érdekében.

A pontos érték az év elején még 78,2 százalék volt az Intel oldalán, míg az AMD a teljes piac 20,9 százalékát birtokolta. Ez a második negyedév végére módosult, az Intel ugyanis 80,5 százalékra növelte uralmát, míg a rivális gyártó 18,7 százalékra szorult vissza. A harmadik VIA még éppen csak labdába tudott rúgni, ők ugyanezen idő alatt 0,8-ról 0,9 százalékra növelték befolyásukat. Érdemes megjegyezni, hogy egy évvel ezelőtt hasonlóan alakult a globális helyzet, az AMD ezen kicsit javított, ám a jelek szerint az Intel nem sok esélyt hagy vetélytársának az árcsökkentésekkel és a megfeszített fejlesztési ütemmel.

Utóbbi vállalat egyébként saját dobozain a jövőben a jelenleginél több információt fog feltüntetni termékeiről. A hivatalosan szeptember 8-tól életbe lépő változtatás eredményeként az asztali processzorok dobozain láthatjuk majd a pontos típusjelzést, valamint a kompatibilis foglalat nevét is, aminek célja a vásárlók körében tapasztalható félreértések és zavarok csökkentése. A példaként látható képen egy frissen megjelent Core i5 chip dobozát láthatjuk, amelyen már szerepel a pontos típusjelzés és a foglalat jelölése is.

Remélhetőleg ezzel a lépéssel valóban csökkenteni tudják a termékkavalkád eredményeként uralkodó képzavart.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BlackRose #116
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Hazugs%C3%A1g

    http://en.wikipedia.org/wiki/Lie
  • Sir Ny #115
    okés, akkor tévedtem. bár én a magam részéről továbbra is hazugnak fogom titulálni azokat, akik az én nevemben ígérgetnek ;)
  • BlackRose #114
    Hazudás ≠ tévedés... tehát nem hazudtál, csak tévedtél mert a jövőt előre látni nem lehet :) na de most már tényleg THE END.
  • BlackRose #113
    Semmi... elkönyvelt veszteség (ami az időt illeti). A sértegetést meg értelmes ember nem veszi túl komolyan, főleg ha olyantól jön akivel semmi dolga sem a múltban sem a jelenben sem a jövőben... bíróságra értelmes ember nem megy ha nem muszáj... a párbaj meg érdekes elképzelés de Wild Bill Hickok ideje már régen elmúlt és egyébként is ellentétes az én szabadság és erőszak nélküli filozófiám alapjaival... szóval az én neurális hálozatom ebben a témában elérte az egyensúly állapotát... tehát THE END.
  • Sir Ny #112
    "ellenben azt megígérhetem, hogy a 'vitánk' itt marad ebben a témában. :) "


    "OK, akkor én nem fogok sem ebben a témában sem másikban ezek után válaszolni a bejegyzéseidre, és remélem te sem fogsz az én bejegyzéseimre reagálni. "


    akkor hazudtam. a te nevedben is ígértem. hát ez bizony hiba volt.
  • Epikurosz #111
    Na, végülis mi lesz: rágalmazási per, párbaj, vagy csak sima becsületbíróság?
  • BlackRose #110
    Azt gondolsz amit akarsz, viszont jegyezd meg, hogy másnak mondani véleményed valakiről (főleg ha az negatív) az nélkül, hogy bizonyítékod legyen (olyan amit mások is elfogadnak) nem elfogadható szociális viselkedés és rágalmazásnak tekinthető. Különben én is komolyan gondoltam, hogy naív vagy de nem volt soha a célom, hogy erre tegyek hangsúlyt. A célom az volt és azt is írtam, hogy azok a dolgok amelyeket mondtál (és azok is amelyek szerint az Intel bűntetve lett) a naív racionalizmus (konstruktivizmus) eredménye és ezt az irányzatot képviselik, azért is említettem Karl Popper-t és F.A.Hayek-ot mert ők irtak erről a jelenségről (Popper vezette be ezt a megnevezést). Tehát sajnálom, hogy te személyes területre vitted át azt ami nem erre lett szánva.

    Szóval akkor a válaszod ezek szerint NEM. OK, akkor én nem fogok sem ebben a témában sem másikban ezek után válaszolni a bejegyzéseidre, és remélem te sem fogsz az én bejegyzéseimre reagálni.

    Tehát én lezártnak értem ezt a vitát.
  • BlackRose #109
    A buta nem, viszont a seggfej és hasonló az már igen. Léteznek szavak amelyeknek még ha egy meghatározott valóságot kifejező szónak a "megfelelője" sértegetés és alsobb-felsőrensűség megjelölésére, kihangsúlyozására jöttek létre. Az ilyen szavak alkalmazása nem igazmondás céljából van hanem sértegetés céljából.

    Nem mondtam, hogy hülye vagy, ezt még csak nem is gondoltam. Azt mondtam, hogy naív vagy a naív és hülye nem egyet jelent. Pl. Albert Einstein biztos nem volt hülye, sőt az egyik legnagyobb elme volt aki fizikában elképesztőt produkált, gazdasági témákban pedig akár még saját bevallása szerint naív volt (és sok naív kijelentését akár ma sokan úgy idézik mintha igaz lenne mert Einstein mondta). Donald Knuth aki szintén egy elképesztő ész és aki a számítástudomány egyik meghatározó alakja, nem nyilatkozik gazdasági és politikai kérdésekben (főleg gazdaságiban) mert saját bevallása szerint nem ért a témához. Ez nem buta ez nem hülye, csak egyszerűen elfogadja, hogy nem mindenttudó.

    Szóval nem érthetünk mindenhez és fontos dolog ezt belátni és ehhez igazodni, mint naív kijelentéseket szórni vagy mások kijelentéseit ismételni anélkül, hogy értenénk miről is van szó.
  • BlackRose #108
    "nekem nem úgy tűnsz." - ez nincs a profilomban. :) a kérdés nem arra vonatkozott ami a profilban van hanem a megjegyzésedre - kérdésedre.
  • Sir Ny #107
    nem tudom, hogy képzeled el ezt a békülést. nem véletlen írtam azt, hogy hazudós vagy, hanem azért, mert így gondolom. ellenben azt megígérhetem, hogy a 'vitánk' itt marad ebben a témában. :)