SG.hu·

Tűz miatt állt le a Bing Travel oldala

Tűz ütött ki a Bing Travel szervereit is tároló ultramodern adatközpontban Seattle városában, amelynek következtében többek között az utazóknak segíteni hivatott portál is kiesett a forgalomból.

A Seattle központjában található Fisher Plaza épületében egy transzformátor okozott komoly gondokat, amely kigyulladt, ennek következtében pedig az épületben mindenhol leállt az áramszolgáltatás. A hivatalos közlemény szerint nemcsak a Microsoft szervereit, hanem számos egyéb cég szolgáltatásait is érintette a tűz, alig egy éven belül már második alkalommal.



A szoftvercég számára különösen kellemetlen az eset, hiszen éppen a Bing Travel oldal szerverei estek ki, amely szolgáltatás az új Bing kereső részeként hivatott felvenni a versenyt a Google megoldásaival. Az adatközpontot üzemeltető Fisher Communications pénteken jelezte, hogy csütörtök este kisebb tűz ütött ki az épületben, aminek következtében megszakadt az áramszolgáltatás. A Microsoft sietett leszögezni, hogy egyedül a Bing Travel szervereit érintette a probléma, maga a kereső továbbra is gond nélkül üzemel, mások azonban nem bizonyultak ilyen szerencsésnek.

A Verizon például arról volt kénytelen hírt adni, hogy Seattle körzetében mintegy 50 ezren veszítették el rövidebb időre az internetelérést, szintén a fenti eset miatt. A tűz továbbá számos helyi szolgáltatást is kiütött, a Fisher saját oldala is eltűnt a világhálóról, egyedül a gyorsítótárazott példányok voltak elérhetők, amelyek szerint az épület az északnyugati régió egyetlen ultramodern, 21. századi színvonalú adatközpontja. Erre némileg rácáfol, hogy egy éven belül már másodszor akadnak komoly gondjaik.

A TechFlash által folyamatosan közölt frissítésekből megtudhatjuk, hogy sikerült szombat reggelre (a másodlagos generátorok segítségével) visszaállítani az áramot, ezzel pedig újra elérhetővé váltak a fontos szerverek. Az eset azonban fontos figyelmeztetés volt, hogy még a modernnek tartott adatközpontokban is előfordulhatnak komoly kiesések.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sanyix2009. 07. 06.. 10:52||#7
csendlör bing 😄
© Ravkin2009. 07. 06.. 07:14||#6
Ja bocs nem olvastam el a cikket
© B0nFire2009. 07. 05.. 23:52||#5
Oszt ki nem szarja le a Bing Travelt? Szerintem az MS gyújtotta fel saját magának, nehogy lebõgés legyen belõle, hogy érdeklõdés hiányában elmarad a keresõje. <#eplus2>
© FoodLFG2009. 07. 05.. 14:09||#4
Úristen o.o Remélem Steve Ballmernek nem esett baja. 0.0

Ezek után biztos szép kis összeget fog leperkálni a szolgáltató a Microsoftnak és a többieknek. Gondolom nem véletlenül telepítették a szervereiket ilyen modern helyre, ami valószínûleg nem is a legolcsóbb. Így joggal várhatnák el, hogy ilyenek ne történjenek meg.
© Csatti2009. 07. 05.. 12:42||#3
Most nézem az aláírásodat, így meg aztán végképp nem értem mit nem értettél.
© Csatti2009. 07. 05.. 12:41||#2
Látom megértetted a cikket. 😊 A bing az MS keresõje (tudod, mint a gúgli), a bing travel meg annak az utazásokra szakosodott része. Na ez esett ki.
© Ravkin2009. 07. 05.. 11:16||#1
És ez most csak azért került fel az sg címlapjára mert Bing volt a szálloda neve ? Vagy mostmár minden utazási iroda meg anyámtyúkja fel fog ide kerülni ?