Berta Sándor

Hozzáféréseket blokkol az Osztrák Vasút

Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) megunta, hogy a munkatársai órákat töltöttek egy a céget bíráló oldalon. A vállalat ezért úgy döntött, hogy a jövőben blokkolja a Bahnforum.info nevű portálhoz való hozzáféréseket.

Az indoklás szerint a lépésre azért volt szükség, mert az alkalmazottak a munkaidejükben több órát töltöttek a honlapon. Az eset nagy port kavart, mivel a vállalat történetében nem ez volt az első hasonló ügy. A társaság ugyanis 2006-ban számos újságot elérhetetlenné tett hálózatából, arra hivatkozva, hogy nem megfelelő módon és minőségben tudósítottak a cég életéről, az ott történtekről, valamint Wilhelmine Huber személyszállítási üzletág-vezető és az akkori holdingvezető közötti ellentétekről. Az akkori döntés a Die Presse, a Der Standard, a Salzburger Nachrichten és a WirtschaftsBlatt nevű újságokat érintette.

Az Osztrák Szövetségi Vasutak ugyanakkor most sietett leszögezni, hogy nem tartja jó dolognak, ha a dolgozók a munkaidejüket a világhálón való szörfölgetéssel és fórumozással töltik. A hivatalos álláspont szerint az intézkedésnek semmi köze nincs a Bahnforum.info-n felelhető tartalmakhoz és kritikai megnyilvánulásokhoz. Azonban mivel a tartalmak többsége igencsak rossz színben tünteti fel a vállalatot, így nagyon is elképzelhető, hogy a cég vezetői a további negatív híráramlásnak próbálták meg elejét venni.

"Nagyon sok különböző portált elzártunk korábban a munkatársaink elől. Ezek szexuális tartalmú, erőszakkal és szerencsejátékokkal kapcsolatos oldalak voltak" - mondta Alfred Ruhaltinger, az ÖBB külső kommunikációért felelős vezetője. A Bahnforum.info-t 70 százalékban a cég alkalmazottai látogatták és az ott eltöltött idő olyan mértéket ért el, ami már szemet szúrt a vezetőknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bobi64 #5
    MUNKAIDŐBEN DÓGOZZANAK A PROLETÁROK!/munkaidőben írok én is, de most pangás van sajna!/
  • Ferrer #4
    Miért, talán nem visz el oda a vonat, ahová akarod? Istenem..
  • hiftu #3
    A MÁV-nál pont az lenne a legaktívabb tevékenység ha legalább olvasgatnák az említett oldalt.. De ott inkább az enyészet szele lengedez. Ekkora fokú aktívitást szerintem feltételezni is merész.
  • torma99 #2
    Már értem miért késnek olyan sokat a vonatok. Az összes mávos egy hasonló oldalon lóg...lol
  • KillerBee #1
    Nem éppen gusztusos dolog, de a cégnek joga van meghatározni, milyen oldalakat lehessen elérni munkaidőben és a cég költségén. Az alkalmazottak szabadidejükben, otthonról is bírálhatják a céget.