SG.hu·

AMD: DirectX 11 grafikus chipek

A Microsoft bejelentette a Windows 7 megjelenési dátumát, az AMD pedig erre alapozva jelezte, hogy már októberben elérhetők lesznek az első DirectX 11-et támogató, 40 nanométeres grafikus chipek.

Míg az nVidia az olyan technológiákra fókuszál, mint az ION chipkészletek, valamint a Tegra-chipek, addig az AMD előreszalad, és meglehetősen korán elkészíti a DirectX legújabb verzióját hardveresen támogató vezérlőket, amivel ígéretük szerint elsőként használják majd ki az abban rejlő előnyöket és új funkciókat. Magukról a kártyákról nem esett szó, a bemutatón ugyanis elsősorban a technológia előnyeit, valamint a korai megjelenés fontosságát hangsúlyozták ki.

A cég illetékesei egészen pontosan arról beszéltek, hogy az új hardverek az API megjelenésének időpontjában készen állnak majd a rajtra. Mivel a Microsoft néhány órával a bemutató előtt jelentette be hivatalosan, hogy a Windows 7 október 22-én debütál, így most már azt is tudjuk, hogy a fenti grafikus chipek érkezésére is ekkor számíthatunk. A 300 milliméteres ostyák felhasználásával készített grafikus vezérlők fizikai mérete 15,38 mm x 11,76 mm, a mag így 180 négyzetmilliméter, ami jóval kisebb, mint az 55 nanométeren gyártott RV770, így (legalábbis az AnandTech szerint) jelentősen csökkenhetnek a gyártási költségek és a piaci árak, legalábbis a mostani csúcskategóriás példányokhoz képest.


A főszerep természetesen a különböző illusztrációknak, videóknak jutott, amelyekből immár a YouTube oldalán is válogathatunk, szemügyre véve a DirectX 11 által kínált funkciókat. Az Evergreen kódnéven készülő új grafikus chipek támogatják a Tessalation és Transcoding technológiákat, valamint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos feladatok compute shader-en keresztül történő kezelését. A korai megjelenés persze azt is jelenti, hogy a fejlesztők időben elkezdhetik a munkát saját játékaikon és egyéb alkalmazásaikon, vagyis a Windows 7 esetében valószínűleg gyorsabban megy majd végbe a váltás, az új generáció megjelenése, mint ahogy azt a Vista és a DirectX 10 esetében láthattuk.

Az még kérdés, hogy az új chipek mely grafikus kártyák részeként látnak majd napvilágot és hogy erre pontosan mikor kerül majd sor.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sanyix2009. 06. 08.. 11:26||#71
Ja és az ilyen dx10/10.1-re kihegyezett játékoknál, bizony 2 gpu-val kijön a közel 100%-os gyorsulás.
© Sanyix2009. 06. 08.. 11:22||#70
battleforge, és stormrise.
utóbbiról néztem tesztet, ott pl 20-30%-os különbségek voltak a gf és ati kártyák között, persze mind2-n a maximum dx verziót használva, és a különbségek mindig az ati javára szóltak. Kb egy hd4870 (nem x2) rommávert minden nv kártyát, még a 2 gpusakat is.
Lehet hogy szar játék, de techdemonak jó... krájsziz is szar játék, egy techdemo, és az is ottvan minden tesztnél.

Az ingyen aa, az az alfa tesztelt aa-t jelenti, ami dx10.1-tõl elérhetõ, és jóval kevesebb erõforrást használ(5-10%-os teljesítménycsökkenés mondjuk egy 4x-es aa-val, más m), mint a normál aa mivel kevesebbszer kell a memóriába írni, egyszerûbb shadereket lehet használni erre. Mellesleg dx9-ben egy bizonyos módban, amit az újabb játékok gyakran használnak, nem is mûködött normális aa- max valami kamu aa.
© Molnibalage2009. 06. 07.. 16:59||#69
Ez mit jelent?
© Molnibalage2009. 06. 07.. 16:59||#68
Melyik az a kettõ?
© Sanyix2009. 06. 07.. 14:58||#67
Hát ebbõl mondjuk igaz az i7 és a sata. i7-re akárhogy programoznak, otthoni programok nem igazán lesznek gyorsabbak tõle. Sata 600-tól se lesz gyorsabb a 100 mega/sec sebességet is keservesen elérõ õsrégi technológia (vinyó), max az ssd-k.
© Sanyix2009. 06. 07.. 14:54||#66
De még az 1 dx10.1-es effektet használó dx9-es játékokban is kivillan egy hatalmas elõny: "ingyen" antialiasing.
© Sanyix2009. 06. 07.. 14:51||#65
Ezek közûl kettõ azaz kettõ dx10/10.1-es, a többi ilyen kamuszar 1 effektet hasznánlak a 10-bõl de amúgy full 9-es témák... Viszont az a 2 megmutatta miért is sokkal fejlettebb a dx10... és mekkora hülye faszság az hogy jaaaj alig van elõnye...
© Benedekco2009. 06. 06.. 19:27||#64
742 Evergreen Terrace, hehe Nekem ez jutott eszembe...
© mamo332009. 06. 06.. 15:02||#63
Ne keverd össze a nem tudnak illetve a nem akarnak fogalmakat!
© Molnibalage2009. 06. 06.. 14:20||#62
Alig értek belõle valamit. 😊