Gyurkity Péter

18 Android telefon érkezhet idén

Erre számít a Google, amely szerint akár 20 feletti számot is kaphatunk majd az év végére. A HTC eközben OPhone néven mutatja be Kínában Magic névre hallgató készülékét.

A New York Times a Google mobil platformokért felelős igazgatójával készített interjút a napokban, elsősorban az okostelefonok piacán kialakulóban lévő versenyfutásra koncentrálva. Ebből megtudhattuk, hogy nagyjából mire is számít a keresőcég - nem meglepő, hogy optimista elképzeléseik vannak az idei év második felére vonatkozóan, amelyre minden alapuk megvan.

A Google ugyanis azt reméli, hogy a különböző gyártók révén legalább 18, de akár 20 olyan okostelefon is megjelenhet a piacon, amelyek kivétel nélkül a cég Android nevű operációs rendszerére támaszkodnak majd. Ez már elegendő lenne ahhoz, hogy kedvező esélyekkel vegyék fel a harcot az Apple iPhone ellenében, amelynek eddig nem sok félnivalója volt az éppen csak bemutatkozó platformtól. Jelenleg mindössze a T-Mobile G1, valamint a HTC Magic elnevezésű készüléke kapható a piacon (egyes régiókban), azt azonban nem hajlandók elárulni, hogy mely vállalatok készülnek hasonló megoldással.

A HTC-hez kapcsolódó hír, hogy a cég hamarosan Kínában is bemutatja készülékét, itt azonban érdekes módon OPhone néven árulják majd azt, ami nyilván szintén az Apple népszerű telefonja ellen irányul. A Magic alapjában véve hasonló a G1 készülékekhez, ám itt a teljes QWERTY-billentyűzetet érintőképernyő váltja fel, a Kínában kapható változat pedig a hírek szerint az Android 1.5-ös verziójára épül, emellett pedig támogatja a 3G, GPS, Wi-Fi és Bluetooth technológiákat, valamint számos eltérő multimédia platformot.

Amennyiben a két gyártó (és a területre újonnan belépő cégek) nagy sikerekre tesznek szert, alapvetően átalakulhat az okostelefonok szegmense.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #7
    A google csak az apple-t tudja megfogni. A sony-ericsson es a nokia ellen nem sok eselye van, azok ugyanis fo profiljukban mobiltelefon gyartok. A microsoft alal az azsiai gyartoknak licenszelt windows mobile-okrol pedig mindenki meg szokott felejtkezni, az openmoko-sokkal egyutt. Jelenleg ha valaki kutyumanias akkor vagy hypephone-ja van, vagy egy androidra var. Az evek ota meglevo bevalt megoldasokat pedig a lakossag maradek resze hasznalja (blackberry, winmo, symbian, stb.).
  • willcox #6
    Nevetséges az egész cikk. Úgy van beállítva, mintha az ájfon és az android között lehetne csak választani, más lehetőség nem is lenne. Fizetett hirdetés-gyanús az egész.
  • FoodLFG #5
    Nekem a google szimpatikusabb cég, mint az apple. A hírnek én is örülök. :)
  • passatgt #4
    melyik is?
  • roliika #3
    Megnézendő
  • roliika #2
    Aranyos kis teló. :) passat...a másik topicban helyes volt az észrevételed. :D
  • passatgt #1
    jöjjenek csak