Berta Sándor

Svájc: vita a biometrikus igazolványokról

Svájcban az elmúlt hónapokban komoly vita bontakozott ki arról, hogy mennyire fontosak a szabadságjogok, illetve a biztonság, valamint, hogy az utóbbi erősítésében meddig szabad elmenni.

Doris Fiala svájci parlamenti képviselő úgy vélte, hogy a szabadság és a biztonság közül most mindenképpen az utóbbit kell választani. Az FDP politikusa az új generációs biometrikus útlevelekről szóló parlamenti szavazás előtt foglalt állást a kérdésben. Van azonban egy pont amiben mind az új okmányok bevezetését ellenző Christoph Blocher, az SVP alelnöke, mind pedig az azok mellett kiálló Christophe Darbellay, a CVP vezetője egyetértenek. A két politikus szerint ugyanis miután minden svájci állampolgár ujjlenyomat-mintáit eltárolták egy központi adatbázisban, elegendő lesz csak egy súlyosabb bűncselekmény ahhoz, hogy ezeket az adatokat a svájci hatóságok felhasználják egy nyomozás során.

Vagyis a kérdés már nem csak arról szól, hogy legyenek-e biometrikus útlevelek, hanem arról, hogy szeretnék-e az emberek, hogy ha az ujjlenyomat-mintáik egy központi nyilvántartásba kerüljenek? A jelenlegi törvény kimondja, hogy szigorúan tilos a rögzített minták felhasználása a bűncselekmények felderítésére. Ráadásul az információk nem felelnek meg a rendőrség minőségi követelményeinek sem. Ez azonban nem érdekli a döntéshozókat, akik készek módosítani a jogszabályt.

"Az a véleményem, hogy a biometrikus igazolványok adatait fel kellene használni, de csak a súlyos bűncselekmények felderítésekor. Amennyiben például elrabolnak valakit és csak a leghalványabb esélye is lenne annak, hogy azonosíthatják az elkövetőt az adatbázis segítségével, úgyis azonnal újrakezdődne a vita. Olyan időkben élünk, amikor a szabadság és a biztonság közül nekünk az utóbbit kell választanunk" - nyilatkozta Doris Fiala.

Mivel Svájc tavaly csatlakozott a schengeni egyezményhez, így köteles 2010-ig bevezetni a biometrikus igazolványokat. Az okmányokban lévő chipeknek tartalmazniuk kell a tulajdonos digitális fényképét és legalább egy ujjlenyomatát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Frayer #14
    Csak nehogy pedofilok vagy terroristák kezébe kerüljél.
  • Kerub #13
    Csak nehogy pedofilok vagy terroristák kezébe kerüljön...
  • Wizek #12
    Nem várnunk kell tíz évet hogy jöjjenek a "pokoli idők", Tennünk kell most ameddig még tehetünk ellene: korszellem.tk
  • Camouflage #11
    Kovezzenek meg erte, de nekem hirtelen ez jutott eszembe:

    "Elrendelte, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának jelöljék meg a jobb karját vagy a homlokát, 17és hogy senki ne adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének a számát. Ez a bölcsesség! Akinek van esze, számítsa ki a vadállat számát, hisz emberi szám: hatszázhatvanhat."

    Es nem, nem gyartok osszeeskuves elmeleteket, es nem vagyok ultrakereszteny.
  • B0nFire #10
    "A jelenlegi törvény kimondja, hogy szigorúan tilos a rögzített minták felhasználása a bűncselekmények felderítésére. Ráadásul az információk nem felelnek meg a rendőrség minőségi követelményeinek sem." - Akkó meg mi a francé' kell??? Csak??? Dísznek? Valaki monnya meg, mer' föl nem foghatom!
  • Frayer #9
    Ez az új világrend, egyik lépcsőfoka.
    Egy évtizede akik arról beszéltek, hogy kötelezővé fogják tenni idővel az EU területén a biometrikus, biologiai alapú jegyzékbevételt, azt kiröhögték, és összeesküvés elméletnek állították be.

    Mára meg valósággá vált.
    Olyat is beszélnek ezek az "összeesküvés hívők" , hogy eljön majd az idő amikor eltörlik a készpénzt, és csak a számla pénz marad, amit a személyünkhoz fognak kapcsolni, tehát nem egy kártyán lesz, hanem a biológiai lényünkhöz lesz kapcsolva ez a számla. Vagy biometrikus azonosítókon keresztül, vagy egy a bőr alá ültetett RFID hordozó csippen lesznek az azonosításhoz szükséges adatok.

    A mai hivatalos álláspont szerint, ez őrültség, hülyeség, valótlan összeesküvés elmélet.

    Várjuk meg a következő tíz évet, aztán majd térjünk vissza erre a témára.
    Ha beteljesül azok lesznek csak a pokoli idők.
    Be ehet vezetni a totális diktatúrát, ahol nem kell megölni az embereket, elég őket csak így kizárni a társadalomból akinek nem tetszik a pofája, máris se nem tud venni, se nem tud eladni. Semmiféle terméket, vagy szolgáltatást. Ez az egyén visszasűlyed kényszerből a kőkorba, mert minden tiltva lesz számára, és tiltva lesz a mások által nyújtott segélyezés is.
  • Pares #8
    Hát, ezt kb. a valódi bűnözők tervezik, hogy a jómunkásembert "megvédjék"...
  • Sanyix #7
    Hát igen... Csak nehogy terroristák, pedofilok, fájlcserélők, kezébe kerüljön!
  • Pares #6
    És ezzel teljes mértékben egyet értek... csoda hogy a terrorizmusról nem esik szó, mint olyanról. Bár van rá utalás. Röhej.
  • Pares #5
    "Azok akik feladnák alapvető szabadságukat egy ideiglenes biztonságért, nem érdemelnek sem szabadságot, sem biztonságot"
    –Benjamin Franklin