MTI

Jobb a vártnál a Cisco teljesítménye

A vártnál kisebb eredménycsökkenést jelentett csütörtökön az üzleti év április 25-én véget ért harmadik negyedéről az amerikai Cisco Systems Inc.

A világ legnagyobb hálózati berendezés gyártója az első óriásvállalat, amely jelentésében áprilisi adatokat is közöl, és a Cisco az elsők között figyelmeztetett 2007-ben, hogy válságossá fordult a gazdasági helyzet. A krízis kezdetét az jelezte, hogy a megrendelők visszafogták informatikai fejlesztéseiket. Most "ügyfeleink végre megint valamivel szilárdabb talajt éreznek a lábuk alatt" - mondta John Chambers. A Cisco vezérigazgatója szerint a cég valószínűleg túljutott a mélyponton. Erre utal a rendelésállomány alakulása, amely ugyan csökkenő tendenciát mutatott a harmadik negyedévben is, a visszaesés azonban hónapról hónapra egyenletes volt, míg a korábbi negyedekben havonta egyre gyorsuló hanyatlás volt tapasztalható.

A Cisco bevétele éves összehasonlításban 17 százalékkal 8,2 milliárd dollárra esett. Elemzők 8,1 milliárd dolláros bevételre számítottak. A működési eredmény 1,35 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 1,77 milliárdról. Az egy részvényre vetített haszon 30 cent, az elemzői várakozások átlagánál 5 centtel több. A negyedik negyedévben a cég előrejelzése szerint éves szinttel 17-20 százalék körüli bevételcsökkenéssel lehet számolni. A forgalom így 8,3-8,6 milliárd dollár körül alakulhat, szemben az ágazati elemzők által várt 8,2 milliárddal.

A visszaesés nem kényszerítette elbocsátásokra a vállalatot. Csupán létszámstopot vezettek be, a kiadásokból pedig három negyedév alatt közel másfél milliárd dollárt sikerült faragni. Az alkalmazotti állomány a természetes fogyás következtében 760 fővel csökkent a harmadik negyedben, a Cisco így világszerte 66 558 embert foglalkoztat. John Chambers elmondta: a most lezárt negyedévben a forgalom az amerikai és a kanadai piacon kevésbé esett vissza, mint Európában és a feltörekvő piacokon, ami arra utalhat, hogy elsőként az Egyesült Államok gazdasága stabilizálódhat.

A válságban egyébként a videokonferenciák rendezéséhez szükséges berendezések fogynak a legjobban. Az utazási költségek visszafogására kiválóan alkalmas megoldás terjedése éves szinten 70 százalékkal tornászta fel a termékcsoportba tartozó eszközök forgalmát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!