Gyurkity Péter

2 millió Classmate PC-t szállít le az Intel

A processzorgyártó jelezte, hogy idén jóval több példányt szállítanak le, amire a netbook megoldások gyártói azonnal aggodalmukat fejezték ki. A célpont ezúttal Kína és Európa lesz.

Az Intel 2008 során összesen mintegy 700 ezer Classmate PC készüléken adott túl, amit idén szeretnének jelentős mértékben meghaladni. Egészen pontosan 2 millió darabot szállítanának le, mégpedig elsősorban Kínában, a felemelkedő európai piacokon (nyilván Kelet-Európában), valamint a tágabb értelemben vett délkelet-ázsiai régióban. A netbookgyártók aggódnak.



Mégpedig főleg azért, mert attól tartanak, hogy az Intel a hagyományosan megcélzott oktatási szféra helyett a mainstream fogyasztói szegmenst is elárasztaná saját megoldásával, ami kedvezőtlenül befolyásolná az olcsó mobil konfigurációk helyzetét. Számukra elsősorban az jelenti a veszély forrását, hogy mivel az Intel szabja meg az ezen készülékekben felhasznált processzorok és chipkészletek árait, könnyen nagy előnyre tehet szert, miközben a többiek kénytelenek lennének drágábban árulni saját megoldásaikat. Az Intel azonban a maga részéről jelezte, hogy nem kíván beszállni a fogyasztói szegmensbe - igaz, ezzel nem nyugtatták meg a rivális gyártókat.

Az Intel egyébként a napokban közölte első negyedéves eredményét, amelyből megtudhattuk, hogy a bevétel és a profit jelentős mértékben visszaesett, amihez nincsenek hozzászokva a cég háza táján. Az előrejelzések azonban nem túl borúlátók, közölték ugyanis, hogy a PC-piacon már elértük a hullám legalsó pontját, innentől kezdve már a fellendülés, pontosabban az elvesztett lendület visszanyerése következik - jön a nyár, ami szintén javíthat az év eleji, hagyományosan rosszabb mutatókon.

Azt még nem közölték, hogy a Classmate PC megjelenése érdekében mely európai partnerekkel kötöttek megállapodást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gecselac #2
    Ezek ilyen oktatási célra szánt netbookok? Nem csodálom, hogy a többi gyártó megijedt :D

    #1 - úgy úgy.. ..
  • Rexhawk #1
    végre egy normális hír is nem csak bulvár meg microsoft reklám