Berta Sándor

Google Street View - tisztázatlan a jogi helyzet

Megoszlanak a vélemények abban a kérdésben, hogy a népszerű és online szolgáltatásban felhasznált felvételek mennyiben készülnek jogsértő módon.

Az adatvédelmi szakemberek aggasztónak tartják az utcák, ezen belül is a házszámok lefilmezését, a jogászok szerint pedig nem egyértelmű a jogi helyzet. A Google munkatársai jelenleg az osztrák városokat akarják lefotózni. A megvalósítás azonban komoly problémákba ütközhet. Egyrészt a hatályos osztrák törvények alapján kérdéses, hogy a vállalat egyáltalán gyűjthet-e személyes adatokat, illetve hogy azokat milyen célokra használhatja fel. Mindez még akkor is igaz, hogy ha a Google jelezte: később felismerhetetlenné teszi a képeken szereplő személyek arcát és az autók rendszámát.

Egy másik tisztázandó kérdés, hogy ha valaki lefotóz egy utcarészt és a felvételen látható egy személy, aki a saját kertjében napozik, akkor vajon a fotós ezzel, illetve a kép megjelentetésével megsérti-e az illető magánélethez fűződő jogát. Hans Zeger, az ARGE Daten osztrák adatvédelmi szervezet szakértője úgy vélte, hogy jelenleg csak az készíthet ilyen jellegű személyes felvételeket, akinek erre törvényes jogosítványa van. Ez pedig a Google Street View munkatársai esetében nem áll fenn. Videó például csak akkor készíthető, hogy ha annak célja a közbiztonság erősítése, mondjuk a lopások megakadályozása. De még ebben az esetben sem hozható nyilvánosságra minden esetben a kész anyag.

Waltraut Kotschy, az Osztrák Adatvédelmi Bizottság jogásza ezzel szemben elmondta, hogy a testület megadta a szükséges engedélyeket a Google szakembereinek, mivel a cél egyértelmű volt: a cég utcákat és tereket akar lefotózni, hogy a képeket később online jelentesse meg. Ráadásul a vállalat vállalta, hogy azonosíthatatlanná teszi mind a személyeket, mind a járműveket.

Kell Magyarországra Google Street View?
(Összesen 279 szavazat)
  • Igen, jó lenne
    61 % (171 szavazat)
  • Nem, csak galibák lesznek
    10 % (28 szavazat)
  • Megfelelően szabályozva rendben van
    12 % (33 szavazat)
  • Itthon a Google azt csinál majd, amit akar
    13 % (36 szavazat)
Rainer Knyrim adatvédelmi jogász elmondta, hogy sokkal aggasztóbb a maps.live.com nevű Microsoft szolgáltatás, mivel ott a házakat és a telkeket a levegőből fényképezik le. "Úgy gondolom, hogy ezekben a kérdésekben a végső szót az osztrák legfelsőbb bíróságnak kell majd kimondania" - szögezte le a szakember. Addig is, amíg a vita megoldódik, a Google Street View autói folyamatosan róják az utakat és feltérképezik az osztrák településeket, elsőként a fővárost, valamint Innsbruckot és Salzburgot. Már nincs sok hátra ahhoz, hogy Magyarország is sorra kerüljön - vajon a hazai adatvédelmi szakemberek fel vannak készülve a bevezetésével járó kihívásokra?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kasika #8
    Nem tudom, engem inkább az aggaszt, hogy ugyan Google Mapsra, és Google Earthre nem kerülnek ki, csak a "cenzúrázott" képek, de azok attól még az eredetiek meg vannak a Google-nak...

    Amúgy meg pont valamelyik nap láttunk barátnőmmel már nem tudom melyik buszról, talán piros 7-esről itt Pesten egy kocsit, aminek a tetején minden irányba kamerák voltak. Már nem tudtuk megnézni a kocsi oldalát, hogy van e ráírva valami, de...
  • Cat #7
    Az összes utcát tartalmazó adatbázist ők sem készíthetnének belőle.

    Az adatkezelés egyik legfontosabb szempontja az adatgyűjtés célja. Vágóképnél ez csupán illusztráció, adatbázisba rendezve pedig teljesen más.
  • bakagaijin #6
    Értem, a probléma az, hogy a Gugli munkatársai nem rendelkeznek sajtóigazolvánnyal.

    Mert akinek van, az készíthet fotót, vágóképet, akármit - amit aztán meg lehet jeleníteni a másnapi újság címlapján, a hiradóban, stb.
  • 0Speed0 #5
    Ahhoz, hogy valaki rabolni menjen eddig se a street view-ből "merített ihletet".
    Nem kell ahhoz online böngészde, hogy tudja az ember a környék sebezhető és pénzes hot-spotjait... A fejek meg a rendszámok meg amúgyis felismerhetetlenek voltak eddig is. Ráadásul nem is tűéles képekből vannak összerakva a felvételek...
  • danesz234 #4
    Hát én nem tudom miért problémáznak ennyire a dolgon ha úgyis kitakarják az arcokat. Amúgy meg szerintem jó lenne ha megcsinálnák Magyarországon.
  • Gerygrey #3
    Az adatvédelmi szakemberek ne menjenek ki az utcára, zárják magukra az ajtót és deszkázzák be az ablakot, mert még véletlenül meglátja őket valaki...
  • jhetedikj #2
    Miért lett így elrejtve ez a szavazás?
  • gopher #1
    Így van. Tehát tiltsuk be az összes kamerás mobiltelefont is, mert ...