Gyurkity Péter

Automatikus frissítés lesz az IE8

A Microsoft a jelek szerint mindent elkövet, hogy böngészőjének sokat szidott korábbi verzióit szép lassan eltüntesse a világhálóról - az Internet Explorer 8 automatikus frissítésként érkezik hamarosan.

A hivatalos blog bejegyzéséből kiderül, hogy április harmadik hetétől kezdődően a Windows Vista és az XP, valamint a Server 2008 és 2003 operációs rendszerek használói is automatikus frissítésként találkoznak majd a böngésző legújabb változatával, amely számos módosítást, a szabványokhoz jobban igazodó motort, valamint egy kompatibilis üzemmódot is tartalmaz, a könnyebb átmenet érdekében. Redmond ezzel törölné ki az emlékezetből a saját úton járó korábbi verziókat, amelyek sokszor rémálmokat okoztak a webfejlesztőknek.

Érdekesség, hogy az eltérő generációjú szoftverek más-más besorolásúként kapják meg a frissítést: az XP és a Server 2003 esetében ez "kiemelt" fontosságú lesz, míg a Vista és a Server 2008 meglétekor a "fontos" kategóriát tartották a legmegfelelőbbnek. A béta, illetve RC-változatokat használó tesztelők már korábban megkapták az automatikus frissítést, míg a vállalatok, szervezetek számára ezúttal is lehetővé teszik ennek blokkolását, mégpedig a hivatalos oldalról letölthető eszköz segítségével. Számukra ugyanis komoly fennakadást, kompatibilitási gondokat okozhat a frissítés, blokkolás esetén pedig egyedül a kézi telepítési opció lesz elérhető a kliens számítógépeken.


Vezet az IE6 - rossz vicc?

Mivel a petíciók korát éljük, ezúttal sem marad el a szinte már kötelező jellegű tiltakozás: néhányan az Internet Exporer 6 mellett állnak ki, amelynek halálát szerintük mindenképpen el kell kerülni. Azt nem tudni, hogy a kezdeményezés puszta vicc, avagy valóban komolyan gondolják-e az új oldalt és annak létrejöttének célját. Néhány, a portálon megjelent "bizonyíték" és kimutatás azonban valóban viccként fogható fel, ezek közé tartozik például az IE6 sebességét kiemelő táblázat is, amelyről azt olvashatjuk le, hogy a régi böngésző minden más fejlesztésnél gyorsabban jeleníti meg a GIF animációkat.

A petíciónak nyilván nem sok hatása lesz a Microsoft útitervére, amelyben az IE6 és az IE7 immár nem sok szerephez jut.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chronos75 #25
    Sajnos több ügyfélnél is történtek furcsa dolgok (lehalt, aztán mindig automatikusan újraindult, újratöltve a hibás oldalt, újra lehalást okozva), sőt az én gépemen is leszedtem egyelőre mert egyszerűen néha egy nem látható ablakot nyitott, ahol videot játszott a gép a frászt hozva rám (vista, csak feladatkezelőben látszott, hogy megy).

    a bugos flash player is simán kinyírta, pedig azt ígérték elkülönítve fogja futtatni a bővítményeket?!

    én még várnék ezzel a tömeges kiszórással..
  • mrzool #24
    Nem gondolod, hogy nálad van a probléma? Miért kell egyből olyan kijelentést tenni, ami egyszerűen nem állja meg a helyét?
  • A1274815 #23
    "Scrollozni lehet, sőt kurzorbillentyűvel is lehet, de egérrel a gördítősávot nem lehet mozgatni, mert nem reagál."

    Ez szimplán nem igaz. Nállam még mindennapi használat sorány nem jött elő.
  • B0nFire #22
    Azért az mondjuk vérciki, hogy 2009-ben az IE8-ban nem működik a gördítősáv!!! Scrollozni lehet, sőt kurzorbillentyűvel is lehet, de egérrel a gördítősávot nem lehet mozgatni, mert nem reagál.
  • phoenix1 #21
    Hát én nem tudom ... jön az apng ami majd szépen leváltja a gif-et. Én csak annyit mondok, hogy viszlát IE6; meg még annyita, hogy nagyon ritkán használok IE-t, dehát arra is kell optimalizálni. Megint túl hosszú leszek, de, pl. ha png-t használunk weblapnál, csak kedves IE miatt ne keljen dupla annyit letölteni a felhasználónak csak azért mert az IE6 nem támogatja az áttetszőséget.
  • zsottya #20
    hát én sem szeretem az upadtékat :D (nem elírás) bár amik fontosak azokat leszedem, csak az a gond hogy annyi frissítés jön ki hogy ha mindet leszedném akkor lazán megenne a winfos 50 GB-ot (nem biztos :) ). Amúgy meg hogy a témánál maradjunk, aki webre fejleszt (és jó fejlesztő is akar/próbál lenni) az felteszi legalább az ie6-ot meg a 7-et hogy meg tudja úgy csinálni az oldalt hogy minden böngészőben ugyan úgy jelenjen meg minden :) ha kell akkor virtuálból nyomatja az oprendszer(eke)t.
  • mrzool #19
    Hát igen, mindig vicces látni az ahhoz hasonló hozzászólásokat... Látatlanban le is merném fogadni, hogy akik itt a legjobban ágálnak a windowsupdate ellen, azok egy része a valóságban a szeretett linuxukon ész nélkül, bármifélfe ellenőrzést mellőzve töltöget le ezt-azt (mert az ópenszórsz, biztos hibátlan és biztos nincs benne semmi gonoszság).
  • A1274815 #18
    Aztán csodálkozunk, ha tele van férgekkel a gépünk.
    Tudom én jól, hogy úgy kell csínálni, hogy kézileg letöltögetni és telepíteni, ha már mindent tudunk az adott javításról, de ugyan akkor ez elszokott maradni és még nagymnőzni is szoktak ezzel a szöveggel: hogy én ugyan nem frissítek. Grat! De "igazán"!
  • Gerygrey #17
    Nekem meg eredeti a Windowsom, és leszarom hogy felrakja-e a friss IE-t, egyszerűen nem indítom el.
  • Griphons #16
    vagy akinek agya is van...