HENT hírlevél

Az ingyenesség a torrentezés legfőbb oka

A torrentezők szerint túlságosan általánosító és sztereotip a kalózkodás elleni szervezetek véleménye a fájlcserélőkről, mivel ezek a peer2peer oldalak használóit automatikusan kalózoknak bélyegzik. A torrentezők úgy vélik, hogy a letöltőket a fájlok ingyenessége mellett más tényezők is motiválják. A TorrentFreak szavazást indított honlapján, hogy kiderítse, olvasói miért használják a BitTorrentet.

Komoly fejfájást okoz a média- és szoftveriparnak, hogy a fájlcserélő szolgáltatások széles körben elterjedtek. Használóik hihetetlen mennyiségű adatot töltenek le évente, jelentős anyagi vesztésegeket okozva ezzel nemcsak a jogtulajdonosoknak, de a gazdaságnak és a társadalomnak is. Világszerte vita folyik a jogtulajdonosok, jogvédő szervezetek, politikusok, valamint az internetezők és a torrent oldalak üzemeltetői között arról, hogy hogyan lehetne kezelni ezt a problémát. Az egyik oldal az illegális fájlcserélő szolgáltatások megszüntetését szeretné, a másik inkább a letöltési lehetőség engedélyezése, ingyenessé tétele felé hajlik.

Természetesen a torrentezők is tisztában vannak azzal, hogy tevékenységük nem legális. Ha nem is fogadják el, de ismerik az ellenük felhozott érveket. Ugyanakkor véleményük szerint túl általános az a jogtulajdonosok által képviselt nézet, hogy a fájlcserélő oldalak használói egytől egyig kalózok lennének. Véleményük szerint a letöltőket nem kizárólag az motiválja, hogy a torrent oldalakon elérhető fájlokhoz ingyenes hozzájuthatnak. Ezt az állítást alátámasztandó a TorrentFreak portál március 22-én online szavazást indított honlapján, hogy kiderítse, mi motiválja letöltésre a BitTorrent használóit.

A honlap üzemeltetői egyetlen kérdésre keresik a választ: Miért használod a BitTorrentet? A kérdésre azt a négy válaszlehetőséget adják meg, amely kategóriákba Lawrence Lessig kalózkodással is foglalkozó könyvében, a Free Culture-ben besorolta a fájlcserélőket. A négy opció mellett megadják a válaszlehetőségek értelmezését is. A négy lehetséges válasz:
  • Azért, mert ingyen van - Sok torrentező azért használja a BitTorrentet, mert a zenékért, filmekért és szoftverekért nem akar fizetni.
  • Vásárlás előtt kipróbálja - Sokan egyszerűen szeretnék tesztelni az adott terméket, mielőtt pénzt adnak érte. Meghallgatják a zenét, megnézik a filmet, kipróbálják a szoftvert, és ha meg vannak elégedve vele, megvásárolják az eredeti termékeket.
  • Máshogy nem jut hozzá - Vannak, akik ezért döntenek a fájlok letöltése mellett, mert a piacon valamilyen okból nem jutnak hozzá. Például, a filmet nem vetíti a mozi és a zene nem kapható a boltokban.
  • Csak legális torrenteket tölt le - A torrent oldalakon nem csak illegálisan feltöltött, jogvédett tartalmak érhetők el. Előfordul, hogy az alkotók ingyenesen közzéteszik terméküket, és ezek a fájlcserélő oldalakon keresztül jutnak el a felhasználókhoz.


    A szavazás még zajlik, de az aktuális állás megtekinthető. A beérkezett több ezer szavazat gyakorlatilag három válaszlehetőség között oszlik meg. A válaszadók körülbelül fele a fájlok ingyenességét jelölte meg legfőbb okként. Mintegy harmaduk állítja, hogy olyan fájlokat tölt le, amelyekhez más formában nem tud hozzájutni. Közel ötödük pedig a letöltött fájl alapján hoz döntést a vásárlásról. Azok száma, akik csak legális torrenteket töltenek le, mindezek mellett elenyésző.

    A TorrentFreak felmérése természetesen nem reprezentatív, így mélyreható következtetést nem lehet levonni a válaszok megoszlásából. A válaszok jelentős száma alapján azonban valamelyest megismerhető a torrentezők attitűdje, ami segíthet az álláspontok közelítésében.
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    • savior #38
      rendeltem mar en is. ezzel 2 problema van: egyszerre tobb dolgot erdemes csak rendelni a kiszallitasi dij miatt. meg kell oldani, hogy az adott napon valaki atvegye a csomagot.
      a jatekrendeleseim nev nelkul:
      1. nem volt benne cd kulcs. a netrol szereztem egy illegalisat a legalis jatekomhoz es azota is azt hasznalom.
      2. ezt rendeltem. online jatek. tomenytelen bug, helyenkent szinte jatszhatatlan, alap dolgok hianya. a jatek masodik fele a minimum gepigenynel feltuntetettnel erosebb gepen szinte jatszhatatlan (csapatban 0-5 fps, egyedul 5-15). azota raadasul csodbe is ment a ceg ugyhogy mar a jatek sem uzemel.
      3. ennel mar elovigyazatos voltam. a penztarnal kibontottam, es megneztem hogy benne van e a cd, kezikonyv, cd kulcs. ha nem lett volna ki sem fizetem. kivetelesen semmi baj nem volt vele.
    • Wittgen #37
      Azért azt se felejtsük el, hogy oltári sok cucchoz hozzá lehet jutni, melyet az ember ithon legálisan nem tudna beszerezni. Gondolok itt a jóféle anime-ra, ázsiai, norvég, dán, stb. filmekre, melyekhez lelkes amatőrök nem sajnálva a saját idejüket még feliratokat is kreálnak. Én pl főleg a filmek miatt használom a torrentet. A sorozatokat is a netről húzom, mivel nem vagyok hajlandó egy 40 perces rész miatt 60 percet feláldozni tv-zéssel a reklámidők miatt. Meg ugye sok jó sorozat nem is jut el hozzánk, legalább is időben (pl BSG).

      A zenék nem érdekelnek annyire, hogy töltsem őket (max 1-1 jó számot szedek le, amire felfigyelek film nézése vagy rádió hallgatása közben). Ha zenét szeretnék hallgatni csak belökök egy jó kis netrádiót.

      A játékok meg nagyon nem érdekelnek. Ami van a gépemen az a Heroes3 (eredeti+eredeti kieg.) valamint az új King's Bounty (mer magyarul meg lehetett venni olcsón). A többi tucatszar, max addig vannak a vinyómon, míg megnézem milyenek. De csupa csalódás az összes az utóbbi években. Csak a Maffia2 lesz az, amit nagy valószínűséggel legközelebb megveszek.

      Ja, ami jó film (pl Predator, Alien filmek, stb,stb) azt mind megveszem DVD-n eredetiben (igaz megávrom míg olcsó lesz :). De megvárom...
    • FoodLFG #36
    • cateran #35
      Agree...én sem irhattam volna másképp:D
    • Reg5 #34
      Én se vagyok teljesen elégedett a rendelt filmekkel(szintúgy felirat miatt), de megérte a pénzét minden baja ellenére, mert az egyik nagy kedvencem. Lehet mondani hogy igénytelen vagyok, de jó érzés eredetiben tudni hiányosságai ellenére is.
    • Tsol #33
    • B0nFire #32
      Rendeltem már filmet (a céget nem árulom el, pedig megérdemelnék). Az oldalon az ismertetőben szerepelt az angol felirat is, ami hasznos, ha az ember nyelvet tanul, de azért hallás után még annyira nem érti. Megjött a film, és tényleg a pk bagatell összeg volt, és mikor elkezdem nézni, lám, az angol felirat hiányzik a DVD-ről. Tehát hamisan reklámoztak egy terméket, én meg fizettem érte. Reklamáltam feléjük (saját kontómra telefonáltam), mire azt mondták, hogy bontatlan csomagolásban (lecelofánozva) visszaveszik, egyébként nem, mert ki is cseréthettem ÉN a lemezt. A végén még nekem kell elnézést kérni. Na tudod, akkor marad inkább a torrent.
    • Reg5 #31
      "itt a varosban pl nincs is olyan bolt, ahol normalis mennyisegu dvd filmet vagy jatekot lehetne kapni. ha venni akarnek akkor kell valaki aki atvisz valamelyik nagyvarosba, az meg benzinbe kerul, es kb 1 ora utazas, vagy buszozassal ugyanez."

      Lehet rendelni :) Nálunk sincs semmi, Pestre meg nem utazok az túl sokba kerülne. Rendeléssel aránylag olcsón meg lehet úszni a dolgot.
    • Evoluti0N #30
      2 egyszeru oknal fogva torrentezek.
      1. ingyen van. kb 4 hete kezdtem el dolgozni es meg nem kaptam meg az elso fizetesem. Nincs penzem jatekra, szulok meg nem adnak.
      2. nem tudok hozzaferni. vajdasagban elek (szerbiaban), ahol viragzik az illegalitas. a huszonparezres kisvarosban ahol elek nincs egyetlen egy hely se, ahol jatekot tudnek venni. A legkozelebbi nagyvarosba pedig nem megyek jatekert. szal marad a torrent.
    • savior #29
      meg kiternek a minosegre is. roviden: kurva szar.
      rengeteg hiba a jatekokban, rovid jatekido, marha sok toltogetes, otlettelenseg, a minimum konfignal jobb gepen is szaggatnak. milyen mar az, hogy kiadjak es utana hetente jon egy patch, amiben tonna szamra vannak javitva a hibak(az a gond hogy van mit javitani)?
      a filmekkel is ugyanez a gond. otlettelenek, erdektelenek.
      a torrentezesemet nezve azt figyeltem meg, hogy rohamosan csokken a letolteseim szama. eleinte ejjel nappal ment a gep, mostanaban meg mar nem talalok semmit amit erdemes lenne.