Gyurkity Péter

Opcionális kiegészítő lesz az Internet Explorer

A frissen kiszivárgott legújabb Windows 7 előzetes egy meglepetéssel szolgált a tesztelők számára: az Internet Explorer bekerült az eltávolítható szoftverek közé, ami valószínűleg az Európai Bizottságnak is szól.

Az elmúlt napokban a Windows 7 kapcsán az számított a legfontosabb hírnek, hogy a korábban megszellőztetett, majd pedig a szoftvercég részéről cáfolt build 7048 kiszivárgott az internetre, jelenleg pedig több torrentoldalról és egyéb letöltőportálról is bárki számára beszerezhető. Egyesek szerint ez már az RC-jelzésű előzetes, mások szerint nem így van, ám a lényeg nem is ebben rejlik.

Kiderült ugyanis, hogy az eddig (a hagyományoknak megfelelően) az operációs rendszer szerves részeként érkező Internet Explorer 8 immár bármikor eltávolítható, így a felhasználó számára láthatatlanná tehetjük az alapesetben érkező böngészőt. A részletek alapján úgy tűnik, hogy ezzel a megoldással egyedül az iexplorer.exe fájlt, valamint az összes vonatkozó hivatkozást távolítjuk el a rendszerből, így a külső fejlesztők alkalmazásai által használt fájlok érintetlenek maradnak, ami megfelelőnek tűnik kompatibilitási szempontból. Egyesek ugyan ennél hatékonyabb módszert várnak a Microsofttól (arra hivatkozva, hogy immár a Windows Update sem a böngészőre támaszkodik), ebben az esetben azonban valószínűleg jobb biztosra menni és nem piszkálni a fontos állományokat.

A lépés minden bizonnyal az Európai Bizottságnak is szól, amely ismét górcső alá vette a szoftvercég módszereit, és (többek között a Google segítségével) éppen azt szeretné elérni, hogy az európai kiadásban bármilyen böngésző átvehesse az IE szerepkörét. Ezzel a megoldással a Microsoft megnyitotta az utat a kompromisszum felé, ezzel pedig nyilván a súlyos pénzbüntetést szeretnék elkerülni. Az RC-változat egyébként a hírek szerint javított multitouch funkciókkal, optimalizált Windows Media Playerrel, valamint tökéletesített Device Stage opcióval érkezik majd, emellett pedig a teljesítmény is javulni fog.

A szoftvercég oldalán időközben elérhetővé tették a Vista és a Server 2008 második javítócsomagjának RC-verzióját (az oldalon továbbra is a Beta jelzés szerepel, ám a hivatkozások már az új fájlokra mutatnak). Új megoldás, hogy mindkét operációs rendszerhez ugyanazon telepítőket használhatjuk majd, így a 32 bites változatokhoz egy (x86), a 64 bites példányokhoz pedig két fájl (x64 és IA-64) érkezik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Stonee #44
    szvsz ez elég hülyeség. miért ne preferálhatná a microsoft, mint fejlesztő a szintén saját fejlesztésű IE-t a saját OP rendszerében? kit érdekel ilyen esetben a többi böngésző? majd ha gyárt pl a Firefox is saját OP rendszert, abba autómatikusan a saját böngészőjét teheti...
  • Yany #43
    A SilverLight még nem alapkellék a Windows 7-ben? Pedig szerintem is kéne. Az IE-ről meg annyit, hogy nem is teheti meg az M$, hogy gyökerestül kiírtja, ugyanis különböző alkalmazások használják a DOM interfészét és egyéb API-kat, amit maga az IE motor szolgáltat. Ennyit erről...
  • chuky123 #42
    Elvileg az xpbe is törölhető a windows komponenseknél az ie. Az más kérdés hogy nem távolitja el teljesen.
  • oO7 #41
    viszont most hogy már törölhető és ilyen módon utat engednek az alternatíváknak (mintha eddig bármi is akadályozta volna őket)... igazán belepakolhatnának valami normális leöltésvezérlőt, meg mondjuk szivesen látnám a SilverLight -ot is alap tartozékként :)
  • Tzupi #40
    igen, macen is eloretelepitett safari van, de torolheto.

    ez az egesz egy jelkepes dolog csak, kb semmit nem fog valtoztatni.
    aki eddig ie-t hasznalt, az fogja is hasznalni.
    aki meg nem annak kb a 3-4% le fogja torolni az ie-t, mar csak elvbol is.
    maradek, meg felteszi ra a kedvenc chrome/firefox/opera/safari-ját, es mellette ott hagyja az ie-t, mert elfer...

    sztem korrekt gesztus volt ez a MS reszerol. komolyan ertelme nincs, csak egy gesztus, hogy azert alabbhagyjon kicsit az feljebbvalosagi erzet (bar ezt azert nyomas hatasara tettek :)

    aztan az ezen hoborgesnek mar semmi ertelme :D
  • turul16 #39
    Mesehez hozza tartozik, hogy az internet userek szama novekedett. Nem a regi Netscape felhasznalok partoltak at IE -re.
  • turul16 #38
    IE win95 -el valo egyuttszallitasa vezett ahhoz, hogy egy kirajabb bongoszo 95% reszesedes, 5 ev alatt 10% ra esett.
    Browser_wars
  • Zombee #37
    A cikk szerint csak az iexploreexe lesz törölve, meg a hivatkozások, vagyis 1Mb alatt, a rendszerfájlok nem. Ilyen látszattörlés most is van, a Windows szolgáltatásokból ki lehet venni az Internet Explorert, a Media Playert, az Outlook Expresst is, ami a gyakorlatban csak az összes parancsikon eltávolítását jelenti, de az átlag felhasználó úgyse böngészi a "program files" mappát, szóval többet nem találkozik vele. Persze ezek a felhasználók a programok hozzáadása/eltávolítása menüt sem böngészik:). Mindenki másnak pedig nagyjából minden a helyén marad. Túlságosan bele vannak ezek integrálva a rendszerbe.
  • hiftu #36
    Szerintem jó, hogy lehet törölni az IE-t. Én így szeretem.
    A másik kérdés, hogy van pár program, ami alapból az IE-t használja fel a programján belül webes eléréshez. Ezekkel mi fog történni? Ugyanúgy megy az IE alapmotor? (Ekkor nincs sok értelme a látszattörlésnek) Vagy fogja a default böngészőt és azt használja.
  • Zombee #35
    Ez baromság, 5 éve használok XP-n Firefox-ot, és ha baja volt, azt nem az IE valamelyik verziója okozta. Nem tudom, honnan szerezted ezt az orbitális hülyeséget.
    Ez a törölhetőség igazából csak jelképes, az egész Internet Explorer mappa 5,5Mb, annál többet úgyse szedne le az uninstall, a többi fájl maradna, még a parancsikonok, meg a registry bejegyzések tűnnének el. Kellenek a rendszerben alapból benne lévő felhasználó programok, az egyszeri user, ha megveszi a Media Markt-ban a kis gépét az előretelepített oprendszerrel, nem fog a neten keresgélni, örül hogy azt megtalálja.
    Egyébként az Internet Explorerrel az égvilágon semmi gond nincs, az egyetlen baja a sokoldalú pluginok hiánya. A többi ugyanúgy lyukas, aki biztonságot akar, ne használjon rendszergazdai fiókot, és tegyen fel tűzfalat. Teljesen mindegy, ki mit használ, az igények a döntőek leginkább. Iwiw-et pl. IE alól nem tudnám böngészni, mióta a képernyőre kinyújtott képet "optimalizálták" 1024*768-ra, és még azt a kis teret is telenyomták reklámmal, külön plugin kell, hogy nagyobb felbontásban is nézhessem, a reklámok jó részét letiltva, ezt IE alól nem lehet így megoldani.
    A másik dolog a Media Player. Filmet nézni nem alkalmas, mert nem pozicionálható, sőt nem is méretezhető a külön fájlban tárolt felirat, nem feltétlenül boldogul a dual hangos avi-val sem (a legújabb verzió talán már igen), viszont zenét hallgatni nagyon jó, jobban szól mint a Winamp. Persze ahhoz van számos kiegészítő, amivel ez megoldható, de pl. ezt az egyszeri user szintén nem vágja, ami nem probléma, erre van neki odakészítve a WMP.
    Én a magam részéről nem bánnám, ha Word/Excel kaliberű programot is integrálnának bele, rohadtul utálok annyimindent telepítgetni:). Sőt, egy normális fájlkezelő sem ártana bele, 20 éve létezik a Norton Commander és annak számos klónja, de a Windows Intéző, ami már 20 éve is jócskán el volt maradva azok szolgáltatásaihoz képest, azóta sem változott az égvilágon semmit.