MTI

GPS került a MÁV mozdonyaira

Elektronikus adatgyűjtésre, a jármű követésére alkalmas GPS-alapú fedélzeti berendezéseket szerelnek fel a nyár közepéig a MÁV-csoport mozdonyaira - mondta Márkus Imre, a projektet gondozó MÁV-TRAKCIÓ Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten a berendezést bemutató sajtótájékoztatón.

Közlése szerint mozdonyfedélzeti berendezés fejlesztése, gyártása és telepítése 2,6 milliárd forintba kerül. A 2006-ban kezdődött projekt megvalósításaként a MÁV 1.500 mozdonya közül 1.000-re, elsősorban a dízelekre már felszerelték a berendezéseket, 2009 közepére pedig már minden MÁV-mozdonyon lesz ilyen eszköz. Márkus Imre hangsúlyozta: a MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zrt. a mozdonyfedélzeti berendezések alkalmazásával 2010-től 1-1,6 milliárd forint költségmegtakarítással számol. Ez elsősorban abból adódik, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján csökkenteni tudják az energia felhasználást, a mozdonyokat pedig jobb kihasználtsággal tudják üzemeltetni.

A vezérigazgató kiemelte: az elektronikus adatgyűjtés kiváltja a papíralapú rendszert, illetve az így összegyűjtött adatokat, és a tervek szerint az utasok tájékoztatásában is hasznosítják majd. A rendszer lehetőséget ad arra, hogy a mozdonyvezetőhöz információt továbbítsanak, a későbbiek során például az aktuális szolgálati menetrendet.

A mozdonyfedélzeti berendezésekkel szembeni követelményeket a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. egy kutatás-fejlesztési projekt keretében határozta meg a Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködve. A mozdonyok GPS, illetve GSM rendszerrel történő ellátására kiírt pályázatot a Prolan Zrt. nyerte el, ők gyártották le és telepítik a berendezéseket a MÁV-GÉPÉSZET Zrt.-vel együttműködve. A sajtótájékoztatón elhangzott: az információkat nemcsak a MÁV-TRAKCIÓ használja majd, hanem a MÁV-csoport többi leányvállalata is.

A rendszer legfőbb eleme a mozdonyban elhelyezett fedélzeti számítógép, amely rögzíti az adatokat. A kapott információt központi szerveren dolgozzák fel. A digitális térképen megjelenő információk, koordináták percenként frissülnek. A rendszer minden változást - így a vonat indulását, megérkezését is - automatikusan jelzi. A szakemberek információval rendelkeznek majd arról, hogy az adott mozdony, vonat mikor érkezik a csatlakozási pontra, a célállomásra. Márkus Imre hangsúlyozta, hogy a távlati tervek szerint a fedélzeti berendezés szolgáltatja majd az adatokat az utastájékoztató rendszerek működtetéséhez is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bunny #4
    Ugyanezt kérem BKV-re is :)
  • Gymi #3
    Még csak a hegyeshalmi vonalon működik a teszt üzem.

    http://vonatinfo.mav-start.hu/
  • teddybear #2
    Minek kell ez? Hogy elektronikusan is lássák hogy épp mennyit késik a vonat?
  • Zro #1
    Remélem kirakják majd a netre, hogy melyik vonat éppen merre jár.
    S mobilon láthatom, hogy még két km-re van az állomástól, s 60-al száguld felé :)