Gyurkity Péter

Nem csökken a mobilok iránti kereslet

A gazdasági recesszió ellenére a vásárlók nem bírnak magukkal a tengerentúlon: egyre többen cserélik le régi készülékeiket hordozható fejlesztésekre, eközben pedig többet költenek az adatforgalomra.

A Cnet által közölt hosszabb cikk a legnagyobb amerikai szolgáltatók legutóbbi negyedéves jelentéseit hozza fel példaként, amelyekben többnyire erős nyereségről és biztató kilátásokról számoltak be az illetékesek - dacára azon korábbi várakozásoknak, miszerint a visszaesés komoly következményekkel jár majd számukra. Egyértelműen látszik, hogy a fogyasztók nem tudnak lassítani, emiatt pedig a keresletet nem fenyegeti semmilyen veszély.

A legfontosabb megállapítás a következő: a gazdaság kedvezőtlen helyzete ellenére a mobil készülékek és a szolgáltatások iránti kereslet nem csökken, ezáltal pedig a nagyobb vállalatok (AT&T, Verizon, Nextel stb.) 2009-ben is az eddigi trend folytatásában reménykedhetnek. Erre minden esélyük megvan, hiszen a tengerentúlon egyre többen váltanak és cserélik le a meglévő vezetékes megoldásokat az új VoIP, illetve mobil fejlesztésekre, többnyire ugyanazon szolgáltató kínálatára támaszkodva. Ez pedig (bár az új megoldások többnyire nagyobb kiadást követelnek meg az adott cégtől) növeli az adatforgalmat, ezzel pedig megugrik a bevétel is.

Érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb cég már bejelentette, illetve tervezi a nagyobb arányú leépítéseket, a takarékoskodás jegyében (mint mindig, a recesszió különösen jó alkalmat kínál a feleslegesnek ítélt munkaerő elküldésére). Az AT&T 12 ezer, a Sprint Nextel pedig 8 ezer embert küld el, ez viszont érdekes módon nemcsak a kiadásokat csökkenti, hanem a szolgáltatásokra fordított összegeket is, ami végső soron az adott cégek növekedését is visszafoghatja. A friss eredmények és felmérések azonban arra mutatnak rá, hogy növekszik a havi ráfordítások mértéke, a készülékek tulajdonosai többet költenek az adatforgalomra és az egyéb szolgáltatásokra - ebben nyilván a mobil internet terjedése és például az iPhone készülékek kötött előfizetési modellje is szerepet játszik.

Amíg tehát egy hónappal korábban még sirámokat hallhattunk a mobil szegmens várható stagnálásáról, esetleges visszaeséséről (amire eddig csak egyszer, a 2001-es események miatt került sor), most megnyugodhatunk, hogy azért a nagyokat mégsem érinti majd annyira kényelmetlenül a válság - a leépítések és a kereslet növekedése révén a profit nem forog veszélyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!