Berta Sándor

Nagy az érdeklődés a .tel domének iránt

Elégedett az eddigi tapasztalatokkal az új doméntartomány (TLD) kapcsán beérkezett igénylések számával a Telnic.

"Eddig több ezer a .tel doménekre vonatkozó igénylés érkezett be és naponta kapunk újabbakat" - közölte Justin Hayward, a Telnic kommunikációs igazgatója. "Egyre többen jönnek rá, hogy egy a kapcsolati adatok nyilvánosságra hozását és rendszerezését, frissítését világszerte lehetővé tévő adatbázis jelenti a jövőt" - tette hozzá Khashayar Mahdavi, a Telnic vezérigazgatója. Justin Hayward úgy vélte, hogy a nagy érdeklődés elsősorban a relatív alacsony költségeknek és a rugalmas konstrukciónak köszönhető.

"Minden adat titkosítva tárolható és a doméntulajdonosnak teljes ellenőrzése van felettük, valamint meghatározhatja azt is, hogy mely információkba, ki tekinthet bele. Mindez azonban nem csak a vállalatok számára érdekes és hasznos lehetőség, hanem a magánszemélyeknek is. A cégek megszabhatják, hogy egy osztálynak az egyik munkatársa mely belső adatokat láthatja vagy használhatja. A felhasználók viszont új kategóriák alapján rendszerezhetik a barátaikat, ismerőseiket és más, például munkakapcsolataikat. Egy .tel doménű honlap üzemeltetőjének barátja hozzáférhet az illető új mobil telefonszámához, míg egy látogató azt nem láthatja."

Hayward elmondta: az új doméneknek további két nagy előnyük van. Az egyik az alacsony ár, a másik, hogy nincsenek járulékos, például hosztolási költségek. Már egyébként a mostani időszakban is voltak érdekes megkeresések, így érkezett már igény ferrari.tel, redbull.tel és intel.tel doménnévre. A mostani úgynevezett Sunrise szakaszban a távközlési vállalatok és szolgáltatók regisztráltathatták .tel doménneveiket. A következő, Landrush-szakasz február 3-án kezdődik.

A tavaly december 3 óta elérhető .tel TLD-k igazi előnye egyébként abban rejlik, hogy a segítségükkel egy doménszinten megvalósuló telefonkönyv jöhet létre. A "cegnev.tel" címen például hozzáférhető lesz az adott személy vagy vállalkozás összes telefonszáma, e-mail címe, de természetesen a honlapja és a székhelyének címe is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Turdus #3
    Idézet a citált cikkből:
    "A különbség a hagyományos oldalakhoz képest az, hogy a kapcsolati adatokat nem egy szerveren tárolják, hanem közvetlenül a DNS-rendszerbe táplálják be és ezeket a felhasználók gyorsan és egyszerűen elérhetik, illetve módosíthatják."
  • Ajnasz #2
    azt ugy irjak, hogz domain
  • djw #1
    mi az hogy globális telefonkönyv domén alapon? a doménre nem egy weboldal fog kerülni, amire azt tesz a user amit akar? - bocsánat, lemaradtam valahol