Berta Sándor

Túl drága a SIS II

Marie Fekter osztrák belügyminiszter szerint egyre több pénzt emészt fel a Második Schengeni Információs Rendszer (SIS II).

"Hiába találták már meg több mint egy éve a rendszer fejlesztéséért felelős új céget és már régóta megvannak a szükséges határozatok, ennek ellenére eddig még semmi érdemleges nem történt. Mindez azt jelenti, hogy még sok időnek kell eltelnie addig, amíg a SIS II működőképes lesz. Ráadásul a tavaly őszi első tesztek során számos hiányosságra derült fény. Még jó, hogy a SIS I kiválóan működik" - jelentette ki Fekter.

A dpa német hírügynökség információi alapján a SIS II eddigi tesztjei már kereken 80 millió euróba kerültek. A Schengeni Információs Rendszer komoly hibája, hogy nem képes feldolgozni az új biometrikus útlevelekben lévő ujjlenyomatokat.

"Csehország gyorsan le akarja zárni a kérdést és egy minden európai rendszerre kiterjedő közép távú közös IT-stratégiát is ki akar dolgozni" - tette hozzá az osztrák belügyminiszter.

A csehek a tervek szerint legkésőbb áprilisig elkészítenek egy átfogó elemzést és meg akarják tudni, hogy a programnak mely részei használhatók már most, min kell még javítani és milyen alternatívák léteznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hiftu #2
    Ha drágább egy újabb rendszert csinálni, akkor lesz egy társaság ami azért fog lobbizni,hogy az készüljön el...
  • koschwarz #1
    a SIS jelenlegi változata (SISONE4ALL) elég jól működik, azt hittem elég lenne "csak" a biometrikus adatok feldolgozását végző részét kifejleszteni.