Berta Sándor

WeFind - blogokra és wikikre támaszkodó kereső

Újabb kihívója akadhat a világ legnépszerűbb keresőjének. Ugyan a Google-nek még nem kell tartania a WeFindtől, de nem árt, ha figyel az új piaci szereplőre.

"Ki szeretnénk hívni a Google-t. Pontosan tisztában vagyok azzal, hogy a konszern nagyságrendekkel nagyobb pénzügyi-befektetési háttérrel rendelkezik, mint mi, de nincs veszíteni valónk" - jelentette ki Helmut Hoffer von Ankershoffen, a berlini WeFind AG alapító-vezetője. Az ambíciózus szakember és vállalata intelligens keresési szolgáltatást indított egyelőre német nyelvterületen. Azonban ez csak a kezdet. A cél ugyanis minden területen a Google konkurensévé válni.

Helmut Hoffer már 1997-ben két érdekes program, a Fireball és a Paperball megalkotásával hívta fel magára a figyelmet. Egy évvel később megalapította a Neofonie GmbH-t. Az ott kifejlesztett technológia képezi most a WeFind alapjait. A Google-lel ellentétben a német kereső nem egy hatalmas index létrehozására épít, hanem kizárólag a híroldalakon, a blogokon, a Wikipedián és az online közösségeken, például fórumokon fellehető témákra és tartalmakra koncentrál. Ezt egészíti ki jövő januárban egy személykereső funkció. A webes kereséseknél a WeFind a Yahoo! indexét használja, míg az egészségügyi kutatásoknál a Docinsider.de, a könyvkereséseknél pedig az Amazon adatbázisára támaszkodik.

A felhasználók kereséseik tartalmát automatikusan területek szerint csoportosítva kapják meg. A rendszer regisztrálja az IP-cím alapján, hogy a felhasználó melyik országból és régióból származik és a találatokat is ehhez igazítja. Egy budapesti fiatalnak például nem fog ajánlani egy flamand nyelvű szöveget, ehelyett inkább azokat a címeket láthatja, amelyeken magyarul laphat információkat mondjuk egy betegségről.

"Technikailag már felvesszük a versenyt a Google-lel. Az igazi küzdelem azonban a felhasználók fejében zajlik. Az ok, hogy sokan kényelmesek és megszokásból inkább a Google-t használják" - nyilatkozta Helmut Hoffer von Ankershoffen. "Mi viszont meg akarjuk mutatni, hogy van alternatívája a népszerű keresőnek. Ezért többek között meg akarunk jelenni a mobil piacon is és van egy iPhone-alkalmazás kereső modul is" - tette hozzá Andreas Arntzen , a WeFind ügyvezető igazgatója.

Az új piaci szereplőnél a bevételek nagy részét a hirdetésekből befolyó pénzekből biztosítják. Emellett felmerült egy olyan konstrukció lehetősége is, miszerint egy, az Amazonhoz továbbított keresést követően a cég részesedne a könyvvásárlás után a mű árából.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • heidrich #2
    még ha jobb is lesz (bár kétlem) akkor sem tudok leszokni a Google-ről, alapból nagyon sok szolgáltatását használom, amibe egyszerűen verhetetlen (Gmail,GReader rss olvaso..)
  • smv #1
    Ez már a hanyadik cég is akik legyőzik a Googlet?