Gyurkity Péter

Celeronnal jön az új Eee Box

Az Asus elkészítette az új Eee Box változatot, amely néhány változást hordoz magában a korábban megjelenít típushoz képest. Nagyobb merevlemez, Celeron processzor, valamint kedvezőbb ár jellemzi az új családtagot.

A hivatalos oldalon már megtalálható az új típus, amely Eee Box B203 néven érkezik az üzletekbe. Az Asus a processzor lecserélését tartja a legfontosabb változtatásnak, hiszen ez lehetővé teszi az ár jelentős mértékű csökkentését, amivel nyilván arra számítanak, hogy a megoldás jóval kedvezőbb eséllyel veheti fel a versenyt a rivális fejlesztésekkel. Lássuk, pontosan mit is tartalmaz a cég új nettopja.

A B203 két fontos pontban tér el a közvetlen előd B202-től. A processzor szerepkörét a megszokott Intel Atom helyett egy Celeron chip tölti be, amely jóval olcsóbb specializált társánál, ezzel pedig a készülék kereskedelmi ára is csökkenni fog. Ugyanezen idő alatt a merevlemez méretének növelése mellett döntöttek az Asus illetékesei, így az érdeklődők az eddigi 80 GB-os változat mellett egy 120, valamint egy 160 GB-os példánnyal is beszerezhetik a készüléket. A négy USB-port, a kártyaolvasó, a DVI-kimenet, az Ethernet és a Wi-Fi kapcsolat lehetősége eddig is megvolt az Eee Box esetében, így ezen a téren nem találunk nagy változást.


Az Asus a kedvező fogyasztást, szinte bármilyen kijelző használatának lehetőségét, illetve természetesen a méretet emeli ki a megoldás legfőbb előnyeiként. A zajszint szintén kedvező, ez a hivatalos adatok szerint mindössze 26 decibel, ami aligha zavarja a felhasználót a munkában. A készülék Windows XP Home operációs rendszert futtat, ám az Asus a Vistát ajánlja a vásárlóknak - nyilván a Microsoft noszogatására válaszul.

Ami az árat illeti, a hivatalos oldal egyelőre nem szolgál pontos számokkal, ám elemzők arra számítanak, hogy a processzor típusának módosítása révén az eddigi 350 dollárról egészen 240 dollárra süllyedhet a kereskedelmi ár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • valaé valaé ná #9
    Hülyék ezek.
    Egy athlon xp tényleg elég lenne ebbe a konfigba, de egy [email protected] cerka ?
    Az AMD is hülye, hogy nem használja ki a helyzetet.
  • Adamul #8
    mert nem érdekük?
  • concrete #7
    " De szemben a gay lejátszókkal akár netelhetek is rajta vagy, amit csak kell. "

    nekem az nem világos, hogy ezt a pofonegyszerű képletet a gyártók miért NEM ÉRTIK ... ?
  • LADA Kalina #6
    celeron? jujj, amugy se nézek ki belőle sokat, de celeronnal...
  • EroSennin #5
    Vennek egy ilyet ha vegre lenne gyarto aki ventik nelkul adja ki a gepet es garantalja a 0 dB zajszintet. Persze a tokeletes megoldas SSDvel adni, csak az meg kicsit draganak tunik.
  • passatgt #4
    meg a táp
  • lamer the true #3
    Én is gondolkodtam valami videó megoldáson. Vettem is usb-s dvd lejátszót, de nem jött be. Vissza is vittem a tesóba :) Aztán inkább fogtam a sarokba hajított amd athlon xp-met visszavettem az órajelet a legkisebbre, a feszkót már nem is babráltam és voálá. Nincs benne más csak az alaplap, memória, proci, meg egy vinyó. Usb-n etetem filmekkel. Nem zúg mert levettem róla a ventillátort :) így is mindössze 54 fokra megy fel a proci maghőmérséklete videózás közben. Már csak valami kis dobozba kéne berakni, hogy pofás legyen, mert a régi gépház kicsit tréé már :) De szemben a gay lejátszókkal akár netelhetek is rajta vagy, amit csak kell. Szal 200, 300 dolcsi egy ilyen asusért kicsit felesleges. Ki lehet hozni a kukából is :)
  • Sir Quno Jedi #2
    Egy piiicinyke kis gép celeronccsal és visztával. Rémálom-e?! Hova downgrade-elünk már könyörgöm. Az atom jó út lett volna kezdetnek, még én is elgondolkodtam egy pillantra a régi eeeeeeboxon, mikor megláttam (de felébredtem).
  • Dark Angel 666 #1
    nekem tetszik , örülnék ha ilyet hozna nekem a Jézuska