Gyurkity Péter

Elfogyott az Amazon e-olvasója

A cég alaposan rácáfolt a kétkedőkre, a napokban ugyanis jelezték, hogy a Kindle teljesen elfogyott, a készülékhez pedig egészen februárig nem lehet majd hozzájutni - valószínűleg új változattal készülnek a tavaszra.

A Kindle eltűnéséről a Wall Street Journal számolt be, mégpedig az Amazontól érkező hírek alapján. A cég ugyanis a napokban jelezte, hogy végleg kifogytak a készletekből, ennek eredményeként pedig a népszerű e-olvasót többé már nem lehet kapni a boltokban. Jövő februárig nem is tervezik újabb sorozatok leszállítását, ami egyesek szerint az új változat érkezését valószínűsíti.


Sokan ezzel magyarázzák az Amazon döntését, minden más verzió ugyanis nem sok értelmet hordoz magában. Könnyen lehet, hogy valóban az új készülék elkészültére várnak, amelyről már idén augusztusban beszámoltunk, igaz azóta semmilyen újabb részlet nem látott napvilágot a fejlesztésről. Az Amazon a maga részéről nem nyilatkozik a várható változásokat és a menetrendet illetően, így az e-olvasó megoldásokra vágyók továbbra is sötétben tapogatóznak. Addig marad az eBay, hiszen egyedül az aukciós portálon lehet hozzájutni a már piacra dobott példányokhoz, ám a jelentések szerint ezek ára gyorsan emelkedik.

Nyilvánvaló tehát, hogy erős a kereslet az e-olvasók iránt. A Sony sem panaszkodhat saját fejlesztése eddigi eredményeit illetően, amelyet októberben tökéletesítettek - a PRS-700 350 e-könyv tárolását teszi lehetővé, ára 400 dollár, a Sony Style eBook áruházban pedig összesen 57 ezer mű közül válogathatunk. Az sem mellékes részlet, hogy a kínálatban a New York Times által közölt bestseller-lista szinte összes résztvevője megtalálható, a két cég árai között pedig alig van különbség: a Sony 12 dollárt, az Amazon pedig 10 dollárt kér egy-egy könyvért.

A Kindle tehát végleg elfogyott, a cég pedig csak később közli, hogy pontosan mivel is szolgálnak majd az érdeklődőknek jövő februárban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • valaé valaé ná #10
    És tudja kezelni a magyar ékezetes karaktereket is ?
  • progee #9
    én utoljára Rejtő Jenőt olvastam.
    nyaralásra magammal vittem pda-n vagy 100 regényt és arra esett a választásom.
    lámpa sem kell hozzá + a net tele van ingyenes könyvekkel...
    a pda-t egyébként eredetileg navigációra vettem, és a fenti cikk készülékének töredék áráért...
  • inkvisitor #8
    Ehhez annyit szólnék csak hozzá, hogy elég tekintélyes könyvtáram van otthon, valamint elég sokat ovastam monitorról is. Viszont nyár elején vettem egy sony olvasót és már elég sokat használtam ahoz, hogy véleményt tudjak mondani: Jó!
    Ugyanúgy olvasható, mint egy rendes könyv, viszont a kis tokban most 200 könyvet tárolok rtf formában.Utazásnál határozott előny.
    Tölteni hetente-kéthetente szoktam intenzív használat mellett. Az olvasás nem különbözik a könyvekétől, csak megfelelő háttérvilágítással használható.
    Amúgy meg e-bay-en vette, 316 dolcsiért, de ebben benne volt egy 2 GB-s memóriakártya, meg egy felcsatolható elemes olvasólámpa.
    Nekem megérte.
    Akinek sok, használtan már 200 dollárért is találni.
  • smv #7
    Nekem meg van pda-m, és többször próbáltam már rajta ebookot olvasni, de még mindig nem az igazi. Jobb valamivel, mint a monitort bámulni (kissebb, vagy nem is tudom, de a lényeg, hogy annyira nem bántja a szemem), de még mindig nem éri el azt a határt amin én hajlandó lennék egy ebookot elolvasni. Netezésre, fórumozgatásra, blogok olvasgatására etc etc jó, de h valaki órákon keresztül bámulja hááát.

    És nekem is jöhetne egy ilyen jóság:) Szerintem mondjuk olyan 20 ezret ér. Majd akkor visszatérek rá.
  • atomkrumpli #6
    ugyan már a lényeg az olvasáson van nem a lapozgatás+olvasólámpa+ágy és egyéb ***okon
  • Celeborn #5
    Én konkrétan nem tudom a választ, de régebben olvasgattam ezekről, és nem rémlik, hogy láttam volna ilyen funkciót. De telepakolhatod könyvjelzőkkel a könyveket. :) Gondolom, ki vagy vele segítve. :)
  • Gascan #4
    Csak kiváncsiság képpen érdekelne, hogy ezen az E-book -on a tárolás mellett rá tudok keresni akár a könyvekben egy idézetre is???.. hogy pontosan melyik könyv, hányadik oldalán van? dolgozat irásnál ilyen funkció jól jönne..
  • Celeborn #3
    Én is vennék, ha nem ennyibe kerülne. PDA-t viszont tuti nem vennék. Semmi olyat nem tud, amire szükségem van, és azon könyvet olvasni... Azért az eInk-et az LCD-vel összehasonlítani kicsit gáz. No meg méretbeli különbségek is vannak. Szerintem teljesen jó dolgok ezek a digitális papírral működő olvasók.
  • Skynet85 #2
    ezért pda-t veszek, ami ettől milliószot töbet tud, és még olvasni is lehet róla, sőt lassacskán ebből a pénzből már lehet venni netbookot is vagy is már lehet is.

    Egyetelen kicsi pozitívum a ,,könyves bolt ami jár hozzá", de nálam egy mű elolvasás az mindíg is azt jelenti, hogy ágy, olvasó lámpa könyv a kézben lapozok stb stb ami egy könyv olvasásához hozzá tartozik, szakirodalom meg napi hírek bőven jó pda-ról monitorról mobilról...

    szvsz nem cáfolták rá semmire midíg is tudtam, hogy divat korban, és tisztelet a kivételnek, de buta(pénzes) emberek között élek...
  • heyman8909 #1
    Egy ilyen olvasót én is elfogadnék, csak eléggé borsos az ára, számomra nem ér 80 e forintott.