MTI

YouTube Szimfonikus Zenekar alakul

Klasszikus zenei tehetségkutató verseny indul a YouTube videómegosztó portálon. A fődíj egy fellépés a New York-i Carnegie Hallban.

A jelentkezők január 28-ig tölthetik fel a bemutatkozó videóikat a portálra. Fejenként két anyagot kell beküldeni. Az egyik témája szabadon választott, a másikon Tan Dun Oscar-díjas zeneszerző egy művéből kell eljátszani egy részletet. A mezőnyt először vezető zenekarokból válogatott szakértőkből álló zsűri szűkíti. A továbbjutott versenyzőkre március 2-tól szavazhatnak a regisztrált YouTube-felhasználók. Áprilisban aztán a legtöbb szavazatot kapott zenészekből megalakul a YouTube Szimfonikus Zenekar.

A tagokat meghívják New Yorkba, ahol három nap alatt betanulják Tan Internet Szimfónia No.1, Eroica című művét. A kínai származású zeneszerző alkotását - amelynek címét Beethoven egyik leghíresebb zenekari művéből merítette - április 15-én mutatja be a világ első online klasszikus nagyzenekara a Carnegie Hallban. Vezényel Michael Tilson Thomas, a San Franciso Symphony Orchestra zenei igazgatója.

"Öt hónap múlva véghezviszünk valamit, de még nem tudom, hogy mit és kivel. Halvány fogalmam sincs arról, hogy pontosan mi történik majd azon az áprilisi napon, de ez is része a kalandnak" - mondta Thomas, aki több más világsztárral, például a zongoraművész Lang Langgal és a londoni szimfonikusokkal együtt vállalkozott a klasszikus zene népszerűsítésére a videomegosztó portál segítségével. "A YouTube hatalmas lehetőség arra, hogy közelebb vigyük a klasszikus zenét az emberekhez" - mondta Thomas, aki zenetörténeti YouTube-videosorozatot is tervez.

A YouTube anyavállalatának, a Google-nak azért érdekes a vállalkozás, mert a videomegosztó hozhat össze embereket, akik egyébként nem találkoztak volna - mondta Ed Sanders, a YouTube marketingigazgatója. "A klasszikus zene jelenléte sokkal erősebb a protálon, mint ahogy a legtöbben gondolják" - mondta Sanders. Az egyik legnépszerűbb YouTube-klip egyébként Johann Pachelbel XVII. századi német zeneszerző Kánon D-dúrban című munkájának rockosított feldolgozása, amelyet egy koreai gitáros ad elő. A videót már több mint 52 millió alkalommal nézték meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Molnibalage #13
    Ezt szándékosan nem írtam. :)
  • Mateo87 #12
    http://www.youtube.com/watch?v=8Af372EQLck

    Pachelbel - Canon, abszolút kedvenc :)
  • Molnibalage #11
    A Remény rabjainak végén levő zene.

    A Hetedik című filben mikor Morgan Freeman a könyvtárban jár.

    Johann Sebastian Bach - Air -Suite No. 3 In D Major, Bwv 106

    Rob Costlow két albumán vannak jó számok (zongoraszólók), ingyenesen leszedhető a jamendo.com-on.

    A Battlestar galactica soundtracken vannak nagyon jó számok.

    stb.
  • butuska66 #10
    Nincs mit.

    Hát ami az illeti Gustav Holst túl modern az izlésemnek , de azért az sem rossz.
  • FoodLFG #9
    Köszi

    Egyébként nemrég belebotlottam Gustav Holst egyik művébe. Az (is) tetszett.
    http://www.youtube.com/watch?v=3B49N46I39Y
  • butuska66 #8
    Amit ajánlani tudnék ha komoly zene felé akarsz orientálódni az Montiverdi lenne. Ugyan egyházi témában szerzett zenét de lágy dallamú s könnyen emészthető , s ezzel együtt még tartalma is van.
  • FoodLFG #7
    Köszi, de nem fontos feltölteni..
    Viszont egy-két tippet, nevet akkor adhatnál, hogy hol érdemes elkezdeni. :)
  • Molnibalage #6
    Töltsek fel pár igazán jót neked? Én sem gyakran hallgatok. Ellenben olyan filmzenét amit klasszikus hangszereken játszanak és jók van bőven. Azt is tudok adni.
  • Molnibalage #5
    Én egyáltalán nem vagyok vájtüfülű, de akik döntenek azoknak annak kéne lenni. Youtube minősgében szerintem még magát Mozartot sem lehetne egy átlagos játékostól megkülönbözetetni...
  • FoodLFG #4
    Jó ötlet, érdekes.

    Bát még nem nagyon hallottam olyan klasszikus zenét, ami tetszett volna, de modernebb felfogásban már voltak érdekesek..
    pl a gyűrűk ura zenéi jók voltak, bár nem tudom, hogy azt lehet-e klasszikus zenének nevezni. :/

    A hírből pedig hol marad az említett népszerű jutubklip linkje ?