Gyurkity Péter

A Baidunak fizettek a kínai csalók

Komoly galibába került Kínában a keresők versenyét vezető Baidu, miután kiderült, hogy a drága és hatástalan kezelést kínáló kórházak fizettek a cégnek az előkelő internetes keresési találatokért.

Az állami televízió egyik adásában részletezett módszer lényege, hogy a betegek számára kínált, többnyire feleslegesen drága és egyébként hatástalan kezelések a keresési találati listák elején jelennek meg a keresőcég jóvoltából, amely ezen szívességért némi többletbevételhez jut, a szélhámos orvosok/egészségügyi intézmények ugyanis fizetnek saját szolgáltatásaik kiemeléséért.

A fájdalommal és egyéb panaszokkal küzdő kínai betegek tehát rákeresnek a világhálón a számukra érdekesnek vagy hasznosnak tűnő kezelésekre, ennek köszönhetően pedig a csalókhoz jutnak el. A hírügynökségi beszámolók kiemelik egy férfi esetét, aki mintegy 10 ezer jüant fizetett ki az egyik ilyen létesítményben, minden eredmény nélkül, ezt követően pedig egy helyi kórházban alig 100 jüanért végre megfelelő kezelésben részesült, amely orvosolta gondjait. A műsorban egyértelműen a keresőcéget hibáztatták, amiért lehetővé teszi a kereési találtok pénzzel történő módosítását.

A Baidu időközben reagált a vádakra, maga a vezérigazgató nyilatkozott a témában, aki kiemelte, hogy több munkatársukat elbocsátották, akik a szükséges engedélyeket felmutatni nem tudó egészségügyi intézményeknek biztosítottak ilyen szolgáltatást. Elmondása szerint mind a négy, a műsorban említett kliensre utaló kulcsszavakat eltávolították, emellett pedig felülvizsgálják a kórházak és gyógyszertárak szolgáltatásaira utaló találatokat. A fenti példában említett kórház például kattintásonként 16,56 jüant (durván 500 forintot) fizetett a Baidunak, csak hogy elöl szerepeljenek a listában.

A Baidu Kínában magasan vezeti a keresők versenyét, itt még a Google is alig tud labdába rúgni a helyi óriás mellett. A cég október végén saját online boltot nyitott, amelyet három év alatt a vezető kínai portállá szeretnének emelni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!