SG.hu·

Rohamot váltott ki az érintőképernyős Blackberry

Válság ide vagy oda, az Egyesült Államokban hosszú sorok várták az első érintőképernyős Blackberry készüléket, amely elsősorban az iPhone ellen küzd majd a piacon.

Hírügynökségi beszámolók szerint a keleti parton minden nagyvárosban nagy érdeklődés mutatkozott a készülék iránt, amelynek eredményeként a legtöbb üzlet hamar kifutott az első napon rendelkezésre álló készletből. Egyesek több online előrendelés leadása után már reggel 8 órakor is késésben voltak, végül pedig lemaradtak az újdonságról, bár a Verizon szóvivője később kijelentette, hogy számukra 5-7 nap alatt mindenképpen kiszállítják majd a telefonokat.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Az új Blackberry Storm több szempontból is az Apple szintén nagyon sikeres iPhone készülékére hajaz: a megszokott multimédiás funkciókat és alkalmazásokat immár az új érintőképernyőn keresztül érhetjük el, a maximális felbontás 480x360 pixel, ezt pedig Bluetooth v2.0 támogatás, 1 GB memória, 128 MB Flash, RIM vezetéknélküli modem, UMTS/HSPA, illetve az európai régióban 900 és 1800 MHz GSM/GPRS támogatás egészíti ki. A készülék mérete 112,5 x 62,2 x 13,95 mm, súlya pedig 155 gramm. Az Egyesült Államokban a Verizon, Kanadában pedig a Bell és a Telus felelős a terjesztésért.

A Verizon a maga részéről jelentős készlettel készül az ünnepi szezonra, és erre a jelek szerint szükség is lesz. A legtöbb üzlet előtt a debütálás napján, azaz pénteken több százan maradtak le az újdonságról, egyes helyszíneken pedig a csalódott vásárlók kisebb-nagyobb galibát okoztak - volt, hogy a rendőrségnek kellett helyreállítania a rendet. Az Államok második legnagyobb mobilszolgáltatója négy különböző fejlesztést igyekezett reklámozni az ünnepi szezon közeledtével, ám a legnagyobb hangsúlyt kétségtelenül ez a készülék kapta.

A Blackberry Storm árában is az iPhone-ra hasonlít, a telefon ugyanis 200 dollárért kapható az amerikai üzletekben, 2 éves előfizetéssel.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Danecay2008. 12. 09.. 20:00||#16
Tényleg lassúcska.
© narumon2008. 12. 08.. 12:40||#15
Hol van itt epilepsziás rohamról szó? :o
© narumon2008. 12. 08.. 12:16||#14
"míg nálunk a megjelenés napján d.u.5-kor ment oda az elsõ ember 😄 "

Ismerõs a reggel 9-kor nyito bolthoz hajnali 4-kor ment oda és akkor már sor volt, Pécsett.

Ennél én egyszerûbben oldottam meg: Tel havernak hogy délután megyek egyért tegye félre 😄
© Bordapapa2008. 12. 02.. 11:10||#13
Szinte bármilyen intenzív vizuális hatás válthat ki epilepsziás rohamot az arra hajlamosaknál.
Ennyi erõvel tíccsuk be a tévét is, mert villódzhat...
© dzsagon2008. 12. 01.. 22:14||#12
Ha epilepsziás rohamot vált ki egy elektronikus eszköz, akkor mi a faszért engedik forgalmazni?
© Bordapapa2008. 12. 01.. 14:47||#11
A BB-k szépsége az, hogy a szoftvert folyamatosan fejlesztik, és plusz még nagyon szépen személyre is lehet szabni. Az enyémen pl. egy erõsen megnyírbált béta OS fut, és villámgyors. 😄
© Esco2008. 12. 01.. 13:36||#10
itt londonban már kapható és annyira nem is drága...
http://blackberry.vodafone.co.uk/storm/?WT_ref=INT-Storm-061008-BizCentreHmPg-Storm

viszont sok blogon, forumon azt irják, hogy elég lassú a szoftvere, meg a kijelzõ reakcióideje sem túl faszás, szal én nemtom, hogy beneveznék -e rá most...
© Sir Quno Jedi2008. 12. 01.. 13:36||#9
Nekem csak egy ASUSP535-ösöm van, de azt sem cserélném le erre. Persze, ha nem volna egyáltalán okostelóm/PDA-m, akkor szemeznék egy ilyennel (talán).
© willcox2008. 12. 01.. 11:11||#8
Ájrópa merre van? Esetleg Juróp?
© Bordapapa2008. 12. 01.. 09:24||#7
Nem gyenge kis berendezés a Storm, simán odabassza az iPhone-t.
Ájrópában elvileg csak a Vodafone fogja terjeszteni, ha minden igaz, bár biztos nem fillérekbe fog kerülni. 😛
Mondjuk nem szívesen cserélném le a BB 8820-asomat, de ez a kis drága elgondolkodtat! 😄