Napi Online

Nem döccen a nagyoknál a karácsonyi forgalom

A válság elkerülte a Media Markt üzleteit, a forgalom a várakozásoknak megfelelően alakult az elmúlt hónapokban, és bár októberben a cég forgalom-visszaesésre számított, ez nem következett be, sőt növekedett az értékesítés - mondta Szántó Balázs, a Media Markt elektronikai üzletlánc koncepciómenedzsere.

A karácsonyi várakozásaik is pozitívak. Úgy látják, hogy még a fogyasztói kosár sem rendeződött át, nem pártoltak át a vevők az alacsonyabb árú termékekhez. Ám a kérdés akkor dől el, ha november közepén-végén elkezdődik a valódi karácsonyi szezon. A csoporthoz tartozó Saturn tegnap nyitott Debrecenben, a tizenhetedik Media Markt pedig december elején kezdi meg működését Zalaegerszegen.

A karácsonyi forgalom beindulásával kapcsolatban Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára óvatosan fogalmazott. Mint mondja, elképzelhető, hogy a nagy láncok üzleteiben megindult a költekezés, de a körúton még nem látszik a karácsonyi szezon. Jellemzően egyébként november közepén, vagyis a most következő hétvégén várható a forgalom felfutása, de Vámos szerint az idén nagy valószínűséggel később kezdődik az év végi hajrá. Év közben érzékelhető volt, hogy a hónap végére a fogyasztók pénztárcája ellaposodik. Ez most hatványozottabban mutatkozhat, a költekezési hullám tehát december első hetére marad. A karácsonyi forgalom alakulását tehát két negatív hatás is fenyegeti: a fogyasztói kedv lanyhulása és a szezon rövidülése.

Ennek némiképp ellentmondanak a Tesco adatai, amelyek szerint a megindult akciók már most vonzzák a vásárlókat és érezhető a karácsonyi felfutás. Hackl Mónika, a cég szóvivője lapunknak elmondta: kipakolták a karácsonyi díszeket és lényegében elindították a karácsonyi szezont. Az első adatok szerint a vásárlók tudatosabbak, mint tavaly voltak, és a tartósítható (lefagyasztható) élelmiszereket már most megvásárolják, elaprózva a karácsonyi menüre fordított költségeket. Az sem kizárt, hogy a halszezon például korábban indul az idén.

Az Electro World tapasztalata szerint egyelőre nem lehet karácsonyi szezonról beszélni, Alm Attila, a cég magyarországi ügyvezetője elmondta: jellemzően az ünnep előtti utolsó két hétben lódul meg a forgalom és rohamozzák meg a vásárlók a lánc üzleteit. A cég nem vár változást a slágertermékek esetében, de a Media Markttal szemben a társaság ügyvezetője számít némi árstruktúra-változásra. Szerinte a vevők elsősorban az olcsóbb termékeket keresik majd. Alm Attila szerint az idén a tévék továbbra is slágertermékek maradnak, de jól alakul a forgalma a notebookoknak és a jétékkonzoloknak is. A Media Markt is arra számít, hogy marad a tévé a slágerlista élén, mellé azonban felzárkózhatnak a navigációs rendszerek és a konyhai kisgépek minden mennyiségben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!