Berta Sándor

Deutsche Telekom: az üzemi tanácsok tagjait is megfigyelték

A bonni államügyészség arról tájékoztatta a német konszernt, hogy értesítette a megfigyelési ügyben érintett személyeket, akiknek az elmúlt hetekben tovább nőtt a száma.

A Deutsche Telekom még idén májusban megosztott minden a rendelkezésére álló adatot az ügyről, amelyben a bonni ügyészek egészen mostanáig nyomoztak. A hivatal már most közölte a vállalattal, hogy az újságírók, a felügyelőtanácsok tagjai mellett a korábbi vezetők minden bizonnyal szintén megfigyeltették az üzemi tanácsok tagjait és a DT más munkatársait is. "Már korábban is a sajtószabadság elleni támadásról beszéltem, de az már minden határon túlmegy, hogy most kiderült: az üzemi tanácsok tagjai után is kémkedtek" - reagált a hírre Manfred Balz, a konszern adatvédelmi és jogi ügyekért felelős elnöke. A szakember hozzátette: azonnal elnézést fognak kérni az érintettektől, amint megtudják a nevüket.

A lehallgatási botrány május végén robbant ki, amikor kiderült, hogy az elnökségben és a felügyelőtanácsban lévő kiszivárogtatások megelőzésére és felderítésére 2005-ben és 2006-ban a német konszern adatokat gyűjtött vezető munkatársairól és riporterekről. Az akciók fedőneve Clipper és Rheingold volt.< Később bebizonyosodott, hogy már 2000 óta voltak megfigyelések és hogy a cég korábbi vezetői megfigyeltették Michael Sommert, a Német Szakszervezeti Szövetség vezetőjét is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!