MTI

A Deutsche Telekomhoz fordult az Origo ügyében Karácsony Gergely

Nyílt levélben kért tájékoztatást a Deutsche Telekom (DT) vezérigazgatójától az Origo főszerkesztőjének leváltásáról Karácsony Gergely. Az Együtt-PM politikusa arra vár választ, hogy a német cég fontosnak tartja-e a sajtószabadságot, és a vállalat gazdasági érdekei nem állnak minden más fölött.

A DT - amely az Origo tulajdonosának, a Magyar Telekomnak többségi részvényese - szerdán annyit már közölt az ügyben, hogy a személyi változás egy belső szerkezeti átalakítás eredménye, és erre a folyamatra a német társaság "nem gyakorolt befolyást".

Az Együtt-PM politikusa a levélben jelezte, hogy a hírportál főszerkesztőjének "menesztésére" a munkáltatónak joga volt, "az azonban, hogy valami jogszerű, még nem jelenti azt, hogy etikus is". Úgy fogalmazott, "sokak szerint" a háttérben Lázár János államtitkár politikai nyomásgyakorlása áll. Karácsony Gergely hangsúlyozza: ezidáig senki nem cáfolta megnyugtató módon, hogy a politikus "utánanyúlt" a főszerkesztőnek. Kiemelte, hogy ha ez így van, akkor Magyarországon súlyosan sérült a sajtó szabadságának és a szabad véleménynyilvánításnak alapelve.

Az Együtt-PM politikusa szerint "erős a gyanúnk", hogy a tulajdonos döntésének hátterében egy 300 milliárd forint értékű üzlet lappang, amellyel a Miniszterelnökséget vezető "államtitkár megzsarolta a lap tulajdonosát, melyben az Önök cége a legnagyobb részvényes". Arra kéri Deutsche Telekom vezérigazgatóját, nyugtassa meg őket, hogy szó sincs arról, hogy cégüknél ilyen megtörténhet és hogy a Deutsche Telekom felelős nagyvállalatként alapvető fontosságúnak tartja a sajtó és a vélemények szabadságát. "Nyugtasson meg minket, hogy Ön is úgy gondolja, hogy a gazdasági érdekek nem állhatnak minden más fölött!" - írja levele végén.

Az Origo Zrt. kedd reggeli tájékoztatása szerint a cég a változó médiafogyasztási szokásokhoz alkalmazkodva nagyobb hangsúlyt akar fektetni az integrált tartalom-előállítás stratégiájának megvalósítására, ezért átszervezi eddigi tartalomirányítási szervezetét. Sáling Gergő főszerkesztő közös megegyezéssel távozott posztjáról, utóda Pálmai L. Ákos lett, aki egyben az OrigoZrt. TV és webvideó üzletágának vezetője. Több hírportál közben arról írt, hogy politikai nyomás miatt kellett távoznia a főszerkesztőnek, amit az Origo Zrt. közleményben utasított vissza.

Lázár János kedd este közleményben kérte az Origo távozó főszerkesztőjét, hogy a nyilvánosság előtt mondja el, vagy cáfolja határozottan a leváltása körüli híreszteléseket. Az államtitkár megjegyezte, a hírportál tulajdonosa is határozottan cáfolta, hogy politikai okai lennének a főszerkesztő leváltásának. Szerdán a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi újságíró szervezet közleményben bírálta az Origo hírportál főszerkesztőjének leváltását. Közölték, az RSF állásfoglalást kért az Origo tulajdonosa, a Magyar Telekom Nyrt. német anyavállalatától, a Deutsche Telekom AG-től, amely közölte, hogy a személyi változás egy belső szerkezeti átalakítás eredménye, és erre a folyamatra a német társaság "nem gyakorolt befolyást".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!