SG.hu·

Lenyomná az Eee PC-t az Acer

Igencsak ambíciózus tervekkel állt elő az Acer Group vezetése, amely jövőre elérhetőnek tartja a netbookpiac felének megszerzését, ez pedig egyben az Eee PC család földbedöngölését is jelentené.

JT Wang, az Acer igazgatótanácsának elnöke a napokban elárulta, hogy 2009-ben összesen 36-39 millió személyi számítógépet szeretnének leszállítani, és egyedül a noteszgép szegmensben 25-35 százalékos növekedést várnak az eddigi eredményekhez képest. A vállalat a netbook termékek terén még ennél is többet akar elérni, ami arra utal, hogy lehetségesnek tartják a jelenlegi nagymenő Asus behozását, mi több, lehagyását.

Gianfranco Lanci, a vállalat elnöke hozzátette, hogy a harmadik negyedévben az Egyesült Államokban 2,4 millió darabot szállítottak le az Acer One netbookból, a fejlesztés iránti vásárlói igények pedig várhatóan az év hátralévő részében is tovább emelkednek majd. Ez többek között azt eredményezheti, hogy az év végére meghaladhatják a korábban előirányzott 5-6 milliós eredményt, ez pedig nyilván jelentős nyereséget jelentene az Acer számára. "A netbook szegmens nagyon szép ütemben bővül" - jelentette ki Lanci a harmadik negyedéves pénzügyi beszámolójában.

Az egy évvel ezelőtt útjára indult különálló piacon órási növekedésre számítanak 2009-ben, ennek eredményeként pedig akár 30-35 millió készülék is gazdára találhat jövőre. Az Acer ezen óriási szám 40-50 százalékát szeretné megkaparintani, ami minimum 12 millió netbookot jelent - kérdés, hogy a kapacitás terén hogy állnak és hogy valóban lesz-e ekkora igény a valamivel olcsóbb, ám teljesítményben igencsak korlátozott megoldások iránt.

Amennyiben bejön a számításuk, nem kérdés, hogy az Asus és az Eee PC család komoly kihívóra találhat - utóbbi készülékek egész sorát mutatta és mutatja be, ezzel is igyekezvén fenntartani, mi több, növelni az érdeklődést. Meglátjuk, melyik gyártónak alakul jobban a 2009-es év.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Glutamin2008. 11. 06.. 13:09||#5
Ha átverés lenne, nem vinnék úgy mint a cukrot. Kicsi, könnyû és vannak típusok, amik 7-8 órát is elmennek. Sokban ssd van, amit lehet dobálni nyugodtan az ágyra. Ezekbõl egyiket sem teljesíti egy hagyományos laptop ennyi pénzért, de még 2x áron sem nagyon. Teljesítményhez meg ott az asztali gép, az meg töredék áron porba aláz akármilyen "csodalaptopot".
© helkis2008. 11. 06.. 09:54||#4
szóval követik az õsi válságpolitikát = ha nem megy a biznisz, vásárolj piacot.. <#wink>
õket is megvették nemrég: Etencorp
lehet az ilynen AIO cuccok elõnyeivel akarják kiegészíteni a netbookjaikat, aminek így már lenne értelme több ember számára is, + úgytudom elsõsorban az orosz piacra akarnak termelni..
© Sir Quno Jedi2008. 11. 06.. 09:37||#3
Nekem sajnos melóra harmatos, játszani reménytelen, ára meg horror. Nem én vagyok a célközönség szvsz.
© dzsagon2008. 11. 06.. 09:13||#2
igen
© Doktor Kotász2008. 11. 06.. 07:58||#1
Csak én érzem, hogy ezek a netbookok, subnotebookok egy marha nagy átverés?
A gagyit adjuk majdnem annyiért, mint az igazit biznisz?