SG.hu·

40 hüvelykes OLED a Samsungtól

Az FPD kiállításon a Samsung bemutatta legújabb OLED-kijelzőjét, valamint korábban debütált prototípusait - a cég az LCD-t sem hanyagolja el, első 11. generációs üzemük 2010-11 táján épülhet fel.

A Samsung SDI által kiállított termékekről több forrás is beszámolt. Az FPD International alatt egészen pontosan három eltérő méretű kijelzőt mutattak be a látogatóknak, ebből kettőt már korábban ismertettek, a harmadik pedig minden eddigit meghalad méretében. A sorrendben 14, 31, illetve 40 hüvelykes fejlesztések alapvető változást hozhatnak magukkal a kijelzők piacán, ám a megjelenésről még mindig nem beszélnek.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Ez arra utal, hogy a csillagászati árakat még mindig nem sikerült emberi szintre leszorítani, igaz erre 2010 előtt nem is nagyon számíthatunk. Az mindenesetre biztató, hogy a cég immár a 40 hüvelykes panelekkel is megbirkózik, tekintettel arra, hogy ez utóbbi fejlesztésének megkezdését három évvel ezelőtt jelentették be. Akkor még 1280x800 volt a legnagyobb támogatott felbontás, a most bemutatott készülék azonban a teljes HD-minőséggel, azaz 1920x1080 pixellel is megbarátkozott (a kontrasztarány pedig 5000:1-ről 1000000:1-re módosult). Emellett persze az OLED-technológia által ígért további előnyök (alacsony fogyasztás, vékony panelek, a háttérvilágítás elhagyása) szintén elérhetők. A nagy kérdés, hogy a kereskedelmi forgalomban mikor találkozhatunk majd ezen csodával, hiszen a gyártó mélyen hallgat a megjelenés várható időpontjáról és az árakról.

A DigiTimes ezalatt arról ír, hogy a kiállítás alatt Won-Kie Chang, a Samsung SDI alelnöke beszédében a 11. generációs LCD-üzem felépítését és működésének megkezdését is megemlítette. A 3320x3000 mm-es alaplemezek (substrate) felhasználásával a gyártósoron egyszerre hat 72 hüvelykes, nyolc 62 hüvelykes, tizenöt 46 hüvelykes, avagy tizennyolc 40 hüvelykes kijelző készülhet el. Ami a piaci kilátásokat illeti, a gyártóknak lassú terjeszkedéssel kell számolniuk, a további árcsökkenéseket illetően pedig egyre kevesebb terük marad a manőverezésre.

A 2005 előtti időszakra jellemző helyzetet az egyes évszakokra jellemző hullámzás váltotta fel, ez pedig több ismeretlen tényezőt jelent a gyártóknak. A befektetésekből a 6. generáció után szintén egyre kevesebb térül meg, remélhetőleg ez nem okozza majd az árak stagnálását.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dez2008. 11. 03.. 20:31||#24
Az új reklám-újságjukban van említve a Sony-féle OLED, bár a konkrét típust nem láttam kiemelve.
© cloud.strife2008. 11. 02.. 23:18||#23
Cora? 21" Sony Oled? Honnan veszed ezt?
© cloud.strife2008. 11. 02.. 23:18||#22
Jó fél éve láttam a Sony kicsi változatát, az semennyire sem vibrált, szal a nagyok se fognak.
© puntocsento2008. 10. 31.. 16:57||#21
amúgy a coraba harmadikától lessz sony 21"-os OLED. készülék.
© waterman2008. 10. 31.. 14:10||#20
ha már a színük, betekintési szögük, kontrasztjuk ilyen jó, akkor nem hiszem, hogy a vibrálással elrontanák az egészet.. szerintem az az mp3 lejátszó passzív mátrixos volt, ott elõfordulhat.
© MrImy2008. 10. 31.. 12:17||#19
Nekem OLED kijelzõs MP3 lejátszóm volt pár napig, aztán anyámnak ajándékoztam, mert volt benne rádió. <#vigyor3>
Arról még nem sokat regéltek, hogy tkp. ezek a monstrumok is vibrálnak? Mert az a kis kijelzõ bizony nem állandóan bekapcsolt LED-ekkel bírt, viszont ennek ellenére a vibrálást csak mozgatás közben érzékeltem így nem tartom valószínûnek, hogy autók mûszerfalain megjelenjen, pedig az lenne az igazi.

A kontraszt, látószög meg orbitálisan jó. :)
© tntmax2008. 10. 31.. 11:56||#18
Elég profi lehet ha egy agyontömörített JPG-nek gyönyörû színei vannak :)
Egyébként itt az irodai samsung lcd-n is györnyörû színei vannak..
© tntmax2008. 10. 31.. 11:53||#17
Elfogadnák egyet. Gridhez meg WoWhoz.
© Hedgehunter2008. 10. 31.. 11:48||#16
Profi crt-m van gyoker.... <#mf2>
© waterman2008. 10. 31.. 03:34||#15
a második képen nem értettem mit kell nézni. aztán megtaláltam a közepén azt a 30 pixelt, ami a tv lehet. impozáns.