Napi Online

A Szilícium-völgyet is elérte a válság

Az amerikai technológiai szektor bölcsőjének számító Szilícium-völgyet is meglegyintette a pénzügyi krízis szele, az it-cégek a kockázatitőke-utánpótlásért és az internetes hirdetési költések megcsappanásáért aggódnak.

Az Apple, a völgy egyik legjelesebb lakója az elmúlt héten 16,3 százalékot veszített értékéből, mivel a befektetők arra számítanak, hogy a fogyasztók a következő időkben kevesebbet fognak drága kis kütyükre költeni. Ehhez hasonlóan a Yahoo és az eBay részvényei is éves mélypontokon tartózkodik, írja a New York Times.

Steven A. Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója is arról beszélt európai útján, hogy a financiális problémák bizonyára lehúzzák majd az üzleti és fogyasztói költéseket az Államokban, és hogy számos technológiai társaság, így a Microsoft is sérülékeny ebből a szempontból. A félvezetőgyártók szintén súlyosan érintettek, sokuk hitelből finanszírozza tőkeintenzív tevékenységét, az AMD például várhatóan túlad majd a csipgyártó egységén idén, hogy a processzortervezésre fókuszálhasson.

A Szilícium-völgy növekedésének fő mozgatói az induló társaságok, és a mögöttük álló kockázati tőkebefektetők. Sokuk szerint ezek még mindig elviszik az üzletet, köszönhetően például a dotcom lufi ezredfordulós kidurranásában szerzett tapasztalatoknak. Mindemellett a gazdaság más szegmenseiben érzékelhető idegesség már a völgy cégeire is átterjedt, akik egyebek mellett a hitelfeltételek szigorodásától tartanak. Az elmúlt időkben a technológiai cégek igyekeztek saját aggályaikat elhessegetni, elsősorban az internet egyre terjedő használatára hivatkozva.

Tény, hogy a Google, az eBay és a Cisco mérlegei nem a veszteségekről, hanem a tőkéről szólnak. Az iparág azonban már csak az internetes hirdetések bevételi forrása révén is sérülékeny, például az eMarketer piackutató cég augusztusban immár másodszor módosította lefelé az idei évre várható internetes hirdetési dollárokról szóló becslését. Így most már közel 10 százalékkal számítanak kevesebb bevételre ebben a szektorban, mint eredetileg. A cégek számára az egyik első költségmegtakarítási terület a netes hirdetési pénzek visszafogása, a General Motors például szeptemberben jelentette be, hogy jelentősen visszafogja a digitális hirdetési költéseit.

A völgybeli bajokat jelzi a sikeres részvénykibocsátások csekély száma is. Hihetetlen, de idén eddig mindössze hat, a kockázati tőke által támogatott völgybeli technológiai cég lépett a tőzsdére, amelyből pedig csupán kettő árfolyama haladja meg a kibocsátási árat. Tavaly 86 ilyen cég lépett ki a részvénypiacra a kockázatitőke szövetség adatai szerint. Ma még ugyan számos induló cégnek sikerül tőkéhez jutnia, ám egyre többen számolnak be arról, hogy a tőkeszerzés közben olyan érzésük volt, mintha egy gyorsan záruló ajtón kellett volna átjutniuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vajon kiki #5
    csak előtte még befonom a szemöldökömet
  • vajon kiki #4
    majd ha lesz egy kis időm nagyon fogom sajnálni őket
  • rigidus #3
    http://uk.youtube.com/watch?v=ThXpjmfyiMQ
  • Mipi #2
    Én se hiszem el hogy egy ilyen bankválság miatt tönremegy egy vállalat. A Média már megint felfújta ezt az egészet!
  • AzUs #1
    Ejha.. Szegény kis gugli meg alma majd lehúzhatják a rolót mindezek után Mekkora röhej...Most már biztos kóla helyett is coop kólát kell venniük annyira elszegényedtek