MTI

Franciaországban büntetendő lesz az internetes uszítás

Büntetendő lesz Franciaországban az olyan személyes adatok közzététele az interneten, amelyek veszélyeztethetik mások életét - jelentette be Jean Castex miniszterelnök a védelmi tanács ülése után.

A testületet a múlt heti kegyetlen tanárgyilkosság után második alkalommal hívta össze Emmanuel Macron államfő. Az iszlám szeparatizmus ellen készülő törvény lehetőséget fog biztosítani azok megbüntetésére, akik a közösségi oldalakon oly módon tesznek közzé személyes adatokat, és ezzel veszélyeztetik mások életét, mint ahogy az a meggyilkolt Samuel Paty esetében történt - jelezte a kormányfő. A múlt pénteken megölt tanár nevét és a középiskola címét, ahol tanított, az egyik tanítványának az apja és annak iszlamista prédikátor ismerőse tette közzé a Facebookon, miután Samuel Paty a szólásszabadságról tartott óráján megmutatta a Mohamed-karikatúrákat.

Az internetes uszítást követően szemelte ki magának Samuel Patyt egy csecsen iszlamista, aki a Párizstól ötven kilométerre fekvő Conflans-Saint-Honorine-ban található középiskola közelében, a nyílt utcán elvágta a torkát, majd lefejezte a tanárt. A miniszterelnök elmondta: a közszolgálatban dolgozók, így a tanárok védelmét is megerősítik annak érdekében, hogy büntethetők lehessen azok, akik nyomást próbálnak rájuk gyakorolni akár szóval, akár fenyegető viselkedéssel, ahogy az a megölt tanárral és az iskola igazgatójával is történt az apa részéről.


A francia kormány a múlt pénteki támadást követően akciótervet jelentett be az iszlamista körökhöz és személyekhez közel álló egyesületek és szervezetek ellen, ennek részeként 51 muszlim szervezetet világítanak át, és közülük hármat már feloszlattak. Jean Castex jelezte, hogy 123 gyanús ember felkereséséről döntöttek a hatóságok, közülük eddig 56 embert "látogattak" meg az otthonában. Az internetes illegális tartalmakat felügyelő kormányzati portálra a gyilkosság óta 1279 bejelentés érkezett, ami 27 ember előállítását eredményezte a hét folyamán.

A miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a közösségi oldalakat felügyelő szerveknél növelik a munkatársak létszámát, és a párizsi ügyészségen létrejön egy külön egység a közösségi oldalakkal kapcsolatos eljárások központosítására és hatékonyabbá tételére. Jean Castex kiemelte, hogy az internetes gyűlöletbeszéd elleni fellépését az Európai Bizottsággal együttműködve teszi a kormány.


Vasárnap máris őrizetbe vettek és előzetes letartóztatásba helyeztek terrorcselekmény dicsőítésének gyanújával egy a gyilkoshoz hasonlóan 22 éves csecsent, aki lájkolta a lefejezett tanárról az internetre feltöltött képeket. Az illetékes ügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsított olyan kommenteket írt, amelyek terrorizmus dicsőítésének minősülnek. A nyugat-franciaországi Blois-ban található otthonában a házkutatás során számos fegyvert és késeket is lefoglaltak a nyomozók.

A csecsen fiatalt 2017-ben, még kiskorúként, már egyszer elítélték terrorcselekmény dicsőítése miatt. Akkor a 2015 januárjában a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztősége elleni, 12 áldozatot követelő iszlamista merényletet dicsőítette - jelezte Frédéric Chevallier, blois-i ügyész, aki szerint a gyanúsított a kihallgatásán tagadta, hogy radikális iszlamista.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Frekvency #5
    na most te vagy igen fiatal vagy, vagy igen hülye. Melyik talált?
  • Tetsuo #4
    1. Ez nem egy esetből lett kitalálva, hanem számtalanból.
    2. A szólásszabadság nem létezik. Pláne liberális demokráciában.
  • yesname #3
    Te beteg vagy.
    Nem csak amiket írsz sületlenségeket, hanem azért is, mert ez eddig is problémás volt és polgári peres úton eljárás volt indítható a személyi adatok engedély nélküli felhasználása miatt. Most annyi történik náluk, hogy már büntetőjogi per is indulhat miatta és éppen a személyeket védik. Nagyon helyes!
    Utoljára szerkesztette: yesname, 2020.10.26. 16:53:22
  • morguldae #2
    "Bírom" amikor egyetlen példa alapján hozzák az újabb és újabb emberi jogokat eltipró törvényeket! Egyszerű a képlet teremtsük meg a feltételét akár egyetlen esettel annak, hogy tovább csökkenthessük az emberek jogait! Elég volt annó egy saját gyártású belső munkás terror esemény, hogy máris lehessen terroristát kiáltani, és a jogokat korlátozni. Csinálnak egy eseményt és máris lehet mindent! Az emberek meg beszívják, mert megfélemlítik őket, beléjük beszélik a baromságokat, azt ja kell az nekünk! Dehogy kell ember! Ébredj már! Nyisd ki a szemed!
  • VolJin #1
    Szerintem az jobb megoldás lenne, ha likvidálnák a felbujtó prédikátorokat...