Gyurkity Péter

A netbook eladások lendítenek a PC-piacon

Legalábbis az IDC piackutató szerint, amely a forgalom folyamatos bővülését, valamint a netbook készülékek gyors térhódítását jósolja az elkövetkező években. A netbookgyártók listájára a Samsung és a Toshiba is feliratkozott.

Mostanában minden hétre bőven jut az olcsónak indult, napjainkban pedig a hangsúlyt a hordozhatóságra és a gazdaságos működésre helyező készülékekről szóló hírekből. Ez a felhasználók egy részének már túl sok, az IDC előrejelzése azonban azt sejteti, hogy a jövőben még nagyobb szerep jut ezen megoldásoknak, mi több, a PC-piac forgalmának növekedéséhez is nagyban hozzájárulnak majd.


Satellite NB105

A piackutató cég szerint a globális forgalom idén 15,7 százalékkal nő, ennek eredményeként pedig összesen 311 millió személyi számítógépet szállítanak majd le az év végéig. A növekedés üteme ugyan némileg csökkenni fog, 2012-ben azonban még mindig 9 százalék felett lesz, négy év múlva pedig már 482 millió készüléket adhatnak el 12 hónap alatt. Ebben nagy szerepe lesz a netbook megoldásoknak, amelyek már most gyorsan fogynak: a Nicholas Negroponte alapötletét kifacsaró laptopgyártók - különösen az Asus az Eee PC révén - hatalmas forgalmat generálhatnak, amely persze a bevételeken is meglátszik majd. Ennek révén pedig a hagyományos laptopok ára is csökkenhet és ezzel itt is növekedhet a vásárlói érdeklődés.

A gyártók már nem annyira szűk köréhez a napokban két újabb versenyző csatlakozott, a Toshiba és a Samsung. Előbbi Satellite NB105 néven mutatta be fejlesztését, amely novemberben jelenik majd meg 550 dolláros áron. A 8,9 hüvelykes kijelzőt 1,6 GHz-es Atom chip, 1 GB memória, 120 GB-os merevlemez, Wi-Fi és Bluetooth elérés egészíti ki, a specifikációban pedig SD-kártyaolvasó és webkamera is megtalálható. Nagy újdonságot tehát nem kínál a készülék, a cég gyakorlatilag lemásolta a riválisok megoldásait.



Ami a Samsung újdonságát illeti, ez egyelőre nem kapta meg végleges nevét, megjelenése viszont október végén esedékes. A kijelző itt 10,2 hüvelykes, a burkolat három színben pompázik (fekete, fehér és kék), a processzor és a memória pedig megegyezik a korábban említett készülék választásával. A merevlemez valószínűleg 80 vagy 120 GB-os, a 6 cellás akkumulátor pedig 5 órán keresztül bírja majd. Az árról nem esett szó, ez szintén a riválisok ajánlatához közeli lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)