Gyurkity Péter

Egy napig bírja a HP új laptopja

A rekorder szerepében tetszelegne a HP új laptopjával, amely - bizonyos körülmények és megfelelő összeállítás esetén - pontosan egy napon át bírja egyetlen feltöltéssel. Ez persze sok esetben kevesebbnek bizonyul.

Az EliteBook 6930p jelzésű készülék több összeállításban, különböző komponensekkel érkezik, így a pontos mutatók nyilván eszerint módosulhatnak. Mindazonáltal a cég bejelentette, hogy a megfelelő konfiguráció esetén akár 24 órán keresztül is használhatjuk a laptopot újabb feltöltés nélkül, ami új rekordnak számít. Emlékezhetünk arra, hogy a Dell 19 órát ígért saját fejlesztéseinél, ez azonban még arra is rátesz egy lapáttal.

Nézzük, hogy pontosan miről is van szó: a 6930p az ideális összeállításban mobil Core 2 Duo processzorra, a szintén az Intel által szállított PM45/GM45 chipkészletre, valamint opcionális ATI Mobility Radeon HD 3450 grafikus adapterre épül. Ezt kell kiegészíteni a HP saját, 14,1 hüvelykes Illumi-Lite elnevezésű LED-kijelzőjével, illetve az Intel vadonatúj 80 GB-os SSD-meghajtójával (amelynek forgalmazása csak októbertől indul). A megfelelő energiaellátásról a HP speciális, 12 cellás akkumulátora gondoskodik, amelyet 190 dolláros áron szerezhetünk be a cégtől - egyedül ez bír ugyanis megfelelő kapacitással a hosszú üzemeltetéshez. Mindezen feltételek teljesülése esetén megvalósulhat a 24 órás üzemidő, egyébként pedig ez nyilván kevesebb lesz.

Elemzők kiemelik, hogy bár a cég által meghatározott időtartam csak speciális esetekben érvényes (lásd az előző bekezdést), a készüléknek egyéb helyzetekben sem kell szégyenkeznie, mivel meglehetősen jól szerepel a több gyártó megoldásaival való összevetésben. Arról nincs hír, hogy ez pontosan mennyi időnek felel meg az egyes konfigurációk esetében, így kénytelenek vagyunk megelégedni azzal az alapigazsággal, hogy az új, energiatakarékos komponensek hatása meglátszik a fogyasztáson.

A készülék ára egyébként 1200 dollártól indul, ami egyáltalán nem vészes - erősebb komponensek kiválasztása esetén ez persze rögtön megugrik, akár a 2200 dollárt is elérheti, ami már a felső-középkategóriának felel meg. A megoldásnál szintén fontos szerepet kapott a jó tűrőképesség, a rázkódások átvészelése, a nedvesség távol tartása a készülék belsejétől, illetve az extrém hőmérsékletek és páratartalom túlélése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #14
    vmi nuklearist :DD
  • zLk #13
    ha telleg kivancsi vagy ra az igazsag az, hogy a gyari elem birta egy evig, es miota valami uberszupert rakattam bele (2004 tavasz) azota ketyeg rendesen, megallas nelkul.
  • qwas #12
    Na arra már azt mondom hogy egy jó időtartam. Laptopra átfordítva olyan 1 hét működési idő lenne a frankó. Erre kellene gyúrni.
  • Ps1ch0 #11
    ha kibir 10+ orat filmet nezni bongeszni akkor mar eleg a haza vezeto hoszu vonatozas elutesere es komolyan talan veszek egyet:)
  • Aspirin #10
    Tovább bírná, ha atomot tennének bele, vagy athlon 2000-et ati780g-vel...
  • zLk #9
    :D jah, telleg jo hasonlat. A karórám meg 4 éve birja :D
  • Narxis #8
    :DDD Nagyon jó, hogy a mobilod a laptophoz hasonlítod. :) Az én zsebszámológépem is kevesebbet fogyaszt mint az asztali PC-m. :D
  • csorfab #7
    Hát ha csak 10-12 órát kibír irodai használat mellett (amiben benne van a böngészés némi flash-el), már több, mint tökéletes.
  • rigidus #6
    JAV
    : --> ;
  • rigidus #5
    > a cím olvasásánal azt hittem, hogy egy nap után lehet dobni kifelé a laptopot

    Mint ahogy a tobbseg is ezt gondolja. Ugye ebbol kovetkezik, hogy nem veletlenul ez lett a cime: marketing.