SG.hu

Aláírták a digitális műsorszóró hálózatokról szóló szerződést

A Nemzeti Hírközlési Hatóság és az Antenna Hungária aláírta a digitális földfelszíni televízió- és rádióműsor-szóró hálózatok üzemeltetési jogosultságára vonatkozó szerződéseket- A MinDigTV elnevezésű digitális televíziós szolgáltatás csaknem 60 százalékos lefedettséggel már decembertől elérhető lesz, túlnyomó részt előfizetési díj nélkül vehető csatornákkal.

Az Európai Unióban - és így Magyarországon is - az a célkitűzés, hogy a földfelszíni analóg televíziós műsorszórást legkésőbb 2011 végéig a digitális váltsa fel. A rádiózás területén Magyarországon a digitális átállás tervezett időpontja 2014 vége, amennyiben addigra a rádiós hálózat lefedettsége, valamint a digitális rádió vevőberendezések elterjedtsége a lakosság körében eléri az előírt szintet. A Nemzeti Hírközlési Hatóság 2008 tavaszán írt ki pályázatot öt földfelszíni digitális televízió- és egy földfelszíni digitális rádióműsor-szóró hálózat üzemeltetésére és mindkét pályázatot az Antenna Hungária nyerte meg.

A két különálló pályázaton az Antenna Hungária 5 televíziós és egy rádiós multiplex 12 évre szóló üzemeltetési jogosultságát nyerte el. Ezek közül az AH az rádiós multiplexen, valamint az "A" és a "C" televíziós multiplexen és a mobil-televíziózásra szolgáló "B"-n még az idei évben elkezdi a műsorszórást, a "D" és "E" multiplexeken pedig a jelenlegi analóg földfelszíni sugárzás 2011-es leállítása után indíthatja majd be a szolgáltatást. A DVB-T televíziós multiplexek a hálózat teljes kiépítése után a lakosság 96 százalékát érik el, a rádió esetében ez 94 százalék lesz.

Az AH azért nyerte meg a pályázatokat, mert a versenytársaknál kedvezőbb közszolgálati műsorszórási díjat ajánlott, a hálózatok kiépítése és a lakossági elérés vonatkozásában pedig jóval kedvezőbb ütemezést vállalt.

Az AH intenzív hálózatkiépítésének költsége nagyságrendileg 25 milliárd forint lesz a következő 4-5 év során. A magyar állam és az NHH előírásai alapján az Antenna Hungária annak érdekében, hogy a digitális televíziós sugárzást megkezdhesse, csaknem az összes műsorszóró antennarendszer rekonstrukcióját elvégzi. A digitális televízió (DVB-T), rádió és mobil-televíziós szolgáltatások várhatóan idén decemberben indulnak el. A DVB-T lakossági lefedettsége 2008-ban közel 60%-os lesz, három telephellyel (Budapest, Szentes, Kabhegy). A hálózat 2009-ben újabb 8 telephellyel bővül, a lefedettség 88%-os lesz, ezzel a digitális hálózat már meghaladja a jelenlegi analóg országos kereskedelmi csatornák 86%-os lefedettségét. A hálózat 2010 végére eléri a 95%-os lefedettséget.

A mobil-televíziós (DVB-H) szolgáltatás 2008-ban Budapesten és környékén indul el (16%-os lefedettség), 2009 végére további 7 nagyvárosban, valamint a Balaton környékén is elérhető lesz a szolgáltatás, így a lefedettség 30%-os lesz, mely 2012-re 50%-ra emelkedik. A DAB+ digitális rádiós szolgáltatás lakossági lefedettsége három budapesti telephellyel már idén eléri a 31%-ot, jövőre 44%-ra emelkedik, a teljes kiépítésre 2013-ig kerül sor.

Az új szolgáltatás elnevezése MinDigTV lesz. A szolgáltatás túlnyomó részt előfizetési díj nélkül lesz elérhető. Az előfizetési díj nélkül elérhető csatornák száma nagy valószínűséggel már az induláskor a jelentősen emelkedhet a mostani analóg platform három adásához képest. A közszolgálati csatornák, az m1, m2, Duna TV biztosan a kínálat részét képezik, szándékuk szerint HD felbontásban. Az RTL Klub és a TV2 60 napon belül dönthet arról, hogy megjelenik-e az új szolgáltatás kínálatában. A jelenleg előkészítés alatt álló új Médiatörvény elősegítheti új, előfizetési díj nélküli tartalmak megjelenését a digitális földfelszíni platformon, szélesebb kínálatot biztosítva a DVB-T nézőinek.

Az ATV, Hír TV kódolt adása szerepelni fog a kínálatban, de még nem született döntés a részleteket illetően. Új, előfizetési díj nélkül elérhető tartalom is meg fog jelenni a szolgáltatás kínálatában: két televíziós csoport adott eddig szándéknyilatkozatot arról, hogy szeretne felkerülni az új digitális platformra, mint új, szabadon fogható csatorna. A szolgáltatás tartalmazni fogja a Magyar Rádió közszolgálati adásait (MR1, MR2, MR3), valamint a közműsor-szolgáltató Katolikus Rádió műsorát.

Az Antenna Hungária 1999 óta MPEG-2 tömörítési eljárással folytatta a földfelszíni digitális televíziós kísérleteit, ám pályázatában az MPEG-4-es kódolást választotta, mivel a hatóság a tenderkiírásban egyértelműen ezt a korszerűbb, hatékonyabb technológiát támogatta és ezáltal multiplexenként akár 8-12 SD csatorna (vagy 3 HD csatorna) átvitele lehetséges. A meglevő tető- vagy szobaantennák többsége alkalmas lesz a DVB-T jelek vételére, ezen túlmenően az adások vételéhez egy jelátalakító berendezésre (set-top-box) vagy integrált televíziókészülékre van szükség, beépített DVB-T MPEG-4 tunerrel.

Számos set-top-box márka, típus és modell lesz a kínálatban, az eszközök beszerzése történhet közvetlen vásárlással vagy részletfizetéses konstrukció keretében. A vevőkészülékeket a lakosság a kiskereskedelmi hálózatokban vásárolhatja majd meg. A televíziós szolgáltatás már az induláskor tartalmazni fogja az elektronikus műsorújságot (EPG).

A mobil-televíziós szolgáltatásokat az Antenna Hungária a mobilszolgáltatókkal együttműködésben kívánja bevezetni, a 16-20 csatornát tartalmazó szolgáltatás az AH-val szerződő mobilszolgáltatók kínálatában nagy valószínűséggel előfizetési díj fejében lesz elérhető, szintén idén decembertől. A rádiós szolgáltatásnál az AH szintén a korszerűbb DAB+ tömörítési eljárást választotta, ezzel akár 16-18 csatorna műsora juttatható el a hallgatókhoz. A szolgáltatás a Magyar Rádió közszolgálati adásait (MR1, MR2, MR3), valamint a közműsor-szolgáltató Katolikus Rádió műsorát biztosan tartalmazni fogja.

A földfelszíni televíziós műsorszórás digitális átállását tájékoztatási kampány kíséri végig a 4 év során. A lakosság tájékoztatása azért is szükséges, mert a jelenlegi analóg földfelszíni televíziós műsorszóró platform 2011 végéig lekapcsolásra kerül, és helyét átveszi a digitális szolgáltatás. A tájékoztató kampánnyal a nézők az ősz folyamán találkozhatnak. A vevőkészülékek a szolgáltatás indulása előtt már kaphatóak lesznek a boltokban, és a könnyebb tájékozódás érdekében MinDigTV logót tartalmazó egyedi matricával kerülnek forgalomba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • shabba #3
    Nyugati országokban ugyanúgy kezdődik az átállás H.264 kódolásra és HD-ra, teljesen értelmetlen lenne ma SD MPEG-2-re alapozni az elkövetkezendő évtized szolgáltatását. A DVB-T szabvány az MPEG-2 kódolásával egy évtizedes szabvány, de nagy valószínűséggel idén év végéig elkészül a DVB-T2 szabvány, ami új modulációkat, az újabb H.264, VC-1 kódolásokat és a HD tartalmakat is tartalmazni fogja, hasonlóan ahogy műhódas szabvány esetén a DVB-S-ről DVB-S2-re történő váltás esetén történt. Jővőre nagy valószínűséggel megjelennek az első DVB-T2 szabványon alapuló STB-k és a TV-k is majd ilyen STB-ket kezdenek beépíteni. Az új szabvány valószínűleg ugyanúgy kihúzza egy évtizedig mint a régi, de közben hasonlóképp lesznek majd fejlesztések amelyek szabványon kívül részben beépülnek idő előtt, ahogy ez az előző szabvány esetén is megtörtént.

    A magyar DVB-T idulása ilyen szempontból roppant szerencsétlen időpontban történik. Pont akkor amikor a régi szabvány helyett érkezik egy új de még nincs elérhető formában.
  • nagymeszi #2
    Örüljünk annak, hogy azokban a tvkben amelyikben van DVB-T tuner az 99,9 % mpeg2 van beépítve s igy használhatatlan lesz számunkra a tuner vehetünk melé majd drága pizért boxot:) bár igy több csatornát tudunk rajta nézni több pénzért sajnálom, hogy nem az mpeg 2 formátum lett ami az összes nyugati országban van de mi szeretünk mindenben a legjobbat szeretnénk elérni s a legujabbat s a legdrágábbat. U.I.: ne hidjük azt, hogy a tv gyártok majd direkt számunkra hasznos tunert fognak beleteni a következő 2 évben.
  • bertino #1
    nagy tervek ezek szerintem...