Berta Sándor

Sikeres razzia az IFA-n

Az idei Nemzetközi Híradástechnikai Kiállítás (IFA) sem maradt botrány nélkül. A német vám- és pénzügyőrök ugyanis több tonna hamis termékeket találtak a berlini vásárterületen.

Nem kevesebb mint öt teherautónyi hamis rakománnyal lettek gazdagabbak a német vámosok a hétvégén. A termékek között tucatszámra voltak hamisított MP3-lejátszók, multimédiás berendezések és lapos kijelzős televíziók. Az eszközöket a hivatal munkatársai lefoglalták és elszállíttatták. A helyiek már talán meg sem lepődtek a felhajtáson.

A razziának ezúttal is a Sisvel volt az első számú célpontja. A Sisvelre igencsak rájár a rúd, hiszen a legutóbbi CeBIT-en és az IFA-n is meglátogatták a kiállító pavilonjait a vámosok és tucatszámra foglalták le a hamisított eszközöket. Ahogy tavaly, az ok idén is az volt, hogy a Sisvel termékei szerzői jogi licenceket sértenek és hogy a vállalat nem fizetett jogdíjat például az MP3 technológia után sem.


A razzia még a múlt héten pénteken reggel kezdődött. A vámosok első, öt fős csoportja már öt perccel a vásárterület megnyitása után megjelent a Sisvel egyik partnercégének standjánál. Megdöbbenést keltett, hogy a hivatalnokok egyike jól fel volt fegyverkezve, bár az nem derült ki, hogy erre mi szükség volt. A csoport tagjai a már említett licencdíjak fizetésének elmulasztására való hivatkozással megkezdték a kiállított winchesterek lefoglalását, majd elszállítását. Az már pénteken kiderült, hogy az adott vállalat nem hibázott, rendben befizette a jogdíjakat, csak a Sisvel munkatársai nem könyvelték le időben a tételeket. Ezután a vámosok visszaszállították a merevlemezeket.


Azonban a razzia ezzel nem ért véget. Hasonló élményben volt része többek között az MSI-nek és több más cégnek. Az ellenőrzés összesen 69 gyártóra és kiállítóra terjedt ki. Norbert Scheithauer, a berlini vám- és pénzügyőrség szóvivője elmondta, hogy a végül lefoglalt öt teherautónyi rakományban helyet kapott 170 televízió, 140 MP3-lejátszó és 43 autórádió. Emellett lefoglaltak bizonyítékként több tucatnyi szórólapot, katalógust, valamint 30 mobiltelefont. Az akcióban összesen 187 vámos és 27 rendőr vett részt. Az érintett gyártók többsége Ázsiából, valamint Észak- és Dél-Európából származik és eljárást indítottak ellenük.

A német hatóságok a kisebb vétségekért pénzbüntetést és az elmaradt licencdíjak befizetését, a nagyobbak esetében pedig akár öt évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak. A kiállító cégeken kívül egyébként az IFA szervezői sem örültek a razziának. Szerintük ugyanis fontos a törvények betartása, de az akciót inkább a kiállítás hivatalos megnyitója előtt kellett volna lebonyolítani és nem a látogatók szeme láttára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hypno #18
    A laikus most azt hiszi, hogy ócska bóvli volt kiállítva, pedig nem is tévedhetne nagyobbat.
    Az adminisztáráció nem volt rendben. Nem könyvelték le, hogy befizeték a jogdíjat valamilyen cucc után. Az is elég, ha nem a kijelölt kereskedőtől vásároltak. Hogy finoman fogalmazzak, át kéne gondolni kicsit a szerzői jogok védelmét és a védelem időtartamát.
    Ezzel az erővel akár az Intel, AMD, IBM, stb vackait is el lehetne vinni, ha valahol a világon beperelik egymást valamilyen licensz megsértésére hivatkozással.
  • Benny04 #17
  • ffxi #16
    Hű de szexis az a vámuniformisban virító hölgy
  • Szemi90 #15
    "Több tonna hamis termékeket" Hmmm.. Kicsit sántít a megfogalmazás.
    No meg a "lapos kijelzős televízió" is nagyon finom. LOL.
    Egyébként meg monnyon le aki kitalálta...
  • Sanyix #14
    tröhtröhtröhcöhöhötröhtrhötrhötrhötrhöcöhöhöhplakplakplakplaktröhtröhtröhcöhöhö
    (miközben szokás szerint félodalra dőlve döcög)
  • duke #13
    En is azt kerdem mi a fenet lehet razziazni egy ilyen elavult csotroganyon ?
  • roliika #12
    Szegény vén IFA. :( És a Tatra, Kaz, UAZ, ZIL az már smafu?
  • WiZe #11
    Nagyon jól csinálták! Helyes.
  • chronos75 #10
    gondolom tcsinkungra ráirják hogy sony :) és attól lesz hamis..
  • s821227 #9
    Na ez az a tipikus német mentalitás, amit többször is volt szerencsém megtapasztalni! Nah inkább nem is írok többet csak még annyit, hogy egyetértsek az előttme szólval. Miszerint akkor mi a büdös........ engedik meg, hogy szereptesse magát egy ilyen rendezvényen!