Gyurkity Péter

Ajánlásokkal egészül ki a Google keresője

A böngészőkből ismerős funkcióval egészülne ki a népszerű kereső a Google tervei szerint, amely azonban nem a korábban begépelt szavak, hanem a legnépszerűbb találatok alapján fejezi be helyettünk a gépelést.

A keresőcég egyelőre Google Suggest néven fejleszti megoldását, amely tulajdonképpen már évek óta elérhető, ám eddig csak egy szűk réteg számára volt érdekes. Most azonban úgy döntöttek, hogy nagyobb felhajtást csapnak a projekt körül, amire jó példa a napokban megjelent blogbejegyzés is. Ebben kifejtik, hogy miért is jó számunkra a szolgáltatás igénybe vétele.



Maga a funkció ismerős lehet a legtöbb böngészőből, hiszen nem másról van itt szó, mint a megkezdett kifejezések, címek automatikus kiegészítéséről. Itt azonban a kereső nem a már korábban egyszer beütött kifejezések alapján keresné meg a valószínűnek vélt alternatívákat, hanem saját, a legtöbb találatot eredményező listájából, amely a fejlesztők szerint jóval pontosabb és nagy segítséget nyújthat a felhasználóknak. Az érdekes opció egyelőre tesztváltozatban elérhető az alábbi oldalon, azt bárki kipróbálhatja. Egy gyors teszt keretében az "sg." betűkre a találatok között rögtön megjelent az sg.hu is.

Mint írtuk, a szolgáltatás nem éppen új, hiszen (a Google számos egyéb projektjéhez hasonlóan) jó ideje béta fázisban van. A YouTube felhasználóinak, gyakori látogatóinak is ismerős lehet azonban a megoldás, hiszen itt már jelenleg is elérhető egy hasonló funkció, amely - nyilván ugyanezen elképzelésen alapulva - ugyanígy kiegészíti a megkezdett szavakat. A jelek szerint a Google a keresőportálra is kiterjesztené a szolgáltatást, ám azt nem tudni, hogy a 2004-ben indult projekt mikor jut el a fő keresőoldalra.

A Google érvei között egyébként megtaláljuk a billentyűleütések megspórolását, valamint a helyesírási hibák kiszűrését. Ez nyilván sokak számára jelent majd nagyobb kényelmet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • birdo #4
    Okés...
    De nem kellene az egyiknek ezért fizetnie a másiknak ?
  • Xmas76 #3
    A cikkben csak az a konkrétum nincs benne, amitől ennek valójában hírnek kéne lenni. Egészen konkrétan, a cikk nem a hírértéket közli, hanem körbemeséli a sztorit. Gratula.

    A hír valójában a következő: Olyan fejlesztési fázisba értek, hogy alapértelmezetten bekapcsolttá tehették a google.com oldal látogatói számára.

    ("Today we're excited because Google Suggest will be "graduating" from Labs and available by default on the Google.com homepage.")

    Ez pedig nem jelent mást, minthogy úgy érzik, kellően jó már ahhoz (lásd Turdus által korábban észlelt sebességprobléma), hogy biztonságosan kirakják általános használatra.
  • Turdus #2
    Ezt nekem csinálta már egy ideje a jútúb meg a gugli is... Csak be kellett kapcsolni a feature-t. Csak aztán kikapcsoltam, mert lassú volt. A GLabson már vagy egy éve kint volt.
  • vajon kiki #1
    a Mozilla Firefox beépített Google keresősávja (search extension, azaz beépülő kereső szolgáltatása) már réges-régen így működik és nagyban hiányoltam, ugyanezt a funkcionalitást az Internet Explorer és a Safari hasonló keresősávjaiból. Ezenkívül pedig számos alternatív (ha úgy tetszik konkurrens) keresőben már láttam hasonló megoldást (pl.: cuil)