MTI

Tömegközlekedéssel érdemes megközelíteni a Szigetet

Nem parkolhatnak a Sziget fesztivál bejárata körüli kis utcákban a jövő hétfőn kezdődő rendezvény ideje alatt azok, akik nem ott laknak; az alsó rakparton pedig csak a fesztiválon dolgozók közlekedhetnek majd, a látogatók nem - közölte Vető Viktória, a rendezvény sajtófőnöke.

Hangsúlyozta, a szervezők azt kérik, hogy a nagyközönség elsősorban a tömegközlekedést használja. Ismertetése szerint idén először, a lakók kérésének megfelelően, a kerületi önkormányzattal közösen lezárják a rendezvény gépkocsiforgalma elől a Sziget bejárata körüli kis utcákat - a Mozaik utca környékén - és oda csak az ott lakók hajthatnak majd be. A szervezők szerint szigorúbb fellépés várható a tilosban parkolókkal szemben is.

Az alsó rakpartot, amelyet a fővárosi önkormányzat a főgyűjtőcsatorna építése miatt augusztus elején lezárt, csak a Sziget építésén és szervezésén dolgozók járművei használhatják majd, a nagyközönség oda nem hajthat be. A szervezők abban bíznak, azzal, hogy a Sziget infrastruktúráját kiszolgáló forgalmat az alsó rakparton vezetik, némileg tehermentesíthetik a Szentendrei út forgalmát, ehhez vasúti átjárót építenek a Szépvölgyi útnál - közölte Vető Viktória. A rendezvény környéki fizetős parkolók előreláthatóan hamar megtelnek majd, ezért a szervezők arra kérik a fesztivál látogatóit, hogy autó helyett a tömegközlekedést használják, illetve biciklivel vagy hajóval közelítsék meg a Hajógyári szigetet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!