SG.hu·

Indul a DirectX 11 ismertetése

A Microsoft a jövő héten egy konferencián ismerteti a várhatóan jövő év végén megjelenő technológia részleteit, ezekről pedig az AMD és az nVidia is megbeszéléseket tart majd a közeljövőben.

Több forrás is arról számolt be, hogy a szoftvercég ismertetni készül a DirectX 11 főbb részleteit, illetve annak várható megjelenési időpontját. Erre az XNA konferencián kerítenének sort, amely a jövő héten indul a tengerentúlon. A rendezvényen már tavaly is szóba került a technológia, ám idén minden bizonnyal jóval több dologra fény derül.

Ilyen apróság például, hogy egészen pontosan mit is takar a név, milyen új megoldásokat várhatunk majd a csomagban. Redmondi nyilatkozatok alapján ezt a következőkben foglalhatjuk össze: új hardver és API, a Compute Shader néven megjelenő új shadertípus (Shader Model 5.0), amely állításuk szerint kötöttségek nélküli hozzáférést nyújt majd az új lehetőségekhez, az egyes szálak közötti kommunikációhoz, illetve I/O-műveletekhez. Ezzel leegyszerűsödik és egyben felgyorsul a meglévő funkciók kezelése, valamint megnyílik az út a további kiegészítő megoldások felé, amelyekről azonban még egyelőre nem esik szó.

Ami a megjelenést illeti, ez várhatóan közel esik majd a Windows 7 felbukkanásához, talán valamivel megelőzi azt. 2009 végén, illetve 2010 elején várják a hivatalos debütálást, és az új operációs rendszer is nagyjából ekkor várható. Mivel a meghajtók felépítése nem változik, a Vista számára sem jelent majd gondot az új technológia kezelése, ám a korábbi verziók ebből biztosan kimaradnak majd. Az biztos, hogy a DirectX 10 nem fog elődjéhez hasonlóan több mint 4 éves pályafutást maga mögött tudni.

A megjelenésre természetesen az AMD és az nVidia is készül, ők szintén egyeztetnek majd a részletekről, mégpedig a Siggraph konferencián. Azt még nem tudni, hogy mikorra tervezik a kompatibilis hardverek elkészültét.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Abu852008. 07. 22.. 22:12||#61
Mûködésben sok.
© rumkola2008. 07. 22.. 09:53||#60
Mekkora a különbség a DX9 és a DX10 között?
<#zavart2>
© dez2008. 07. 21.. 05:58||#59
Tudom. (Ez már egyébként az elsõ AmigaOS-ben is így volt, 1986-ban. Persze lehet, hogy nagygépes OS-ekben már korábban is, azt nem tudom.)

Viszont egy mai OS-ben, fõleg ami az ilyen gazdaságtalanul megírtakat llleti, mint a Windowsok, szerintem jópár taszk nem csak várakozik. Fõleg ha ki is kell szolgálni valamilyen aktívan futó programot. A Windows Feladatkezelõjének CPU terhelésmérõje abból a szempontból sem korrekt, hogy a "belsõs" taszkokat nem is számolja bele a %-ba. Pl. az RMClock (C'n'Q driver helyettesítõ, 5x jobb) akkor is több %-ot mutat, maikor a másik 0-át. És amikor a másik 10-et, az 20-at... Ha pl. torrent kliens fut jópár kapcsolattal, akkor még nagyobb a különbség.
© turul162008. 07. 21.. 01:27||#58
Varakozo process nem kap ido szeltet, amig be nem kovetkezik amire var.
© turul162008. 07. 21.. 01:26||#57
Legtobbjuk nem sok vizet zavar 2% alatti az o ossz. proci igenyuk, es foleg varkoznak, relative keves memoria muveletet vegeznek.
Jo esellyel menetrendszerinti utemzesekkor ugyan az process kapja vissza a CPU-t.

L1(I,D),L2,L3 cache nem urul ki, csak diagnosztikakor szokas nem hasznalni, vagy kiuriteni (kvazi soha), nincs sok koze a lapozashoz.
TLB az amit ervenytelenedik task valtaskor.
© dez2008. 07. 21.. 00:44||#56
Az elõzõt úgy írtam, hogy még nem olvastam az #54-esed. Akkor szerinted nincs cache-flush? Oké, viszont 40-50 taszk azért elég sok, ami átlagban fut a mai OS-eken.
© dez2008. 07. 21.. 00:42||#55
Jó, de nem mentik és töltik vissza állandóan az egész L2-t, mint pl. a regisztereket. Még ha nem is lenne cache-ürítés taszkváltáskor, ami asszem van, de nem biztos, nos akkor az a többtíz taszk, ami váltja egymást, éppen elég lenne ahhoz, hogy egy adott taszt elõzõleg használt adatai/utasításai már ne nagyon legyenek ott, ezért mindegy szinte, hogy azonos v. másik magon fut tovább a következõ esetben.
© turul162008. 07. 21.. 00:33||#54
Igen 1 magon is valtogat.

De a kis apro fojamatok nem utik ki a teljes cachet, amint visszakapja a memoriat intenziven hasznalo folyamat a proceszort meg boven talalhat szamara fontos ervenyes adatot az L2 cachben es nem a szomszed proceszorban/mag cacheben lesz az amivel legutobb dolgozott.
© turul162008. 07. 21.. 00:21||#53
De kibirna es mas OS nem igy csinalja, es DIREKT nem igy.
© turul162008. 07. 21.. 00:20||#52
Masodpercenknt 1000 taszkvaltas 4Mb cache 2x4000 MB/sec (per mag) vs. memory bandwidth.

Hat ez nem elhanyagolhato, bar ugysem kell ujra tolteni az egesz cachet mindig.