SG.hu

Teljes informatikai csere a Waberer's-nél

Félmilliárd forintért fejlesztette informatikai hátterét a legnagyobb hazai szállítmányozó és logisztikai szolgáltató cégcsoport, a Waberer's.

A beruházás az informatikai rendszerek szinte teljes cseréjét jelentette, amely egyben technológiaváltással is járt. A cégcsoport informatikai eszközei tíz éve szinte változatlanul működtek, már jó ideje készültünk egy jelentős megújulásra − ismertette a körülményeket a cégcsoport tulajdonosa. Wáberer György hangsúlyozta, a mostani beruházásnak köszönhetően új alapokon működik majd tovább a fuvarozási és a raktározási rendszer is.

A szerverpark elemeit blade-technológia váltotta fel, melyet nagyfokú virtualizáció tett gazdaságosabbá − mutatott rá a kivitelező Euro One Számítástechnikai Zrt. technikai igazgatója. Babócsy László elmondta, nem csak a szerverek értek meg a cserére, de a kliensállomások is. A mintegy 850 végfelhasználót érintő projekt során jelentősen nőtt a tárolókapacitás, a végpontokra vékonyklienseket vásárolt a cég, a biztonságról pedig redundáns kialakítás gondoskodik. Megújult a címtár, két lépésben a legújabb verzióra frissül az Exchange-szerver. A meglévő Linux-alkalmazások is új hardvert kaptak, miközben a verzió váltás is megtörténik.

A fejlesztés során szolgáltatás-központú, úgynevezett SOA-architektúra épült fel, az egységesítés során pedig a töredékére csökkent a szükséges informatikai csatolószoftverek, interware-ek száma. Az összesen mintegy félmilliárd forintnyi beruházás nem csak a jelenleg elérhető legkorszerűbb technológiát képviseli, de kialakításában "jövőálló" is, hiszen már előre kiépültek azok a kapcsolófelületek és hardveres lehetőségek, melyek segítségével a Waberer’s gazdaságosan tarthat majd lépést a bővüléssel és a fokozódó igényekkel.

A nemzetközi viszonylatban is jelentős, de Magyarországon kimondottan nagynak számító beruházás hardver platformja kemény ártárgyalások után került kiválasztásra. A megvalósítást a gyártó által preferált rendszerintegrátor végzi. Mindezek a korszerűsítések és az alapos előkészítés lehetővé tette − fogalmazott a tulajdonos −, hogy informatikában is elérjük cégünk jelmondatát, az "optimum solutions"-t, amit a belső működés és folyamatirányítás javulása mellett partnereink, ügyfeleink is hamarosan érezhetnek, hiszen egész működésünk még gyorsabb és pontosabb lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!