Berta Sándor

Franciaország - régi számítógépek a munkatársaknak

Hét nagyvállalat, köztük a francia vasút (SNCF), a francia posta, a Casino áruházlánc és az Areva atomkonszern is felajánlja a jövőben a régi PC-ket az alkalmazottainak.

"Amennyiben cégek tucatjai csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez, akkor Franciaország részben csökkentheti lemaradását ezen a területen és egy éven belül 5, két éven belül 10 százalékkal javulhat a háztartások számítógép-ellátottsága. Ez pedig jelentős mértékű növekedés lenne.

Évente 2,5 millió régi konfigurációt selejteznek ki, holott ezeknek a fele még működőképes" - jelentette be Eric Besson államtitkár. Amíg Németországban a háztartások 70, Finnországban pedig 80 százalékában van már legalább egy PC, addig ugyanez az arány Franciaországban csupán 55 százalék.

Az akció sikerét növelheti, hogy egy tavaly december óta hatályos törvény szerint az ilyen jellegű ajándékok nem adókötelesek és más illetéket sem kell utánuk fizetni. Az első számítógépeket azok a dolgozók kapják, akiknek legalább egy gyermekük van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • god25 #1
    Mo-on - adómentesen - (akár caffeteriaként) 3 év után kaphatja meg a dolgozó.