Gyurkity Péter

Gyorsan akarta megszerezni a Yahoot a Microsoft

A szoftvercég a kútba esett ajánlat után most magyarázza bizonyítványát. Szerintük a Yahoo jobban járt volna velük, amennyiben időben megállapodnak. Utóbbi azonban inkább a Google-t választotta.

Azt már péntek óta tudjuk, hogy a Yahoo a Microsoft kitartó ostroma ellenére mégis a Google ajánlatát tartotta számára kedvezőbbnek, ezért hirdetési rendszerét legnagyobb riválisával hozta közös nevezőre. Hogy ez pontosan miért jobb számukra, az nekünk földi halandóknak egyelőre nem igazán világos, ám a szoftvercég egyik vezetője egy körlevélben ismertette Redmond álláspontját.

Persze azt Kevin Johnson, a Windows és Windows Live részleg első emberének levele esetében sem mondhatjuk, hogy mindezt a nagyközönségnek szánták volna, a levél tartalma mégis kiszivárgott, így mi is megismerhetjük az eddig bizalmasan kezelt részleteket. Többek között azt, hogy már március 10-én közölték a Yahoo vezetésével, hogy legkésőbb április végéig szeretnének megállapodni, mivel az egyesülést csak ebben az esetben tudnák lezárni még a naptári év vége előtt. Ez azonban a felvásárlási ár körüli viták miatt elmaradt, mint ahogy az ezt követően megtett újabb ajánlat sem vezetett sikerre.

A Microsoft ugyanis a tétovázást látva egy újabb ajánlattal fordult a keresőcéghez. Ebben egészen pontosan 8 milliárd dollárt fizettek volna ki a cég 16 százalékáért, további 1 milliárdot pedig a keresőplatformét. A bevételek megosztásáról szóló rész évenként újabb 1 milliárd dollárt eredményezett volna a Yahoo számára, mivel a jelenleginél jobb eredményeket ígértek számukra az első három évben. Ez sem volt elég azonban a vezetés meggyőzéséhez, így Johnson most már hiába állítja, hogy az ő ajánlatuk révén a keresőcég sokkal jobban járt volna.

Az együttműködés elmaradása ellenére a szoftvercég továbbra is javítani igyekszik helyzetét az online keresők és egyéb szolgáltatások területén. Ebben játszhat fontos szerepet a HP-vel kötött szerződés, amelynek részeként az első számú PC-gyártó a Live Search Toolbar szoftvert minden, a tengerentúlon értékesítendő személyi számítógépben felhasználja 2009 januárjától.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • immovable #13
    a kommented alapján vagy nagyon fiatal vagy nagyon naív, egyik sem baj. legalább még él benned a gyermeki ártatlanság.
  • fade2black #12
    Már elnézést de a jelenlegi helyzetbe a google a legnagyobb riválisát vesztette részben/gyak el avval, hogy az szövetkezett vele. A piacon innen a google+yahoo lényegében monopolhelyzetben van. A monopolhelyzet meg nem sok jóval szokott kecsegtetni annak a pármilliárd felhasználónak.
  • Gabe Dearborne #11
    Bocs, varrjál.
  • Gabe Dearborne #10
    Az igazság ennél egyszerűbb. Adva van két cég - jelen esetben a Google és a Yahoo - amelynek hasonló, ha nem azonos a profilja. Ha én lettem volna a Yahoo helyében, én is inkább a Google-t választottam volna a Microsoft helyett. Mert lehet, hogy a Yahoo egymagában gyengébb a Google-nál, de az szinte biztos, hogy ha a két cég EGYÜTT dolgozik, abból neked is, nekem is, és még pármilliárd felhasználónak csak haszna lehet, kára nem.

    Hogy tárolják az információt? Na bumm! Egyetlen olyan szervet mutass, amelyik ezt nem teszi meg - akár nyíltan, akár sumákolva. A Google legalább van olyan vagány, és bevallja. Ezért cserében olyasmit kapok, amire szükségem van. Ha egy információért, ami nagyon kell nekem, nem kell körülszáguldanom az egész Netet, hanem megtalálom tíz perc alatt, akkor nekem megéri. Márpedig eljutottunk abba a korba, amikor az az erős, aki az információt birtokolja.

    Na, erre varjál gombot.
  • DjDano #9
    Az igazság fáj tudom...
  • Narxis #8
    Úristen, fogd már be!
  • fade2black #7
    Számomra nem kérdéses, hogyha egy területre MS rászáll ott tarolni fog és még a legnagyobbak is retteghetnek.

    Ott a konzolpiac, MS nem volt semmi aztán mára már az Xel a piac meghatározó szereplője lett.

    Most MS kénytelen a hirdetési piacon is az Xes hosszú utat bejárni. Ha Yahoot megvette volna akkor ez az út sokkal rövidebb lehetett volna.
    azaz ugyanúgy nőni fog a dominanciája csak nem 5 hanem 10év múlva.
  • floatr #6
    Ha már valaki megeszi a yahoo-t, akkor az inkább egy olyan cég legyen aki a keresőpiacból él. Ha az ms vette volna meg, akkor még egy területtel nőtt volna a dominanciája, végül megenné az egész világot
  • Glaady #5
    A gugli lopos, maskepp hogyan juthatott fel erre a szintre?
  • fade2black #4
    " Hogy ez pontosan miért jobb számukra, az nekünk földi halandóknak egyelőre nem igazán világos"

    Hát nem. Legalábbis kivülröl, úgy tűnik, hogy pár morzsáért cserébe feladták annak az esélyét, hogy valós konkurenciává váljanak.

    Van egy "0"ról induló MS a keresők piacán, yahoo nélkül sokal nehezebb lesz. Van egy Yahhonk aki egymagában nem versenyképes a googleval szemben. Ezt lényegében el is ismerték. Erre még rájön a rvesek lázadása = meggyengült yahoo menedzsment.
    A jelenlegi helyzet szvsz egyedül a googlenak jó: Tuti nem lesz valós konkurense a közeljövőben.