Berta Sándor

Futball EB: jól bírta az első hetet a Zattoo

Az amerikai-svájci internetes televízió a várakozásoknak megfelelően sikeresen vizsgázott éles körülmények között is.

A Zattoo a múlt héten, az Európa-bajnokság előtt adta ki a szoftver legújabb változatát és szintén jelentősen javított a hálózati erőforrások kihasználásán. Az eredmény: a fájlcserélő rendszerekre épülő IPTV jól bírta az igénybevételt és több ezren tekintették meg a segítségével online az első mérkőzéseket. A programot a Teltarif szerkesztősége is tesztelte.

Véleményük szerint a szoftver végig stabil volt, a képminőség ugyan elmaradt a hagyományos televíziós képminőségtől, azonban a közvetítések zökkenőmentesek voltak. Az ARD és a ZDF online közvetítései ugyan jobb minőségűek és nagyobb felbontásúak voltak, azonban gyakran megszakadtak, sőt egyszer teljesen le is álltak. A Zattoo tehát úgy tűnik, bizonyította létjogosultságát.

Az új verzió egyébként számos funkcióval bővült, így most már a felhasználó saját maga határozhatja meg az adók listáját. Aki szeretné, azt is megtudhatja, hogy kik olvassák a blogját vagy kik tagjai egy közösségi portálnak és hogy az illető éppen melyik csatornát nézi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!