SG.hu
KSH: egy év alatt 72 új internetszolgáltató
A mobil-előfizetések száma túllépte a 11,2 milliót, miközben a vezetékes vonalaké tovább esett. Egy év alatt több mint ötödével emelkedett az internet szolgáltatók száma, az előfizetéseké pedig már meghaladta a 2 milliót.
2008 első negyedévének végén a mobil-előfizetések száma túllépte a 11,2 milliót. Ezen belül a feltöltőkártyás előfizetések aránya egyre csökken. Miközben mind népszerűbb a kábeles telefonálás, a vezetékes vonalak száma tovább esett. A telefonbeszélgetések időtartamának közel 70 százalékát mobiltelefonokról indított hívások tették ki. Egy év alatt több mint ötödével emelkedett az internetszolgáltatók száma, az előfizetéseké pedig már meghaladta a 2 milliót. Az előfizetők 71 százaléka a széles sávú technikát (xDSL és kábeltévé) választja. Ebben a kategóriában a növekedés 2007 márciusa óta 31 százalékos, míg a vezeték nélküliek csoportjában még ennél is nagyobb, 67 százalékos.
A mobil-előfizetések száma a negyedév folyamán 202 ezerrel nőtt, s az időszak végére átlépte a 11,2 milliót. A feltöltőkártyás előfizetések száma egy év alatt 565 ezerrel emelkedett, ugyanakkor részarányuk negyedévről negyedévre csökken. Az előző év azonos időpontjához képest az előfizetői állomány közel 1,2 millióval, 12%-kal lett magasabb. A negyedév végén 100 lakosra már 112 mobil-előfizetés jutott. A mobilhálózatban a negyedév folyamán 10%-kal több hívást kezdeményeztek, mint az egy évvel korábbi időszakban, eközben 17%-kal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre átlagosan 330 percnyi beszélgetés jutott, ami 5%-kal több, mint egy évvel korábban.
Bár egyre több cég, kábeltévé-, illetve internetszolgáltató kínál vezetékes vonalat és hívásszolgáltatást, a vezetékes fővonalak számának esése nem lassul. 2008 első negyedévének végén - előzetes adatok szerint - 3,2 millió vezetékes fővonal volt üzemben (ennek 6,3%-a kábeltévés), 120 ezerrel kevesebb, mint 2007 azonos időpontjában és 32 ezerrel kevesebb, mint december végén. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma az időszak végén 32,1 volt. A vezetékes szegmensen belül 18% az ISDN-vonalak aránya.
A vezetékes vonalakról indított hívások száma 10, időtartama 11%-kal csökkent az előző év első negyedévéhez képest. A visszaesés hátterében a mobilforgalom emelkedése, valamint az egyre inkább terjedő ingyenes internetes telefonálási lehetőség áll. Az egy vezetékes vonalra jutó hívások (adatcélú forgalommal együtt számított) időtartama 531 perc volt, ami 8%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A vezetékes hálózatokban indított hívások átlagos időtartama 3,3 percet, internethívások nélkül 3,2 percet tett ki. Még mindig elmondható, hogy az árak mérséklődése és a gyakran jelentős ingyenes idősávot is tartalmazó akciós díjcsomagok terjedése nyomán az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgetnek, mint mobiltelefonról. A vezetékes vonalról kezdeményezett adatcélú hívások száma 62, időtartama 64%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Az internetpiac gyors bővülése tovább tart. 2008 I. negyedévében az internetszolgáltatók száma 417 volt, 72-vel több, mint egy évvel korábban. A piac erősen koncentrált, 19 cég tudhatja magáénak az előfizetések 90%-át. 2008 első negyedévében az internet-előfizetések száma 10%-kal emelkedett. Március végén 34%-kal volt több előfizetés, mint 2007 azonos időszakában.
Az internetpiac dinamikus fejlődése - az egyre korszerűbb technológiák térnyerése mellett - a szolgáltatók közötti élesedő versenynek is köszönhető. Erre jó példa az egy év alatt 67 százalékkal bővülő vezeték nélküli kategória, mely változáshoz nagyban hozzájárult az egyre inkább megfizethető mobilinternet. A széles sávú interneten belül éves viszonylatban a kábelhálózatos előfizetések gyarapodtak gyorsabban, 46%-kal, az xDSL-előfizetések ennél kevesebbel, 20%-kal. A széles sávú (kábel- és xDSL-) internetelőfizetések száma egy év alatt 31%-kal nőtt.
Az összes előfizetésen belül 2007 I. negyedévéhez képest 4 százalékponttal csökkent a betárcsázós (kapcsoltvonali és ISDN együtt), 5 százalékponttal lett alacsonyabb az xDSL-, míg 3 százalékponttal nőtt a kábeltévés és majdnem 5 százalékponttal emelkedett a vezeték nélkülia/ kategória előfizetéseinek részaránya. Az internetszolgáltatásokból származó nettó árbevétel az első negyedévben csaknem 31,8 milliárd forintot tett ki, ami 23%-kal volt több az egy évvel korábbinál.