MTI

Országgyűlési nyilatkozat az E-befogadásról

Magyarországon jelentős a digitális szakadék a társadalom egyes rétegei között, ezért indokot az e-befogadásról szóló országgyűlési határozati javaslat elfogadása - közölte az előterjesztők képviselője hétfőn az Országgyűlésben.

Márfai Péter (MSZP) hangsúlyozta, hogy Magyarországon igen nagy a digitális szakadék, a társadalom egy része egyáltalán nincs semmiféle kapcsolatban az internettel, nem tudja e lehetőséget használni. Közölte: a parlamenti pártok egyetértésével került a határozati javaslat az Országgyűlés elé. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára közölte: a kormány támogatni fogja az előterjesztést. Korózs Lajos azt mondta, amíg nem áll fel a tervezett eseti bizottság, a kormány megkezdi az egyeztetést az Országgyűlés informatikai albizottságával.

Pettkó András (MDF) kifogásolta, hogy az Országgyűlés csak ősszel tudja elfogadni a törvényjavaslatot, illetve tud dönteni az eseti bizottság felállításról. Annak ellenére van ez így - közölte -, hogy az EU-ban 2008 az e-befogadás éve. A képviselő szólt arról is, hogy az MDF szerette volna, ha hétfőn - házszabálytól való eltéréssel - az Országgyűlés elfogadja a határozati javaslatot, és határoz az eseti bizottság felállításáról is. Márfai Péter közölte: az eseti bizottság a 2009-2010-es folyamatok koordinációját is végzi, nem csak a 2008-as e-befogadás éves programjait.

Az ülést vezető Világosi Gábor az általános vitát elnapolta. A vita folytatására és lezárására az Országgyűlés őszi ülésszakán kerül sor. A Ház megtárgyalta az e-befogadás eseti bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz beérkezett módosító javaslatokat is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Polemius #2
    Arról szól, hogy létrehoznak mindenféle bizottságokat, hasonlókat meg csinál(tat)nak esetleg tanulmányokat, írnak csomó semmitmondó jelentést, egyáltalán gyártanak nagy rakás összekoszolt papírt, meg persze igényelnek egy rakás pénzt maguknak mindenfélére amivel nem kell elszámolni.

    Magyarul: nem csinálnak semmit, és azért egy rakás pénzt zsebretesznek.

    (Ezt pár hónapja, mikor elkezdték a bohóckodást ezzel az e-befogadással akkor lehetett tudni.)
  • Petko #1
    e-lmagyarazhatnak e-mi az e-faszt e-jelent az az e-befogadás