Berta Sándor

EU - online elérhetők lesznek az elárvult művek

Új megállapodást írtak alá Viviane Reding európai uniós biztos képviseletében az elárvult művek hasznosításáról az európai könyvtárak, nemzeti archívumok és jogtulajdonosok képviselői.

Az egyezmény az Európai Bizottság Digitális Könyvtár Kezdeményezésének első sikere és célja, hogy a szakmai nyelvben csak orphan works-nak nevezett alkotásokat mindenki számára online is elérhetővé tegyék. A könyvtárakban, levéltárakban, archívumokban és más intézményekben számos olyan dokumentum található, amelyekre ugyan még vonatkozik a szerzői jogi védelem, azonban nincsenek már jogtulajdonosaik. Ezek a művek gyakran parlagon hevernek és a nem tisztázott jogi besorolásuk miatt elvesznek a nagyközönség számára.

Az irányelvek elfogadásával az aláíró intézmények vállalták, hogy digitalizálják és az interneten is hozzáférhetővé teszik az érintett könyveket, feljegyzéseket. Jóval több elárvult mű van, mint gondolnánk. Az Európai Unió sajtóközleményéből kiderült, hogy a British Library jelenlegi könyvállományának 40 százaléka ebbe a kategóriába tartozik.

A mostani megállapodás az Európai Bizottság (EB) által 2005. június elsején elfogadott i2010 kezdeményezésére vezethető vissza, amelynek célja egy nyitott és szabad versenyt biztosító európai információs-társadalmi és médiapiac létrehozása volt. Az EB ennek alapján készítette el 2006 augusztusában digitalizálási és digitális archiválási ajánlásait és felszólította a tagállamokat, hogy fordítsanak minél több energiát a birtokukban lévő művek digitalizálására.

Tavaly elkészült a EU megbízott szakértőinek jelentése. A bizottságban helyet kaptak többek között a British Library, a Német Nemzeti Könyvtár (DNB), az Európai Kiadók Szövetségének és a Google képviselői.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!