Berta Sándor

Shirin Ebadi: csökkenteni kell a digitális szakadékot

Világszerte nagy a digitális szakadék. A béke Nobel-díjas iráni bírónő szerint gyorsan fel kell lépni a jelenség ellen.

Ebadi, aki emberi jogi aktivista és az első bírónő Iránban, a Deutsche Welle által Bonnban megrendezett Globális Média Fórumon szólalt fel. A béke Nobel-díjas szakember elmondta, hogy míg Nyugat-Európában minden második embernek van számítógépe, addig Angolában 3000 lakosra jut egy PC. Ez, valamint az ezzel párhuzamos plusz korlátozások egyenlőtlen versenyhez vezetnek mind a média-, mind pedig a kultúra és különösen az irodalom területén. A bírónő sürgette, hogy Afrikát mielőbb lássák el számítógépekkel és szélessávú internethozzáférésekkel.

Shirin Ebadi bírálta az iráni kormány internetes cenzúra-intézkedéseit és az újságírók elleni túlkapásait is, de egyúttal közölte, hogy a nyugati világban is van cenzúra, csak másképp működik. Példaként az Egyesült Államokat és az AOL Time Warnert említette, amely kereken 300 médiát ellenőriz és irányít. A Globális Média Fórumon száz országból több mint ezer újságíró, művész és szakember vett részt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!