Gyurkity Péter

Júniusban jöhet az iPhone 3G

Friss értesülés szerint az iPhone frissített változata közvetlenül a WorldWide Developers Conference után elérhető lesz az európai országokban, a kötött ár elhagyásával.

A NewsFactor a Gizmodo informátorára hivatkozva számolt be arról, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a készülék 3G-s változata mégsem az év vége felé, hanem már a nyár elején megjelenik, június közepére elérhetővé válva több európai országban. A technológiai ugrás mellett azonban az árstratégiát illetően is fontos változás várható.

A cikk szerint a vállalathoz és a megjelenéshez igen közel álló forrás árulta el a fontos hírt, amely szerint a készülék szinte azonnal Steve Jobs várható bejelentése után megjelenik. Ez június 9-et, illetve az azt követő napokat jelöli meg a rajt dátumaként, ami enyhén szólva jobban hangzik, mint az év végi debütálásról szóló, korábbi pesszimista beszámolók. Bár is megjelentek hasonló pletykák, ezúttal azonban a különböző lapok nagyobb hitelt adnak a hírnek. Példaként említik Spanyolországot, ahol a Telefonica Madridban épülő új irodájának megnyitásával egy időben lesz elérhető a készülék, a többi országban, pedig nagyjából ezzel egy időben válnak elérhetővé az új változatok.

Ami az értékesítési stratégiát illeti, itt egyetlen fontos változásra számítanak, ez pedig az eddig használt fix, kötött árak elhagyása lesz. A hír szerint az egyes szolgáltatók a jövőben a többi készüléknél megszokott módon, saját kedvezményeiket és akcióikat beépítve árulhatják majd az iPhone sorozat tagjait, vagyis az árakat variálhatják majd az egyes partnerek. Ezt a váltást az AT&T is kedvezőnek találhatja a tengerentúlon, hiszen így még jobban kihasználhatja, magához kötheti a kizárólagos szerződés miatt hozzájuk szegődő vásárlók tömegeit.

Ami Európát illeti, általában felemás hangokat hallhatunk az iPhone térhódításáról, sikeréről. A vegyes hangok többnyire a Nokia kedvező pozíciója miatt érkeznek, a kontinensen ugyanis a felmérések szerint a vásárlók általában elégedettek ezen készülékekkel. A 3G elérhetővé válása megdobhatja az iPhone forgalmát, ez különösen a korán bevásárlókat késztetheti váltásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)